Bartosz Zmarzlik az év legjobb liga versenyzője


A fiatal lengyel salakos Bartosz Zmarzlik már évek óta letette a névjegyét, nemcsak hazája bajnokságában, hanem világszerte. Már a tavalyi évben is a legjobb motorosnak számított statisztikáját tekintve és ezt most 2017-ben is megtudta ismételni.

A tabella második helyén az orosz Artem Laguta áll, aki egy helyet tudott javítani tavalyi eredményén. Tai Woffinden idén is két bajnokságban húzta a gázt és teljesítménye alapján a harmadik legjobb ligaversenyzőnek számít.

Érdekesség megfigyelni, ahogy az idei egyéni világbajnok Jason Doyle ebben a szezonban inkább a világbajnoki sorozatra koncentrált, hiszen lábsérülése ellenére is vállalta a fordulókat. Volt néhány ligameccs viszont, amit Angliában valamint Svédországban is kihagyott.

A besorolásban a versenyzők helyezése melletti zárójelben a tavalyi helyezésük található, így könnyen betekintést nyerhetünk ki mennyit javított esetleg rontott ez előző évi statisztikájához képest. A nevek után a liga csapataik találhatóak .....

TOP 30 besorolás pontátlagok alapján:
1 (1). Bartosz Zmarzlik (Lengyelország - Gorzów Wielkopolski, Vetlanda) - 2434
2 (3). Artem Laguta (Oroszország - Grudziadz, Togliatti) - 2.252
3 (4). Tai Woffinden (Egyesült Királyság - Wroclaw, Avesta) - 2.210
4 (2). Jason Doyle (Ausztrália - Zielona Góra, Hallstavik, Swindon) - 2,202
5 (7). Patryk Dudek (Lengyelország - Zielona Góra, Malilla) - 2.137
6 (9). Fredrik Lindgren (Svédország - Rybnik, Malilla, Wolverhampton) - 2,126
7 (5). Greg Hancock (USA - Toruń, Motala) - 2.120
8 (10). Piotr Pawlicki (Lengyelország - Leszno, Gislaved) - 2.095
9 (6). Leon Madsen (Dánia - Czestochowa, Esklistuna, Holstebro, Landshut) - 2.073
10 (11). Niels K. Iversen (Dánia - Gorzów Wlkp, Motala, Esbjerg) - 2.057
11 (13). Janusz Kołodziej (Lengyelország - Leszno) - 2,012
12 (12). Jarosław Hampel (Lengyelország - Zielona Góra, Vetlanda) - 2006
13 (8). Maciej Janowski (Lengyelország - Wroclaw, Malilla) - 1.988
14 (23). Matej Zagar (Szlovénia - Czestochowa, Esklistuna) - 1.987
15 (20). Martin Vaculik (Szlovákia -Gorzów Wlkp, Vetlanda, Żarnovica (Cseh Liga, Żarnovica (SFC)) - 1.952
16 (24). Kenneth Bjerre (Dánia - Tarnów, Kumla, Manchester, Holstebro) - 1934
17 (18). Emil Sayfutdinov (Oroszország - Leszno, Motala) - 1.932
18 (14). Przemysław Pawlicki (Lengyelország - Zielona Góra, Avesta, Grindsted) - 1.918
19 (15). Piotr Protasiewicz (Lengyelország - Zielona Góra, Kumla, Esbjerg) - 1.918
20 (17). Rune Holta (Lengyelország - Częstochowa, Malilla, Esbjerg, Broksted) - 1.983
21 (22). Kacper Woryna (Lengyelország - Rybnik, Nykoping, Fjelsted) - 1.892
22 (19). Antonio Lindbäck (Svédország - Grudziadz, Avesta) - 1.888
23 (32). Hans N. Andersen (Dánia - Lódz, Gislaved, Poole, Outrup) - 1.867
24 (27). Maskym Drabik (Lengyelország - Wroclaw, Gislaved) - 1.863
25 (30). Mikkel Michelsen (Dánia - Tarnów, Esklistuna, Slangerup) - 1.842
26 (26). Jacob Tohorssell (Svédország - Zielona Góra, Hallstavik, Wolverhampton) - 1.827
27 (48). Artur Mroczka (Lengyelország - Tarnow) - 1.808
28 (31). Bartosz Smektała (Lengyelország - Leszno, Lengyelország) - 1.803
29 (56). Maxim Bogdanovs (Lettország - Daugavpils) - 1.797
30 (38). Nick Morris (Ausztrália - Rzeszow, Hallstavik, Swindon, Manchester, Poole, Berwick, Grindsted) - 1.792

speedway.info.pl

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi