News
Loading...

SGP Kvalifikáció Bjerre volt a legjobb Lonigoban (videó)

A nap hőse francia Bellego 
Az olaszországi SGP kvalifikáció helyszíne a jól ismert lonigoi salakmotor stadion volt. A versenyt a dán Kenneth Bjerre nyerte meg végül, megszerzett 13 pontjával. A keresztbeveréseknek köszönhetően a 2.- 4. hely sorsát külön-futamban kellett eldönteni, aminek hatalmas volt a tétje. Csak az első két célba érő biztosíthatta magát a Challenge viadalra és ebből a trióból végül a francia David Bellego bizonyult a legjobbnak. Az idén jól motorozó német Kevin Wölbert is kvalifikálni tudta magát, aki egyébként a külön-futamban egy gödörnek köszönhetően csak a lélekjelenlétének köszönhetően tudott versenymotorján maradni. A negyedik helyen végül a brit Chris Harris végzett, így ő gyakorlatilag már csak a szabad-kártyában reménykedhet.

Nagy céljai voltak a verseny előtt a cseh Vacláv Milíknek, hiszen ő mindenáron a GP állandó résztvevője szeretett volna lenni jövőre. Úgy látszik most ettől az álmától kissé messze került, mivel a Lonigóban megszerzett 10 pontja csak az ötödik helyre volt elegendő.

Érdekesség, hogy a két svéd Andreas Jonsson és Linus Sundström sem találták magukat.

A verseny egyetlen magyar résztvevője Benkő Roland a tizenhatodik helyen fejezte be versenyét, pont nélkül zárta a viadalt.

A különfutamért vívott csata Bellego,Wölbert,valamint Harris között.


Végeredmény SGP Kvalifikáció Lonigo
1. Kenneth Bjerre (Dánia) - (3,3,2,2,3) 13
2. David Bellego (Franciaország) - (2,2,3,3,2) 12 + 3
3. Kevin Wölbert (Németország) - (3,3,2,2,2) 12 + 2
**************************************
4. Chris Harris (Nagy-Britannia) - (3,2,2,3,2) 12 + 1
5. Vaclav Milik (Csehország) - (0,3,1,3,3) 10
6. Andreas Jonsson (Svédország) - (1,2,3,1,3) 10
7 Linus Sundström (Svédország ) - (2,1,3,3,1) 10
8. Bartosz Smektała (Lengyelország) - (1,2,3, R, 3) 9
9 Rohan Tungata (Ausztrália) - (3,1,0,2 2) 8
10. Nicolás Covatti (Olaszország) - (2,3,1, d, 1) 7
11 Daniele Tessari (Olaszország) - (2,1,0,1,1) 5
12. Tero Aarnio (Finnország ) - (1,1,1,2, R) 5
13. Davis Kurmis (Lettország) - (0,0,2,0,1) 3
14. Denis Stojs (Szlovénia) - (0,0,1,1,0) 2
15. Mathieu Tressarieu (Franciaország) - (1 0, F 1 N) 2
16. Benkő Roland(Magyarország) - (0, R 0, R, N) 0
17. Alessandro Milanese (Olaszország) - (0,0) 0

futamról-futamra
1. Wölbert, Tessari Tressarieu, Stojs
2. Harris, Sundstroem, Aarnio, Benkő
3. Tungata, Covatti, Smektała, Kurmis
4. Bjerre Bellego, Jonsson, Milik
5. Wölbert, Bellego, Aarnio, Kurmis
6 . Covatti, Jonsson, Sundstroem, Tressarieu
7. Bjerre, Harris, Tungata, Stojs
8. Milik, Smektała, Tessari Benkő (R)
9. Sundström, Wölbert, Milik, Tungata
10. Smektała, Bjerre Aarnio, Tressarieu (F)
11. Jonsson, Kurmis, Stojs, Benkő
12. Bellego, Harris, Covatti, Tessari
13. Harris, Wölbert, Jonsson, Smektała (R)
14. Bellego, Tungata, Tressarieu, Benkő (R)
15. Milik, Aarnio, Stojs, Covatti (d)
16. Sundström, Bjerre, Tessari, Kurmis
17. Bjerre Wölbert, Covatti, Milanese
18. Milik, Harris, Kurmis, Milanese
19. Smektała, Bellego, Sundström, Stojs
20. Jonsson, Tungata, Tessari Aarnio (R)

különfutam 2-4 helyért:
21. Bellego , Wölbert, Harris
Megosztás Google Plus

About V. Laci

This is a short description in the author block about the author. You edit it by entering text in the "Biographical Info" field in the user admin panel.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!