SGP Varsó - Woffinden nyerte a nyitó fordulót



Május 12-én szombaton rendezték meg a 2018-as Speedway Grand Prix szezon nyitó fordulóját Varsóban, melyet végül Tai Woffinden nyert meg. Második helyen végzett Maciej Janowski, míg a dobogó harmadik fokán Fredrik Lindgren pezsgőzhetett .

Nem indult valami sikeresen a verseny a világbajnoki címvédő Jason Doyle számára ugyanis rögtön az első futamából bukás okozása miatt kizárásra került. Remekül indította versenyét a lengyel Krzysztof Kasprzak aki két honfitársát,valamint a brit újoncot utasította maga mögé. A verseny harmadik futamában a GP újonc orosz motoros Artiom Laguta motorozta le ellenfeleit, nem is akármilyen nevek ellen. Az első kör utolsó futamát a fiatal lengyel kedvenc Zmarzlik nyerte meg, és nagy meglepetésre az orosz Emil Sayfutdinov csak a negyedik helyen ért célba,

A második kör újra egy Kasprzak győzelemmel indult, majd ezt követően Laguta ismét nagyot motorozott. A hetedik etapban a svéd Lindgren utasította maga mögé vetélytársait, és itt egyetlen pontocska jutott Sayfutdinovnak. A második kör utolsó futamát Grag Hacock nyerte meg óriási fölénnyel.

Lindgren az egész alapversenyben nagyszerűen motorozott. A kilencedik futamot a szintén kiváló Janowski előtt nyerte. A tizedikben magára talált Sayfutdinov, majd Zmarzlik és Laguta nyert futamot. A továbbiakban Matej Zagar és Tai Woffinden két-két futamot is nyert, így mindketten bejutottak az elődöntőbe.

Az első elődöntőt Lindgren nyerte Janowski, Holder és Dudek előtt, a másodikból pedig elsőként Laguta, másodikként Woffinden jutott a döntőbe. A finálét  Woffinden nyerte Janowski, Lindgren, és Laguta előtt.

Végeredmény:

1. Tai Woffinden (GBR) - 15 (2,0,2,3,3,2,3)
2. Maciej Janowski (POL) - 13 (1,2,2,3,1,2,2)
3. Fredrik Lindgren (SWE) - 16 (2,3,3,1,3,3,1)
4. Artiom Laguta (RUS) - 13 (3,3,3,0,1,3,0)
5. Chris Holder (AUS) - 10 (2,2,2,3,0,1)
6. Patryk Dudek (POL) - 10 (2,2,1,2,3,0)
7. Matej Zagar (SLO) - 9 (3,0,0,3,3,0)
8. Bartosz Zmarzlik (POL) - 9 (3,1,3,0,1,1)
9. Emil Sayfutdinov (RUS) - 8 (0,1,3,2,2)
10. Greg Hancock (USA) - 8 (0,3,2,1,2)
11. Krzysztof Kasprzak (POL) - 7 (3,3,x,1,0)
12. Jason Doyle (AUS) - 5 (x,2,T,1,2)
13. Niels Kristian Iversen (DEN) - 4 (1,0,1,2,0)
14. Przemysław Pawlicki (POL) - 3 (1,0,1,x,1)
15. Maksym Drabik (POL) - 2 (0,2)
16. Bartosz Smektała (POL) - 2 (2)
17. Craig Cook (GBR) - 2 (0,1,1,0,0)
18. Nicki Pedersen (DEN) - 2 (1,1,ef,x,-)

Futamról - futamra:
1. Zagar, Woffinden, Pawlicki, Doyle (x)
2. Kasprzak, Dudek, Janowski, Cook
3. Laguta, Lindgren, Pedersen, Hancock
4. Zmarzlik, Holder, Iversen, Sayfutdinov
5. Kasprzak, Holder, Pedersen, Zagar
6. Laguta, Janowski, Zmarzlik, Pawlicki
7. Lindgren, Dudek, Sayfutdinov, Woffinden
8. Hancock, Doyle, Cook, Iversen
9. Lindgren, Janowski, Iversen, Zagar
10. Sayfutdinov, Hancock, Pawlicki, Kasprzak (x)
11. Zmarzlik, Woffinden, Cook, Pedersen (ef)
12. Laguta, Holder, Dudek, Drabik
13. Zagar, Dudek, Hancock, Zmarzlik
14. Holder, Smektała, Lindgren, Cook
15. Woffinden, Iversen, Kasprzak, Łaguta
16. Janowski, Sajfutdinov, Doyle, Pedersen (x)
17. Zagar, Sajfutdinov, Laguta, Cook
18. Dudek, Drabik, Pawlicki, Iversen
19. Woffinden, Hancock, Janowski, Holder
20. Lindgren, Doyle, Zmarzlik, Kasprzak

1. elődöntő: Lindgren, Janowski, Holder, Dudek
2. elődöntő: Laguta, Woffinden, Zmarzlik, Zagar

Döntő: Woffinden, Janowski, Lindgren, Laguta

Vezetőbíró: Jesper Steentoft
Nézőszám: 55.000

1 Megjegyzések

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi