Képesek meglepetést okozni



Tabaka elismeri, vannak a magyaroknál esélyesebbek, de a továbbjutásért száll harcba az egyéni Eb-n. alt A témáról kapcsolódó link küldése hiba beküldése A szezon egyik legjelentősebb hazai versenyével ünneplik a salakmotorosok május 1-jét: egyéni Európa-bajnoki elődöntőt rendeznek pénteken 15 órától a Gázvezeték utcai salakstadionban. A munka ünnepén megrendezendő viadalon 11 ország 16 vaspapucsosa küzd a továbbjutásért, ami azt jelenti, hogy egy lépéssel közelebb kerülnek a nagy álom, a négy fordulóból álló fináléba kerüléshez. A számos salakos nagyhatalom (Dánia, Lengyelország, Svédország, Oroszország, Németország, Csehország) képviselői mellett két magyar vaspapucsos, Tabaka József és Magosi Norbert bizonyíthat főversenyzőként. A Hajdú-bihari Napló a debreceni kiválóságot, Tabaka Józsefet kérdezte a felkészülésről és az esélyekről.


Van fejlődés

- Edzünk, folyamatosan készülünk a versenyre. Az első, április eleji debreceni viadal arra nagyon jó volt, hogy tisztán lássunk, miben kell változtatnunk. Sarkalatos problémát jelentett, hogy gyengék voltak a startjaim, ráadásul utána még lassú is voltam, így ezt mindenképpen orvosolni kellett. Azóta szerencsére Tihanyi Sanyi is csatlakozott a kis csapatunkhoz, aki rendkívül sokat segít a tanácsaival. Az edzéseink java része startgépes, így szinte versenykörülmények között készülhetünk. Nagyot léptünk előre, a motorjaim beállítása egyre jobb, s én is belerázódom a rendes kerékvágásba – adott pillanatnyi helyzetjelentést önmagáról és a versenygépeiről Tabaka József, akit ezt követően az Európa-bajnoki elődöntőről faggatunk.

Minden klappoljon!

- Ettől kiegyensúlyozottabb mezőnyt még akkor sem tudnánk összehozni, ha irányított lenne a versenyzők kijelölése. Jelenleg hivatalosan még négy pilóta neve kérdéses, egyes információk szerint Kenneth Bjerre, Leon Madsen és Jurica Pavlic neve kerül fel a startlistára, azaz kiváló, Grand Prix-t is megjárt salakszórókkal erősödik az amúgy is izmos névsor – fogalmazott a debreceni motoros, majd egy kis esélylatolgatásba kezdett a Napló kedvéért.
- A 16 fős startlistából 12 salakos nemcsak továbbjutó, de akár győztes is lehet. Nem akarok senkit leírni, de talán a szlovén Ziga Kovacic még túl fiatal egy ilyen szintű viadalhoz, s a norvég Mikke Bjerkről sem hallottam idáig lényegében semmit, így ő lehet az Eb fekete lova. Sokan esélytelennek gondolnák a szlovén Aleksander Condát, de én a közelmúltban testközelből tapasztaltam, hogy komoly meglepetésre lehet képes, hiszen a GP-s Matej Zagart fölényesen verte Lendván. Véleményem szerint annyira kiegyensúlyozott a mezőny, hogy nagy keresztbeverések lesznek. S hogy milyen céllal vágok neki a viadalnak? Ha a realitás talaján maradok, akkor elismerem, vannak nálam sokkal esélyesebbek a továbbjutásra, ám ennek ellenére kvalifikációt várok magamtól! Ha jó napot fogok ki, akkor képes vagyok meglepetést okozni! S így van ezzel Magosi Norbi is, hiszen már többször bizonyítottuk, ha minden klappol, akkor Debrecenben szinte bárkit legyőzhetünk. Nagyon bízom benne, hogy ezen a versenyen minden összejön! Kiemelten fontos lesz az Eb-elődöntőben, hogy az első félkörből ki jön ki elsőként, mert ezen a szinten a vetélytársak már nagyon gyorsak és keveset hibáznak, így nagyon nehéz megelőzni őket.

forrás Haon szerző Boros Norbert 

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi