23. Ladislav Eliáš emlékvelseny, Zarnovica


Április első vasárnapján rendezték meg a 23. Ladislav Eliáš emlékversenyt a szlovákiai Zsarnócában. A szervezőknek rangos mezőnyt sikerült összeállítania, hiszen 13 nemzet, 25 vaspapucsosa mérte össze felkészültségét. Több korábbi szlovák bajnok, jelenlegi lengyel extraligás versenyző is elfogadta a szervezők meghívását. A hazaiak csillaga, Martin Vaculik mellett a legnagyobb név a háromszoros egyéni világbajnok, Tai Woffinden volt. Hazánkat a 2011. évi szlovák bajnok, Magosi Norbert képviselte.

A verseny pikantériája, hogy futamonként 5-5 versenyző mérte össze felkészültségét. A 25 futamot követően a legjobb 6 salakos a 6 körös döntőben vívhat meg az nyílt egyéni szlovák bajnoki címért.
 A verseny legnagyobb kérdése az volt, hogy Martinnak sikerül e az ötödik hazai bajnoki címet megszereznie, ezzel megdöntve édesapja, Zdeno Vaculik eredményét.

Az amerikai Luke Becker számára hamar  véget ért az erőpróba. A harmadik futamban Anton Karlsson belülről próbálta megelőzni őt, de a manőver kontaktussal ért véget, emiatt elesett. Az amerikait hordágyra tették, és mentőautóval vitték le a pályáról, majd kórházba szállították kivizsgálásra. Az Enea Falubaz és a Wolverhampton Wolves versenyzőjének szárkapocscsonttörés lett, ami miatt több hetes kényszerpihenő vár a fiatal pilótára.

Az alapszakaszban Vaculik, Milik, Nielsen, Hansen kezdett legjobban. Igaz, utóbbinak az első futama csak a startig tartott, motorhiba miatt kénytelen volt elhagyni az ovált; ezt követően három futamgyőzelemmel folytatta a derbit. Woffinden első három starthoz állasa során mindig hiányzott egy kis plusz, ami megakadályozta a futamgyőzelemben. A 11. futamban megtört a jég, ekkor szerezte első 4 pontját. Ezt követően Miliket és Lebegyevet - vele együtt Vaculikot- is sikerült maga mögé utasítani.
Vaculik első négy futamát megnyerte a 21-ben viszont brit és lett ellenfele is gyorsabbnak bizonyult nála, így 18 ponttal zárta az alapszakaszt Milikhez és Woffindenhez hasonlóan. A döntőbe a 17 pontos Lebedev valamint a dánok kiválóságai Nielsen (16) és Hansen (15) csatlakozott.

Magosi Norbert startjai jól sikerültek, viszont a tempója nem volt elegendő, folyamatosan hagyták le ellenfelei. A huszonkettedik futamban gyűjtött 2 pontjával a 24. helyen zárta a viadalt. 

A hat körös döntőben Milik kapta el legjobban a startot, jó helyezkedésének köszönhetően az élre állt. Lebedev és Woffinden harcolt a második helyért, mögöttük Vaculik figyelte az eseményeket. A második körben előbb a brit, majd a lett ellenfelét is megelőzte a Stal Gorzów versenyzője. A negyedik körben cseh ellenfelével többször helyet cseréltek az élen, majd az ötödik körtől folyamatosan növelte előnyét, így megszerezte ötödik egyéni bajnoki címét.

Végeredmény:

1. Martin Vaculik (Szlovákia) – (4,4,4,4,2) 18 + 1. hely a döntőben
2. Vaclav Milik (Csehország) – (4,4,3,3,4) 18 + 2. hely a döntőben.
3. Tai Woffinden (Nagy-Britannia) - (3,3,4,4,4) 18 + 3. hely a döntőben.
4. Andrey Lebedevs (Lettország) - (3,3,4,4,3) 17 + 4. hely a döntőben
5. Patrick Hansen (Dánia) - (4,4,4,3,1) 16 + 5. hely a döntőben
6. Matias Nielsen (Dánia) - (d,4,4,3,4) 15 + 6. hely a döntőben

7. Jan Kvech (Csehország) - (2,4,3,2,3) 14
8. Daniel Jeleniewski (Lengyelország) - (2,3,2,4,2) 13
9. Antti Vuolas (Finnország) - (3,2,2,2,4) 13
10. Francis Gusts (Lettország) - (4,2,2,Fx,4) 12
11. Adrian Gała (Lengyelország) - (4,3,2,3,X) 12
12. Jakub Jamróg (Lengyelország) - (3,3,1,4,1) 12
13. Matic Ivacic (Szlovénia) - (2,2,3,1,3) 11
14. Nick Skorja (Szlovénia) - (1,E,3,2,2) 8
15. Petr Chlupac (Csehország) - (1,2,2,1,2) 8
16. Marko Levishyn (Ukrajna) - (2,1,F,3,1) 7
17. Ricards Ansviesulis (Lettország) -  (3,1,1,1,1) 7
18. Anton Karlsson (Svédország) - (X,1,0,1,3) 5
19. Milen Manew (Bulgária) - (1,-,0,-,3) 4
20. Fraser Bowes (Ausztrália) - (1,d,3,d) 4
21. Jakub Valković (Szlovákia) - (2,0,1,1,0) 4)
22. Patrik Baek (Dánia) - (1,1,0,2,0) 4
23. Sebastian Koessler (Ausztria) - (0,0,1,2,0) 3
24. Magosi Norbert (Magyarország) - (0,0,0,0,2) 2
25. Emil Millberg (Svédország) - (0,2,X) 2
26. Bruno Belan (Csehország) - (0,d,1) 1
27. Luke Becker (Egyesült Államok) - (F,-,-,-,-) 0

Futamról futamra:

1. Gusts, Woffinden, Valković, Baek, Magosi
2. Vaculik, Vuolas, Kvech, Skroja, Koessler
3. Nielsen, Lebedevs, Ivačić, Manev, Becker (F), Karlsson (Fx)
4. Gala, Ansviesulis, Levishyn, Bowes, Hansen (d)
5. Milik, Jamróg, Jeleniewski, Chlupac, Millberg
6. Hansen, Woffinden, Millberg, Karlsson, Koessler
7. Milik, Lebedevs, Vuolas, Ansviesulis, Valković
8. Nielsen, Jamróg, Gusts, Skorja (d.), Bowes (d)
9. Vaculik, Jeleniewski, Ivačić, Levishyn, Magosi
10. Kvech, Gala, Chlupac, Baek, Belan
11. Woffinden, Skorja, Jeleniewski, Ansviesulis, Manev
12. Hansen, Ivacic, Vuolas, Jamrog, Baek
13. Nielsen, Milik, Gala, Koessler, Magosi
14. Lebedevs, Kvech, Gusts, Millberg (Fx), Levishyn (Fx)
15. Vaculik, Bowes, Chlupac, Valkovics, Karlsson
16. Woffinden, Milik, Kvech, Ivacic, Bowes (d)
17. Jeleniewski, Gala, Vuolas, Karlsson, Gusts (Fx)
18. Vaculik, Nielsen, Baek, Ansviesulis
19. Jamrog, Levishyn, Koessler, Valkovics, Belan (d)
20. Lebedevs, Hansen, Skorja, Chlupac, Magosi
21. Woffinden, Lebedevs, Vaculik, Jamróg, Gala (Fx)
22. Vuolas, Manev, Magosi, Belan
23. Hansen, Kvech, Jeleniewski, Nielsen, Valković
24. Milik, Karlsson, Skorja, Levishyn, Baek
25. Gusts, Ivačić, Chlupac, Ansviesulis, Koessler

Döntő: Vaculik, Milik, Woffinden, Lebedev, Hansen, Nielsen


A teljes verseny megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=fbZBx53KpIg

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi