SWC:Az orosz csapat nyerte a selejtezőt

SWC
Tegnap rendezték meg a Speedway Világkupa selejtezőkörét Landshutban,ahol az orosz csapat harcolta ki a továbbjutást.Ebben a sikerben nagy szerepet játszott Emil Sayfutdinov remek teljesítménye.

Második helyen végzett a házigazda német válogatott,akik közül Martin Smolinski bomba formában motorozott.Smoli 19 pontot motorozott össze az est folyamán,viszont a németek nagy bánatára már a verseny elején Tobias Bush sérülése miatt emberhátrányba kerültek.Minden bizonnyal,ha nem következik be ez a sérülés akkor még izgalmasabbá válhatott volna ez a verseny.


A harmadik helyen Szlovénia válogatottja végzett,akik közül Matej Zagar teljesítménye említésre méltó.A szlovén GP sztár 17 pontot motorozott össze déli szomszédainknak,és rajta kívül még Maks Gregoric is remekül mozgott a landshuti ovál pályán.

Ezen a fordulón a statiszta szerep az olaszoké volt,akiknek csak néhány alkalommal sikerült egy-egy pontot elcsípniük.Mivel a versenyen a németek,és a szlovénok is emberhátrányba kerültek,nagyon sok futamban csak három versenyző állt szalag mögé.
Az eredeti terv szerint a viadalt este 19 órakor kezdték volna el,ám a pálya állapota borzalmas volt,ennek köszönhetően csak több mint egy órás késéssel rajtolt el a verseny.


Az oroszok ennek a sikernek köszönhetően kvalifikálták magutak a Gnieznoban sorra kerülő első elődöntőbe,ahol nagyon nehéz feladat vár majd rájuk.Ezen az ágon várja őket majd Lengyelország,Svédország,és a Cseh-Köztársaság válogatottja június 06-án.

I. OROSZORSZÁG: 40
1. Viktor Kulakov (2,3,1,2,2) 8
2. Vadim Tarasienko (0,0,2,2,3) 7
3. Emil Sayfutdinov (3,3,3,3, N) 12
4. Vitalij Belousov- (2,3,2,2,2) 11

II. NÉMETORSZÁG: 34
1. Martin Smolinski (3,3,2,6 !, 3.2) 19
2. Tobias Busch (0, N, N, N, N) 0
3. Christian Hefenbrock (3,0,3, d ) 6
4. Michael Haertel (2,0,2,2,2) 8

III. SZLOVÉNIA: 32
1. Matej Zagar (3,2,3,6 !, 0,3) 17
2. Aleksander Conda (1,0, N, -) 1
3. Ziga Kovacic (1,1,0,0,1 ) 3
4. Max Gregoric (2,2,3,0,1) 8

IV. OLASZORSZÁG : 19
1 Michele Paco Castagna (1,2,1,1,1,1) 7
2. Nicolas Vicentin (0,1,0,1,0) 2
3. Alessandro Milanese (0,1,2) 3
4. Nicolas Covatti (1,2,2 !, 1,1,0 ) 7

Futamról-futamra
1. M. Zagar, M. Haertel, N. Covatti, V. Tarasienko (d)
2. Ch. Hefenbrock, V. Kulakov, A. Conda, A. Milanese
3. E. Sayfutdinov, M. Gregoric, M Castagna, T. Busch (F)
4. M. Smolinski, V. Belousov, Z. Kovacic, N. Vicentin
5. V. Belousov, M Castagna, M. Haertel (F), A. Conda (d)
6. E. Sayfutdinov, M. Zagar, N. Vicentin, Ch. Hefenbrock
7. V. Kulakov, N. Covatti, Z. Kovacic, T. Busch (N)
8. M. Smolinski, Z. Kovacic, A. Milanese, V. Tarasienko (d)
9. M. Gregoric, M. Haertel, V. Kulakov, N. Vicentin
10. Ch. Hefenbrock, V. Tarasienko, MP Castagna, Z. Kovacic
11. M. Zagar, V. Belousov, N. Covatti (Joker), T.Busch (N)
12. E. Sayfutdinov, M. Smolinski, N. Covatti, A. Conda (N)
13. M. Smolinski (Joker), V. Belousov, N. Covatti, M. Gregoric
14. E. Sajfutdinow, M. Haertel, M Castagna, Z. Kovacic
15. M. Zagar (Joker), V. Tarasienko, N. Vicentin, T. Busch (N)
16. M. Smolinski, V. Kulakov, M Castagna, M. Zagar (F)
17. V. Tarasienko, M. Haertel, M. Gregoric, N. Vicentin
18. M.Zagar, V. Kulakov, M Castagna, T. Busch (N)
19. M. Smolinski, V Belousov, Z. Kovacic, N. Covatti
20. M. Gregoric, A. Milanese, Ch. Hefenbrock (d), E. Sayfutdinov(N)

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi