SEC Elődöntő: Dán fölény Debrecenben

Az Egyéni Európa Bajnokság 3. Elődöntőjét rendezték meg ma ragyogó időben, szép számú közönség előtt Debrecenben.

Már a verseny előtt is tudni lehetett, hogy a dán versenyzők messze kimagaslanak a mezőnyből és erről tanúbizonyságot is adtak. A közelükbe férkőzni nem igazán tudott, csak a svéd Jacob Thorsell és az orosz Marat Gatiyatov, az alapszakaszban megszerzett 11-11 pontjával felzárkózni. Az alapszakasz után a döntőbe került Mikkel Michelsen és Peter Kildemand, míg az elődöntő szereplője volt a harmadik dán, Nicolai Klindt a két 11 pontos, Thorsell és Gatiyatov valamint a cseh Josef Franc, megszerzett 8 pontjával.

Az elődöntőben nagyon jól kapta el a rajtot a cseh versenyző, utána Nicolai Klindt tudott még döntőbe kerülni. Ekkor már tudni lehetett, hogy cseh öröm és dán bánat következik, hiszen a szabályok értelmében egy nemzetből csak 2 versenyző juthat a Challenge versenyre főversenyzőként, így Josef Franc a döntő végeredményétől függetlenül már a Challenge rajtlistáján találta magát.

A döntőben a három dán közül Mikkel Michelsen teljesített a legjobban, utána Peter Kildemand végzett és a szabályok szerint hiába lett harmadik Nicolai Klindt, ő csak tartalék lesz a jövő szombaton Terenzanóban megrendezésre kerülő SEC Challenge versenyen.

Sajnos a magyarok teljesítményét egyetlen szóval lehetne jellemezni, csalódástkeltő volt látni, hogy hazai pályán egyetlen futamot sem tudott nyerni a három magyar versenyző. A 12., 13. és 14. helynél mindenki többet várt tőlük a mai napon.

Keserű szájízünket valamelyest enyhítette, hogy remek versenynek lehettünk szemtanúi.

Végeredmény, SEC 3. Elődöntő, Debrecen
1. Mikkel Michelsen: 3,2,2,3,3: 13+ első hely a döntőben
2. Peter Kildemand: 3,3,3,3,1: 13+ második hely a döntőben
3. Nicolai Klindt: 3,3,2,3,2: 13+ harmadik hely a döntőben
4. Josef Franc: 0,2,3,0,3: 8+ negyedik hely a döntőben
5. Marat Gatiyatov: 3,1,2,2,3: 11+ harmadik hely az elődöntőben
6. Jacob Thorssell: 2,3,3,1,2: 11+ negyedik hely az elődöntőben
7. Oliver Berntzon: 2,0,1,3,2: 8
8. Vadim Tarasenko: 1,R,2,2,3: 8
9. Valentin Grobauer: 1,3,1,1,2: 8
10. Renat Gafurov: 2,1,3,R,N: 6
11. Stanislav Melnychuk: 2,1,0,2,1: 6
12. Magosi Norbert: 1,2,0,2,0: 5
13. Benkő Roland: 0,2,1,1,1: 5
14. Tabaka József: 1,1,1,0,0: 3
15. John Bernard: 0,F,0,F/d,1: 1
16. Gabriel Comanescu: F,0,R,1,0: 1
17. Bárány Márk: N,N,N,N,0: 0


1 Megjegyzések

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

  1. Szép volt jóóóózsika!!!!!!!Ez nem a TE versenysportod!!!Talán???-sakk?????te leszarod a KÖZÖNSÉGET-EGY sportember nem mondja azt ,hogy a középmezönyben akarok végezni,hanem GYŐZNIIIII AKARRRRRR!!!!!ÉRTED???????(NEM hiszem)!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi