OB Debrecen rajtlista


A Magyar Motorsport Szövetség Salakmotoros Szakágának hivatalos oldalán napvilágot látott hazánk első versenyének rajtlistája.

Az országos bajnokság 1. fordulóját - ha az időjárás is úgy gondolja - április 7-én rendezik meg Debrecenben a Gázvezeték utcai pályán.

Rajtlista: 

1. Tabaka József, Debrecen
2. Magosi Norbert, Gyula
3. Benkő Roland, Gyula
4. Kovács Roland, Miskolc
5. Magyar versenyző, aki, majd az egyesületek nevezése alapján, a kötelező edzés teljesítménye figyelembevételével kvalifikálja magát az 5. helyre.
6. Patrik Búri, Szlovákia
7.  David Pacalaj, Szlovákia
8. Facundo Albin, Argentina
9. Stanislaw Melnichuk, Ukrajna
10. Elvis Augucevics, Lettország
11. Vitalij Lysik, Ukrajna
12. Milen Manev, Bulgária

Magyarország 2018. évi Nemzetközi Salakmotoros Egyéni Bajnoksága versenyeit úgynevezett „alapszakasz + döntő futamok” szisztéma szerint bonyolítják le. Jellemzői: Minden verseny mezőnyét 12 főversenyző + 2 tartalék alkotja. Minden verseny 15 futamból áll, az alábbiak szerint: Alapszakasz: 1. – 12. futam . Ezek után következik két elődöntő(13. és 14.futam), majd a döntő.

A döntő futam résztvevői: az elődöntők 1. és 2. helyezettjei.

4 Megjegyzések

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

  1. 3000-ért nem nézzük meg a versenyt. Üres lelátóra nehéz szponzorokat találni! Laikusként kérdem: mi hoz nagyobb bevételt, 200 néző 3000/kop jegyárért támogatók nélkül, vagy a tömött lelátó 1000-ért fejenként (és legközelebb vsz könnyebb is lenne szponzorokat találni). Ilyen hozzáállással nehéz lesz ismét felvirágoztatni a salakszórást!
    Ha a család nem viszi ki a gyereket, az utánpótlás sem biztosított.
    Nem kellene elgondolkodni!?

    VálaszTörlés
  2. Kapzsiság az nagy úr! A zsebek pedig hatalmasak! A sportért kellene tenni nem pedig a sportból megélni! Ez a hosszú folyamat eredménye a mai helyzet is......sajnos!!!

    VálaszTörlés
  3. Péter Gergely szerinted max 3000 ezer emberért mennyi pénzt adnak a szponzorok?
    Ha a pletykáknak hinni lehetet Miskolcra anno a Nicki Pedersen 1 milláért jött el
    (egy szar volt)de vonzotta az emberekek(azért nem olyan sokat kint voltam)és még ott volt egy pár sztár.Szerintem még a szponzori pénzből se jött ki!2-3 versenyből kell fenntartani a létesítményt egész évben!Szerinted ez lehetséges?Örüljünk hogy van még salakmotor kis hazánkban!!!3 ezer forintot meg baromságokra is elkőltesz 1 perc alatt.Ja és névtelen!Salakmotorról lévén szó milyen kapzsiságról beszélsz?Ha a városon múlna már valami lakópark lenne a stadion helyett!!!!(Egyik egyesületet se pártolom mert az összefogásnak se híre se hamva!!!! Így aztán marad ami eddig is volt harmat gyenge bajnokság unalmas megívásos versenyek!)Mondom ezt úgy hogy gyerek korom óta imádom a speedway-t

    VálaszTörlés
  4. Pont azért próbáltam leírni ezeket, hogy hátha sikerülne észbekapni. Normális jegyár mellett alapból öten mentünk volna( az most 15000 lenne csak jegyre+ a fogyasztás a családnak). A haverok amikor megtudták a jegyárat, beintettek, szintén nem jönnek. Ők megint 4 ember. A kollégáim akik kijárnak 8-10, nyakam rá hogy talán ha egy elmegy. Magyarul 18:1 az arány. Számolj!
    Nem csak a színvonalas versenyekre jártunk ki, ennek az etapnak is a buli és a metanol+ ricinus illat lett volna a lényege, ennyi pénz viszont ezért versenyért sok.
    A ridereknek sem mindegy hány néző előtt húzzák a gázt, ha nem lesz érdeklődés, a maradék sisak is szögre kerül! Pont ettől félek, és ezt próbálom jelezni!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi