CRO-SLO: Pavlic nyert, Magosi negyedik helyen végzett a negyedik fordulóban


Ma este rendezték Gorican mellett található Milenium Stadionban a horvát-szlovén egyéni bajnokság negyedik fordulóját, melyen négy hazánkfiánkért szoríthattunk.

A 20 futamos alapszakaszt a hazai pályán induló Jurica Pavlic nyeret meg, aki csak az első futamában kapott ki legnagyobb riválisától, az eddigi első három forduló éllovasától, a szlovén Matej Zagartól.
A második helyezett Denis Stojs (SLO, 12 pont), harmadik Nick Skorja (SLO, 11 pont, míg negyedik helyen Magosi Norbert (10 pont) zárta. Ők négyen kvalifikálták magukat a döntőbe.

Jurica a döntőben is verhetetlen volt. Mögötte ért célba Nick Skorja, a dobogó legalsó fokára Denis Stojs állhatott fel. Magosinak be kellett érnie a negyedik hellyel ezen az estén.

Kovács Roland és Tabaka József jól kezdte az estét, hiszen két kör után 4-4 pont, 4 kör után 8-8 egység állt a nevük mellett. Az utolsó etap Tabakának sikerült jobban, de a megszerzett újabb két pont kevés volt a döntőbe kerüléshez, így a 6. helyen zárta a mai estét. Kovács a megszerzett 9 egységével a 8. helyen zárt.
A negyedik induló honfitársuk, Fazekas Denisz 5 pontot gyűjtött, ezzel a 12. helyen zárta a viadalt.


A versenysorozat mindent eldöntő ötödik, és egyben utolsó fordulóját Gyulán rendezik, 2016. július 30-án, szombaton, 18.15 órai kezdettel.


Forrás és képek: Füzesséry Erik, MAMS delegált

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi