News
Loading...

Hancockot inspirálja az új kihívás

Igaznak bizonyultak az előzetes pletykák és a lengyel 2. osztályban szereplő Stal Rzeszów csapatához igazolt a 47 éves amerikai legenda, Greg Hancock.

A keringő pletykák megosztották a szurkolókat, hiszen mégiscsak egy többszörös világbajnok versenyzőről van szó, még ha közeledik is az 50. életévéhez. Azt azonban hozzá kell tennünk, hogy nagyon sok élversenyző bojkottálja az Extraligát, hiszen jövőre főleg a szponzorok, azok megjelenítése a versenyzők ruházatán és motorján nagy mértékben változni fog a legfelsőbb osztályban. A sokak szerint túlzó szabályozás miatt sok versenyző még nem írt alá szerződést a jövő évre, mások pedig, mint pl. Hancock alacsonyabb osztályban vállalnak szerepet. (Így tett többek között Andreas Jonsson is, aki az 1. ligába feljutott Lublin csapatát fogja majd erősíteni 2018-ban.)

A másik ok, amiért Herbie a rzeszówi csapatot választotta, az volt, hogy a csapatnak új tulajdonosa van, aki ígérete szerint más szemléletet fog a csapatnál bevezetni és nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás nevelésre is.

Hancock nemcsak versenyzőként fog a csapat rendelkezésére állni, hanem edzőként és mentorként is segíti majd lengyel klubját, versenyzőtársait. Elismerte, hogy az új szerepe nagyon inspirálja. Vele együtt jut majd feladat lengyel szerelőjének is, hiszen Rafal Haj is segítségére lesz új szerepében.

"Mindent megteszek, használni fogom tudásom, tapasztalatom, lelkesedésem, hogy segítsek a klubban, a gyerekektől egészen a mai profi versenyzőkig. Mindenki tudja, hogy szeretjük a kihívást és három éves tervünk van a klubban. Ennek a tervnek össze kell jönnie. Talán néhány dolog nem fog működni, de egy pár dolog igazán jól fog működni. Keményen kell dolgoznunk. Tetszik nekem ez a kihívás. Ez egy nagy kihívás és ebben szeretnék nagyon sikeres lenni. Lehet, hogy nem fog tökéletesen működni, de mindent, amink van, beleteszünk. Úgy döntöttem elhagyom az Extraligát jövőre, hogy valami mást csináljak. Úgy éreztem változtatnom kell, de nem egészen úgy jött a változás, ahogyan vártam. Pontosabban, az invitálás és a javaslat, amit Mr. Nawrocki (a klub új tulajdonosa, Ireneusz Nawrocki) előadott nekünk nagyon érdekes kihívás volt számomra, valami olyasmi, amit karrierem során ezelőtt még soha nem csináltam. Ez nem csak rólam szól. Ez most egy teljesen új embercsoportról szól. Ez az én szerelőmről és rólam szól, és arról, hogy mit tehetünk a rzeszówi csapatért. "

Hancock csapattársa a 2018-ban Tomasz Jedrzejak, Nick Morris, Nicklas Porsing, Rory Schlein, Kyle Howarth, Dawid Stachyra, Maciej Kuciapa, Eduard Mazur, Aaron Summers ésLewis Rose lesz.
Megosztás Google Plus

About Edit Piroska

This is a short description in the author block about the author. You edit it by entering text in the "Biographical Info" field in the user admin panel.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!