FOGO POWER nyerte a SBP 2. fordulóját

Csütörtök délután rendezték meg a Speedway Best Pairs Cup, azaz a Legjobb Párosok Kupájának második fordulóját, melynek a németországi Landshut adott otthont, melyet a Fogo Power csapata nyerte meg a Nice Raceing előtt

Az impozáns pályán a hét páros a 21 futamos alapszakaszban mérte össze tudását. Az erősorrend az első fordulóhoz képest felborult, hiszen a toruni viadalt megnyerő Monster Energy Team a középmezőnybe végzett Herbie 12+1 egysége mellé Horder csak 2+1 pontot gyűjtött, A Szörnyek 3. embere, Przedpełski 2 futamban kapott bizonyítási lehetőséget, melyben 3+1 egységgel  járult a közöshöz. A megszerzett 17 pontot  az összetett 5. helyre volt elegendő ezen a délutánon.

A toruni döntő peches triója, a 
BOLL Team ezen a napon sem büszkélkedhet a teljesítményükkel. Sem  Dudek  (4+1) sem Iversen  (7) sem Vaculik (5+2) lehet elégedett teljesítményével. Mindössze a hatodik helyen végeztek a megszerzett 16 egységükkel.
A Trans MF Pro Race Teamnek sem sikerült igazán ez a megmérettetés, hiszen a Nicki Pedersen nehezen vette fel a ritmust, az első három starthoz állása után nem sikerült gyarapítani a közös pontok számát. Ezután két futamgyőzelemmel segítette csapattársát, Smolinskit, aki ekkor már 10 egységnél jár. A 20. futamban Pedersen türelmetlen volt, nekiment a szalagnak, így kizárásra került.  A megismételt futamban Smolinski nem bírt Protasiewicz-csel, így a Trans MF csapatnak meg kellett elégedni az összetett negyedik hellyel.

A hazai csapatból, a 
City Team-ből egyedül Kai Huckenbecknek sikerült felvenni a harcot. A csapat 10 egységéből 9 az ő teljesítmények köszönhető.

A 18. futamban aratott győzelemnek köszönhetően a Lindbäck G. Laguta kettős nyerte meg az alapszakaszt 23 egységgel, így ők egyenes ágon kerültek be a döntőbe.
A döntőbe kerülésért a Protasiewicz - Zengota és a Zmarzlik - Pawlicki páros küzdött meg egymással. A start után a 2014-es Junior Világbajnok, Piort az élre állt, és Zengota üldözte, de nem bírt vele. A döntőbe jutást jelentő utolsó pontért a tavalyi év Junior Világbajnok, Zmarzlikot 1,5 körön keresztül próbálta Protasiewicz megelőzni, de kísérletei nem jártak sikerrel így meg kellett elégednie csapatának a dobogó legalsó fokával.

A döntőben Zmarzlik lemásolt a csapattársa elődöntőben mutatott teljesítményét, őt Lindbäck tisztes távolból követte. Pawlicki szép előzést bemutatva Laguta elé kerülve, tartotta a harmadik helyett, így a leintést követően a GP két újonca ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán.

A verseny végeredménye:

I. Fogo Power - 23 + 4
1. Bartosz Zmarzlik - 16+1 (3,2*,3,3,3,2)
2. Piotr Pawlicki - 7 (0,3,1,2*,1,0)
15. Tobiasz Musielak - NS

II. Nice Racing - 23 + 2
7. Antonio Lindbäck- 12 (2,3,3,d,1,3)
8. Grigorij Laguta - 11+3 (1*,t,2*,3,3,2*)
18. Artiom Laguta - NS

III. eport2000.pl Team - 19
9. Piotr Protasiewicz - 9+1 (3,2,-,1*,-,3)
10. Grzegorz Zengota - 9 (1,-,3,2,2,1)
19. Janusz Kołodziej - 1+1 (1*,0,0)

IV. Trans MF Pro Race Team - 18
5. Martin Smolinski - 12+1 (3,2,2,1,2*,2)
6. Nicki Pedersen - 6 (0,0,0,3,3,t)
17. Renat Gafurow - NS

V. Monster Energy Team - 17
3. Greg Hancock - 12+1 (2,3,1,3,2,1*)
4. Chris Holder - 2+1 (1*,1,0,0,-,-)
16. Paweł Przedpełski - 3+1 (1*,2)

VI. BOLL Team - 16 
13. Patryk Dudek - 4+1 (0,-,1*,-,d,3)
14. Niels Kristian Iversen - 7 (1,3,-,2,1,-)
21. Martin Vaculik - 5+2 (2*,2,1*,d)

VII. City Team - 10
11. Kai Huckenbeck - 9 (2,1,1,2,3,-)
12. Tobias Kroner - 1 (0,-,0,0,-,1)
20. Tobias Busch - 0 (0,0,0)

Futamró futamra:
1. Zmarzlik, Hancock, Holder, Pawlicki 3:3
2. Smolinski, Lindbäck, G. Laguta, Pedersen 3:3
3. Protasiewicz, Huckenbeck, Zengota, Kroner 4:2
4. Pawlicki, Zmarzlik, Iversen, Dudek 5:1
5. Hancock, Smolinski, Holder, Pedersen 4:2
6. Lindbäck, Protasiewicz, Kołodziej, G. Laguta (t) 3:3
7. Iversen, Vaculik, Huckenbeck, Busch 5:1
8. Zmarzlik, Smolinski, Pawlicki, Pedersen 4:2
9. Lindbäck, G. Laguta, Hancock, Holder 5:1
10. Zengota, Vaculik, Dudek, Kołodziej 3:3
11. Zmarzlik, Pawlicki, Huckenbeck, Kroner 5:1
12. Hancock, Zengota, Protasiewicz, Holder 3:3
13. Pedersen, Huckenbeck, Smolinski, Kroner 4:2
14. G. Laguta, Iversen, Vaculik, Lindbäck (d/start) 3:3
15. Zmarzlik, Zengota, Pawlicki, Kołodziej 4:2
16. Huckenbeck, Hancock, Przedpełski, Busch 3:3
17. Pedersen, Smolinski, Iversen, Dudek (d/4) 5:1
18. G. Laguta, Zmarzlik, Lindbäck, Pawlicki 4:2
19. Dudek, Przedpełski, Hancock, Vaculik (d/4) 3:3
20. Protasiewicz, Smolinski, Zengota, Pedersen (t) 4:2
21. Lindbäck, G. Laguta, Kroner, Busch 5:1

Elődöntő:
22. Pawlicki, Zengota, Zmarzlik, Protasiewicz 4:2
Döntő:
23. Zmarzlik, Lindbäck, Pawlicki, Laguta

Összetett tabella állása az utolsó, ostrówi forduló előtt:
1. Monster Energy Team (10+3) 13
2. Fogo Power (3+10) 13
3. eport2000.pl Team (6+6) 12
4. BOLL Team (8+2) 10
5. Nice Racing (2+8) 10
6. TRANS MF Pro Race Team (4+4) 8
7. City Team (1+1) 2


A teljes versenyt az alábbi videóban tekinthetik meg:

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi