NPLZ:Két hazai,és egy vendég győzelemmel rajtolt az I.liga


Ma délután végre elkezdődött Lengyelországban is a ligasorozat,és először az 1.liga történéseiről,eredményeiről számolnánk be.A három mérkőzésből két hazai győzelem,és egy vendég siker született.

Łączyńscy-Carbon Start - Polonia 42:48

Az első viadalon a Gniezno fogadta a Bydgoszcz csapatát,és rögtön az első versenyükön beleszaladtak egy vereségbe hazai környezetben. Mindössze a negyedik futamig tudták tartani a tempót,de ezután a Polonia átvette tőlük a vezetést. A Gnieznoban hiába brillírozott Adrian Gomólski (14.pont),ha a többiek nem igazán tudták felvenni a verseny ritmusát.Az igazsághoz az is hozzá tartozik,hogy a juniorjaik gyengélkedése is hozzá járult nagyban ehhez a vereséghez.
A vendégeknél a dán idegenlégiós Patrick Hougaard volt az akinek sokat köszönhet ma a csapat.Remekül versenyzett ezen a délutánon,és rajta kívül az egész csapat megharcolt keményen ezért a győzelemért. 


Łączyńscy-Carbon Start Gniezno: 42
9. Bjarne Pedersen (3,1*,0,1) 5+1
10. Damian Adamczak (1,2,1,3) 7
11. Norbert Kościuch (1*,d,2*,2,2*) 7+3
12. Adrian Gomólski (2,1,3,3,2,3) 14
13. Zbigniew Suchecki (1,3,1,2*,d) 7+1
14. Michał Piosicki (0,0,F) 0
15. Dawid Wawrzyniak (2,0,0) 2
 
Polonia Bydgoszcz: 48
1. Patrick Hougaard(2,3,2*,3,1) 11+1
2. Andriej Kudriaszow (0,2*,3,0,2) 7+1
3. Robert Kościecha (3,1*,3,1,0) 8+1
4. Marcin Jędrzejewski (0,2,2*,1) 5+1
5. Robert Miśkowiak (2*,3,1,3,0) 9+1
6. Bartosz Bietracki (3,0,1) 4
7. Karol Jóźwik (1,3,T) 4
-----------------------------------------
 ŻKS ROW Rybnik - SW Instal Kraków 62:28
  
A mai nap második mérkőzésén igazi parádénak lehettünk szemtanúi,mivel a Rybnik szinte kivégezte az újonc Krakkó alakulatát.A hazaiak fölényét az is jól mutatja,hogy tíz futamot a saját javukra tudtak eldönteni nagyon magabiztosan.Az már most borítékolható,hogy a Rybnikben Damian Balinski igazolása egy főnyereménynek számít.Damian négy alkalommal volt a pályán,de utcahosszal nyerte futamait,és ezt nagyon hálásan megköszönte neki a hazai közönség.Hasonló jó formában volt még Sebastian Ulamek is,hiszen a nagy öreg 13 pontja szép eredmény a nyitóversenyükön. A ROW ma megérdemelten ünnepelhetett,mivel az egész csapaton látszott az akarás és keményen hajtottak a pontokért.
A Krakkó számára viszont  egyedüliként Rafał Trojanowski tudta tartani a tempót a rybniki versenyzőkkel.Óriási csalódás lehet ez a nagyarányú vereség most a csapatnak,és mi is reméljük a bajnokság további fordulóira magukra fognak majd találni. 
 
 ŻKS ROW Rybnik: 62
9. Dakota North (3,2,d) 5
10. Rafał Szombierski (0,1*,1*) 2+2
11. Sebastian Ułamek (1,3,3,3,3) 13
12. Chris Harris (3,2*,2*,3,1*) 11+3
13. Damian Baliński (3,3,3,3) 12
14. Kacper Woryna (3,2*,2,2*,2) 11+2
15. Kamil Wieczorek (2*,1,2*,1,2*) 8+3

Speedway Wanda Instal Kraków: 28
1. Paweł Miesiąc (2,2,1,0,0,3) 8
2. Andriej Karpow (1*,0,1,0,0) 2+1
3. Rafał Trojanowski (2,0,3,2,1,2,R) 10
4. Maciej Kuciapa (0,1,3,0,1,1) 6
5. Davey Watt - RR
6. Adam Strzelec (1,0,0) 1
7. Daniel Kaczmarek (0,0,1) 1
-----------------------------------------------------
 
Lokomotiv - MDM Komputery ŻKS 57:33
 
A nap harmadik egyben utolsó találkozójára Daugavpilsben került sor,ahol a hazai Lokomotiv elsöprő győzelmet aratott az Ostrówiak ellen.A viadalt nem sikerült az előre eltervezett időpontban elkezdeni,hiszen az időjárás megtréfálta a versenyzőket,és szervezőket egyaránt.Közel két órás késéssel lőtték el az első rajtot,és ezután már nem volt megállás.Nagyon magabiztosan szerepeltek a friss szerzemények a lett csapatban,és ennek köszönhetően könnyen legyűrték az első akadályt.A daugavpilsi csapat legjobbjai egyébként Antonio Lindbaeck,Maksim Bogdanov,és Fredrik Lindgren lettek. 
Az ellenfél csapatában Rune Holta egészen 10.pontig menetelt,de a többiekre nagyon hullámzó teljesítmény volt jellemző.Példaként említeném meg Mateusz Szczepaniak teljesítményét.Két futamgyőzelem mellett háromszor nullázott be a ZKS versenyzője.Scott Nicholls is nagy nehézkesen gyűjtött hat pontot,akitől viszont picivel többet várhatnánk el.


Lokomotiv Daugavpils: 579. Maksim Bogdanov (2*,3,2*,2*,3) 12+3
10. Antonio Lindbaeck (3,2*,3,1,3) 12+1
11. Fredrik Lindgren (2*,3,2,3,1) 11+1
12. Joonas Kylmaekorpi (3,1,1*,3) 8+1
13. Kjastas Puodżuks (2,3,2,0) 7
14. Ivan Pleszakov (1,0,0) 1
15. Andzejs Lebiedevs (3,1*,1*,1) 6+2

MDM Komputery ŻKS Ostrovia: 33
1. Scott Nicholls (1,2,0,1,2) 6
2. Mateusz Szczepaniak (0,3,3,0,0) 6
3. Michał Szczepaniak (0,2,0,2*,0) 4+1
4. Nicklas Porsing (1,1*,1) 3+1
5. Rune Holta (3,0,1,3,1,2) 10
6. Mateusz Borowicz (2,0,2) 4
7. Oskar Ajtner-Gollob (0,0,0) 0

tvp.pl/epseedway.pl



Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi