A Rzeszów nyerése ma nem okozott meglepetést


Ma délután rendezték mag Rzeszówban a jövőévi Extraliga osztályozó mérkőzést,melyet simán nyert meg a Rzeszów az Ostrów ellen.Ezt a találkozót nem lehet minősíteni mivel az ostrówiak négy juniort küldtek csatába,ráadásul kettő éppen ma debütált. A múltheti első találkozón tízpontos vereséget szenvedett az Ostrów hazai pályán,és úgy tűnt a verseny előtt még egy kiegyenlített mérkőzésre számíthatunk,ez viszont nem így történt.

A múltheti első találkozó után komoly problémák akadtak,aminek köszönhetően még a klub vezetője is lemondott posztjáról.Több internetes portál írása szerint az edző Marek Cieslak ittas volt,és vitába keveredett a vezetővel. Ettől függetlenül ma a csapat eljátszotta a lehetőséget attól,hogy az ostrówiak feljuthassanak az Extraligába.A szurkolóik minden bizonnyal nem örülnek ennek,hiszen jövőre marad nekik az első osztály.


A mai találkozón a legeredményesebb motoros Dawid Lampart volt,aki maximális pontszámmal fejezte be versenyét.Ezen kívül a rzeszówi sportoló új pályacsúcsot állított fel ( 64,34).A Stal nagy öregje Greg Hancock ma nem volt teljesen top formában,de ennek ellenére Peter Kildemand teljesítménye igazán meglepő. A dán motorosnak mindösszesen egyetlen futamgyőzelem íródott ma a neve mellé,pedig ettől biztosan többet vártak el a helyi fanok is.Gyenge kezdés után remek formában folytatta versenyét Kenni Larsen ,aki végül a Stal második legjobb emberének számított.


MDM Komputery ŻKS Ostrovia - 28
1. Mateusz Szczepaniak - 12 (3,1,0,3,2,3)
2. Rafał Malczewski - 0 (R,0,0,0)
3. Mikkel Michelsen - 8 (2,3,0,1,2,d)
4. Adrian Bialk - 0 (0,-,-,-,-)
5. Nicklas Porsing - 6 (2,1,1,R,R,2)
6. Adrian Woźniak - 0 (0,0,-)
7. Norbert Krakowiak - 2 (1,0,1,0,0)

PGE Stal Rzeszów - 62
9. Greg Hancock - 10 (1,3,3,1,2)
10. Karol Baran - 8+3 (2,2*,2*,2*,-)
11. Dawid Lampart - 12 (3,3,3,3,-)
12. Kenni Larsen - 11+2 (1,2*,2*,3,3)
13. Peter Kildemand - 8 (1,2,2,3)
14. Krystian Rempała - 5+2 (2*,1*,1,1)
15. Artur Czaja - 8+1 (3,3,1*,1)

futamról-futamra:
1. Szczepaniak, Baran, Hancock, Malczewski (R) 3:3
2. Czaja, Rempała, Krakowiak, Woźniak 5:1 (8:4)
3. Lampart, Michelsen, Larsen, Bialk 4:2 (12:6)
4. Czaja, Porsing, Kildemand, Krakowiak 4:2 (16:8)
5. Lampart, Larsen, Szczepaniak, Malczewski 5:1 (21:9)
6. Michelsen, Kildemand, Rempała, Szczepaniak 3:3 (24:12)
7. Hancock, Baran, Porsing, Woźniak 5:1 (29:13)
8. Szczepaniak, Kildemand, Czaja, Malczewski 3:3 (32:16)
9. Hancock, Baran, Porsing, Michelsen 5:1 (37:17)
10. Lampart, Larsen, Krakowiak, Porsing (R) 5:1 (42:18)
11. Kildemand, Baran, Michelsen, Malczewski 5:1 (47:19)
12. Lampart, Szczepaniak, Rempała, Krakowiak 4:2 (51:21)
13. Larsen, Michelsen, Hancock, Porsing (R) 4:2 (55:23)
14. Larsen, Porsing, Rempała, Krakowiak 4:2 (59:25)
15. Szczepaniak, Hancock, Czaja, Michelsen (F/d) 3:3 (62:28)

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi