Andeas Jonsson kényszerpihenőn

Fotó: Andreas Sandström
Andreas Jonsson már a szezon első versenyén komoly bukást szenvedett, aminek következményei sokkal súlyosabbak lehetnek, mint azt bárki gondolhatta volna. Az orvosok most eltiltották a speedwaytől és nem tudnak választ adni arra, hogy mikor térhet vissza.

Mindez azért van, mert problémái vannak a kezében lévő idegekkel. Sokszor kell megküzdenie a kezében lévő erős zsibbadással, ami nagy fájdalmat is okoz, azonkívül csökkenti a hatékonyságát.  Ebben az állapotban nem lehet a legmagasabb szinten versenyezni. Még ennél is rosszabb, hogy az orvosok tehetetlenül állnak, nem tudják mi okozza a panaszokat és hogyan tudnák kezelni a súlyos tüneteket. Ezért most senki nem képes megmondani, hogy meddig tarthat a rehabilitációja.

Sokan meglepődtek, amikor két héttel ezelőtt AJ orvosi igazolását benyújtotta, hiszen az elmúlt versenyeken nem sérült meg. Kiderült, hogy a panaszok a versenyző április 7-i bukásának eredménye, és a problémák az idő múlásával csak nőttek. A versenyző végül úgy döntött, hogy nem kockáztatja életét a versenyeken ilyen állapotban.

AJ környezetének meggyőződése, hogy a problémák sokkal kisebbek lettek volna, ha a svéd az április 7-i hatalmas bukása után 5 nappal nem akar annyira nagy elszántsággal újra pályára lépni a lengyel Extraligában. A 39 éves Jonsson a pihenés helyett vállalta a kezére nehezedő hatalmas terhelést, harcolt a fájdalommal és emiatt gyengébb formában is versenyzett. Visszatekintve, úgy tűnik, mindenki rájött, hogy a visszatérés lábadozás nélkül nagy hiba volt. Azonban hatalmas ambíció és vágy vezette Andreas Jonssont, hogy segítsen a Lublin csapatának. Ebben az esetben lehet, hogy a svéd nagy árat fizetett érte.  Azonban AJ nem gondolja, hogy ez karrierje végét jelenti, amint visszanyeri egészségét, visszatér a versenyzéshez.

Mielőbbi gyors gyógyulást! Speedy recovery!

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi