SFC Rovnó - Hazai győzelem a magyarok negyedik helyen

SFC 
Rovnóban folytatódott pénteken délután a Speedway Friendship Cup,azaz  Barátság kupa sorozat.A győzelmet a hazai rovnoi csapat nyerte meg a szépszámmal kilátogató ukrán közönség előtt.Második helyen végzett a szlovák Zsarnóca,míg a harmadik helyen végzett az első fordulón brillirozó AK Marketa Prága csapata.Sajnos a nagyhalászi ezüstérem után a magyar csapatnak nem sikerült most maradandót alkotnia,és így a rovnoi fordulón csak a negyedik helyen tudtak végezni motorosaink.

A magyar csapatban egyedül a szlovák licencel motorozó ukrán motoros Andrij Kobrin volt,aki fel tudta a többiekkel venni a harcot,és ő kilenc egységet gyűjtött Nagyhalásznak.Kovács Roland ezúttal csak három ponttal tudott hozzájárulni a csapat teljesítményéhez a befejezett három futamából.Szintén három pontot motorozott össze Bárány Márk is,míg a fiatal ukrán kölcsönversenyzőnek nem sikerült pontot gyűjtenie.Ezen a fordulón nem tudott részt venni Fazekas Dennis,aki a virágkarneváli versenyen begyűjtött sérülése miatt volt kénytelen kihagyni ezt a fordulót.

A mezőny legeredményesebb motorosa is a győztes csapatból került ki.Az ukrán Stanislav Melnichuk 13.pontot motorozott tegnap délután . 

1. Speedway Club Rovno 41

Stanislav Melnichuk (2,2,3,3,3)  13
Marko Levisin (3,3,3,2,F) 11
Vitalij Lysak (1,3,2,1,3) 10
Vitalij Koval (2,0,2,1,1) 6
Nazar Tkacuk N

2. Speedway Club Zarnovica 33
David Pacalaj (1,2,3,2,1) 9
Stanislaw Burza,PL (3,2,1,3,3) 12
Ján Mihálik (1,1,1,2,R) 5
Milen Manev, BG (SLK licenc) (3,0,1,0,3) 7

3. AK Markéta Prága 29
Nazar Fjodorchuk, UA (R,F,F,R,d) 0
Filip Hájek (3,1,2,1,2) 9
Petr Chlupác (F,2,1,3,2) 8
Jan Kvech (2,3,3,2,2) 12

4. Nagyhalász Speedway Team 14
Kovács Roland (F,1,R,1,1)  3
Denis Pryslanijuk, UA (1,F/d, R,R 0) 1
Bárány Márk (0,1,N,0,2) 3
Andrej Kobrin, UA (SLK licenc) (1,3,2,3,,R) 9

1 Megjegyzések

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

  1. Béke Barátság Kupa? ez nem a szocializmus. Salakmotoros Barátság Kupa. OB II sincs már :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi