Old Boys:Finalisták voltak a magyarok Zsarnócán


Múlthét szombaton rekordszámú veterán versenyző gyűlt össze a szlovákiai Zsarnócán,ahol nyolc ország 31 versenyzője mérte össze erejét..Magyarjaink ismét kitettek magukért,hiszen három versenyzőnk is fináléba motorozta magát.

Zsarnócán minden évben sikeresnek bizonyul az öreg fiúk versenye,és nagyon híres nevek vesznek részt múltból ezen a versenyen .Ezen a versenyen nem panaszkodhattak a nézők,ugyanis kemény összecsapásokat láthatott a publikum,de a fair-play keretein belül.Szinte minden futamban kivétel nélkül az első félkörben parázs csatákat produkáltak az egykori hősök.

Az 55-éven aluli korosztályban kitűnően tejesítettek az ukrán versenyzők.Vladimir Trofimov és Vladimir Kolodij kiváló formában érkeztek erre a viadalra,és végül a pódium legfelső fokára ők állhattak fel.Ennek a csoportnak a bronzérmese a Szlovéniából érkező Roman Špitaler volt,és nagy örömünkre Fogas Imre negyedik helyen fejezte be versenyét.



Zsarnócán nagy kedvencek a magyar motorosok ebben a korosztályban,főleg Mészáros László,és id.Fogas Imre teljesítményére volt mindenki kíváncsi a döntőben.Az 55-év feletti kategóriában egyébként mindkét magyar versenyzőnk a fináléba került.A finálé az osztrák 61 éves Heinrich Schatzerrel,a 63-éves Anton Wannasekkel ,az 55-éves ukrán Petro Fedykkel,az 58-éves id.Fogas Imrével,és a 62-éves Mészáros Lászlóval indult el.Rögtön az első félkörben szó szerint könyökcsatát vívott egymással Schatzer,és Mészáros,aminek sajnos egy komoly bukás lett a vége.A baleset súlyosságát jellemzi,hogy Mészáros a palánkot is komolyan megrongálta,de szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúszta az incidenst.Sajnos most nem kupával távozott  erről a versenyről,hanem zúzódásokkal,és néhány varrott sebbel.A döntőt végül az osztrák Anton Wannasek nyert aki egyébként már három éve szlovák licencel versenyez az Old Boys mezőnyben.Második helyen Schatzer,míg a harmadikon az ukrán Fedyk végzett.A finálé negyedik helyén id.Fogas Imre ért célba.



Az eredmények:
Finálé 55 év alatt: 
1.Vladimir Trofimov, Ukrajna
2. Vladimir Kolodij, Ukrajna
3. Roman Špitaler Szlovénia
4. Fogas Imre, Magyarország
5. Jan Mesiarik, Szlovákia
 
Finálé 55 év fölött:
1. Anton Wannasek, Szlovákia
2. Heinrich Schatzer, Ausztria
3. Petro Fedyk, Ukrajna
4. Fogas Imre ., Magyarország
5. Mészáros László, Magyarország


A verseny résztevői voltak:
1. Vladimir Kolodij, Ukrajna; 2. Vladimir Trofimov, Ukrajna; 3. Anton Wannasek, Szlovákia; 4. John Mesiarik, Szlovákia; 5. Roman Spitaleri, Szlovénia; 6.  Fogas Imre, Magyarország; 7. Mészáros László, Magyarország; 8. Jürgen Garherr, Ausztria; 9. Balogh Csaba, Magyarország; 10. Vladimir Višváder, Szlovákia; 11. Petro Fedyk, Ukrajna; 12. Franc Geršak, Szlovénia; 13. Heinrich Schatzer, Ausztria; 14. id.Fogas Imre ., Magyarország; 15. Zibert Jože, Slovenia; 16. Josef Fasching, Ausztria; 17. Bajusz Lajos , Magyarország; 18. Daniel Nywojczyk, Lengyelország; 19. Géczy József, Magyarország; 20. Paul Ager, Ausztria; 21. Menyhárt László, Magyarország; 22. Petr Popelka, Csehország; 23. Varga Csaba, Magyarország; 24. Helmut Durneder, Ausztria; 25. Marcin Zielinski, Lengyelország; 26. Anton Schreiner, Ausztria; 27. Giuseppe Furlan, Olaszország; 28. Mateusz Gielas, Lengyelország; 29. Richard Schrammel, Ausztria; 30. Gaspar Forgáč, Szlovákia; 31 Fogas Gábor Magyarország 


 speedwayclub.sk

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi