Boncinelli egy lépéssel közelebb a Flat Track VB címhez


Szombaton 15 órától Debrecenben rendezték meg a FIM Flat Track világbajnokság 4. döntőjét. Az utolsó előtt megmeríttetésnek a Perényi Pál Stadion adott helyszínt, ahova egy pontos előnnyel érkezett meg az olasz Matteo Boncinelli. A tabella második helyezettje a spanyol Gerard Bailo, őt szintén egy ponttal lemaradva a talján Daniele Moschini követte az összesítésben. A negyedik helyezett japán Masatoshi Ohmori is mindössze 10 bajnoki egységgel szerzett kevesebbet az éllovas Boncihoz képest három forduló alatt, így a kilátogató publikum éles csatákra számíthatott.

Az időjárás viszont kicsit megkavarta a lapokat. Pénteken megrendezett edzésen 12 nemzet - a hazaiak mellett argentin, brit, cseh, francia, holland, japán, lengyel, német, olasz, osztrák és spanyol  - 29 motorosa mérte össze felkészültségét. Egyetlen hiányzó, a tavalyi Gázvezeték utcai második helyezettje, az olasz Kevin Corradetti, aki sérülés miatt nem tudott részt venni a derbin  A tréningen csepergő eső és napsütés felváltva fogadta a motorosokat, de ez nem hátráltatta őket a pálya bemotorozásában. Az éjszaka lehulló csapadékkal még megbírkózott a pálya talaja, de a verseny előtt érkező újabb égi áldás már feláztatta a salakot. A verseny kezdése tervezettnél 10 perccel későbbre lett halasztva, de így is az első futamok csepergő esőben teljestették a versenyzők, így salakszórás helyett sárdagasztás lett. A hat körös futamokban 6-8 versenyző igyekezett a legtöbb pontot gyűjteni. A verseny második már felszakadozott a felhőzet, a vaspapucsosok is egyre több csatában vettek részt. Az alapfutam 16 startját követően - minden versenyzőnek 6 lehetősége volt a legjobb eredméyn elérésére-  a legjobb 10 egyenes ágon került a döntőbe, a 11-20. hely közötti végzettek pedig az utolsó esély futamban mérkőztek meg a döntőt jelentő első két helyért.
Magyarországot ifj. Adorján Zoltán és Miklosy Tamás képviselte, mindkettőjüknek ez volt az első Flat Track VB futama. Rajtuk kívül még volt egy debütáló, az argentin hölgy, Micaela Bazán. Mica mind a hat futamát teljesítette, 5 pontjával a 28. helyet szerezte meg. Miklosy egy futamát nem fejezett be, így 7 egységgel a neve mellett 27. lett Adorjánt minden futamában a kockászászló intette le, 8 ponttal a 25. helyet foglalta el a nap végén.
A dél-amerikai hölgy mellett idén is ellátogatott a cívisvárosba a Yasmin Poppenreiter. Az osztrák hölgy rutinosabban mozgott a pályán, de az ovál talaja megakadályozta a jobb eredmény elérésében, nem tudta megismételni a tavalyi döntőbe kerülését, csak a 22. helyre volt elegendő a teljesítmény.

A Last Chance futamból a továbbjutás a spanyol Adrian Garin és a franci Alexandre Artzt-nak sikerül abszolválni. A VB címért küzdő olasz Daniele Moschininek nem sikerült a döntőbe kerülni, mindössze a 14. helyen végzett, így jelentősen nőtt a hátránya az utolsó fordulóra.

A 10 körös döntő sok izgalmat hozott, az utolsó méterekig kiélezett csatákat láthatott a publikum, méltó lezárása volt a napnak. Az utolsó etapot Boncinelli nyerte meg spanyol kihívója előtt, így 3 ponttal növelte előnyét Gerard Bailo előtt. A dobogó alsó fokára a cseh Ervin Krajcovic állhatott fel.

A verseny végeredménye:

A bajnokság állása az utolsó, olaszországi állomás előtt:
1. Matteo Boncinelli (olasz, Gas Gas) 85 pont,
2. Gerard Bailo (spanyol, KTM) 81,
3. Ervin Krajcovic (cseh, KTM) 66,
4. Daniele Moschini (olasz, Zaeta) 65,
5. Masatoshi Ohmori (japán, Kawasaki) 65,
6. Eric Reverté (spanyol, Yamaha) 55

 

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi