Tabaka remekelt, Pavlic nyert Gyulán


2016. július 30-án rendezték Gyulán a szlovén-horvát egyéni salakmotoros bajnokság záró fordulóját. Bár a bajnokságot a szlovén és a horvát szövetség írta ki közösen, ezúttal mindössze egy horvát és két szlovén versenyző állt starthoz, de mellettük hét magyar, két lengyel egy szlovák egy német és két bolgár vaspapucsos is elindult. (Tegyük hozzá, hogy Fazekas Dennis horvát, Milen Manev pedig cseh rajtengedéllyel rendelkezik...)

Az alapversenyt hibátlan, 15 pontos teljesítménnyel Tabaka József nyerte, a 14 pontot szerző Jurica Pavlic előtt, de a döntőben a horvát versenyző visszavágott a második futamban elszenvedett vereségért. A döntőben a harmadik helyet Matic Ivacic szerezte meg, Nick Skorja pedig úgy lett negyedik, hogy elszakadt a lánca. 

Tihanyi Sándor 10 pontot szerzett, ezzel alig maradt le a döntőről. Magosi Norbert 9, Kovács Roland 7 pontot szerzett, Fazekas Dennis és Bárány Márk 2-2 ponttal, míg Bíró Attila pont nélkül zárta a versenyt.

A bajnoki összetettben Jurica Pavlic mögött Tabaka József végzett a szlovén-horvát bajnokság második helyén, egy ponttal megelőzve a gyulai versenyt kihagyó Matej Zagart. Magosi Norbert az összesített tabella hatodik helyén végzett, Kovács Roland pedig kilencedik lett.

A verseny végetedménye:

1. Jurica Pavlic (CRO) 14 (2,3,3,3,3) + 1. hely a döntőben
2. Tabaka József (HUN) 15 (3,3,3,3,3) + 2. hely a döntőben
3. Matic Ivacic (SLO) 11 (3,3,2,2,1) + 3. hely a döntőben
4. Nick Skorja (SLO) 12 (2,3,3,2,2) + 4. hely a döntőben
5. Tihanyi Sándor (HUN) 10 (3,1,2,1,3)
6. Milen Manev (BUL) 9 (3,2,3,R,1)
7. Magosi Norbert (HUN) 9 (2,2,1,3,1)
8. Kovács Roland (HUN) 7 (1,1,ef,3,2)
9. Rony Weis (GER) 7 (1,1,1,1,3)
10. Partyk Wojdylo (POL) 7 (0,2,2,1,2)
11. Patrik Buri (SVK) 7 (1,2,2,2,Fx)
12. Mateusz Rzasa (POL) 5 (0,1,T,2,2)
13. Fazekas Dennis (HUN) 2 (2,ef,0,Fx,0)
14. Hristo Hristov (BUL) 2 (1,ef,1,0,0)
15. Bárány Márk (HUN) 2 (0,F,1,ef,1)
16. Bíró Attila (HUN) 0 (0,0,-,-,-)

Az összesített végeredmény (forrás: Füzesséry Erik, zsűri elnök):

1. Jurica Pavlic 80
2. Tabaka József 64
3. Matej Zagar (SLO) 63
4. Nick Skorja 59
5. Matic Ivacic 49
6. Magosi Norbert 45
...
9. Kovács Roland 28
...
15. Fazekas Dennis 12
16. Tihanyi Sándor 10
...
18. Benkő Roland 8
...
27. Bárány Márk 2
...
33. Bíró Attila 0


Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi