SGP - Craig Cook a brit újonc

SGP
A közelgő szezonra várva, amely sajnos még mindig sok időt vesz igénybe, érdemes közelebbről megismerkedni a Speedway Grand Prix sorozat egyik állandó résztvevőjével.Sikerült neki egy jó szezonnak köszönhetően a legjobbak közzé kerülnie.Hogy ki is ő valójában? A britek tavalyi bajnoka Craig Cook.

Cook 1987. május 27-én született Whitehaven városában, amely Cumbria megyében található. A salakmotorozással elég későn ismerkedett meg, ugyanis 21 évesen kezdte el pályafutását, ami nagyon úgy tűnik, jó döntés volt. Előtte hosszú évekig a krosszmotorozás világában kamatoztatta tehetségét, de végül mégis az ovál pályákon ért el komoly sikereket. 2008-ban indult karriere a speedway világában, de már 2009-ben két bajnoki címet is ünnepelhetett. Egyéniben a nemzeti liga bajnoka lett valamint a Workington Comets csapatával nyerte meg a Young Shield kupát, majd ezt követően 2010-ben sikerült megvédeni címüket. 2012-ben érte el első komoly sikerét, amikor a Premier League egyéni bajnoki címet zsebelte be. Még ebben az évben sikerült debütálnia a brit válogatottban. 2013-ban megnyerte a skót nyílt egyéni bajnokságot, amelyen egyébként Tabaka József is jelen volt. Premier League KO Kupa győztes volt 2014-ben (Edinburgh Monarchs) és az eredmények ezután is csak szaporodtak. Két alkalommal bajnoki címet szerzett Premier League Champion csapatbajnokságban 2014, 2015 (Edinburgh Monarchs). A brit egyéni bajnokságban három ezüstérem után sikerült 2017-ben megszereznie az aranyérmet is. Pályafutása során három alkalommal szerepelt a csapat-világkupa döntőben, de az éremszerzés nem sikerült.

Cookiet először 2013-ban láthattuk a Grand Prix-ban, igaz akkor csak két futamban kapott lehetőséget. Az ezt követő két évben (2014-2015) már főversenyzőként lépett pályára, kisebb nagyobb sikerrel. 2017-ben sem sikerült nagyot alkotnia a brit nagydíjon, hiszen csak két pontocskáig jutott. Ennek ellenére nincs aggodalomra oka, mivel versenyzői kvalitását ismerve, biztosan lesz pár olyan forduló, ahol komoly meglepetéseket okozhat. Idén egy egész szezont tölthet a világbajnoki sorozatban és ráadásul mindkét példaképe a mezőnyben van. Mint tudjuk Cook hősként tiszteli a négyszeres amerikai világbajnok Greg Hancockot valamit az oroszok csoda motorosát Emil Sayfutdinovot.

A tavalyi SGP Challenge versenyen Togliattiban a negyedik helyet szerezte meg, de mivel Patryk Dudek érmesként marad a legjobbak között, így a brit salakos álma valóra válhatott. Most szerencsét próbálhat a brit bajnok az orosz Artem Lagutával valamint a lengyel Przemyslaw Pawlickivel együtt az SGP sorozatban.

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi