65.Alfred Szmoczyk emlékverseny nyertese Patryk Dudek.

A 65. Alfred Smoczyk emlékverseny Patryk Dudek győzelmével ért véget szombaton délután. A Zielona Góra versenyzője nem adott esélyt ellenfeleinek és maximális pontszámmal nyerte meg a viadalt. Második helyen Tobiasz Musielak, míg a harmadikon a Bartosz Smektala végzett.

Eredetileg ezt a viadalt október 18-án rendezték volna meg, ám a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt át kellett tenni a tegnapi napra. A változás miatt eléggé meggyengült az eredeti startlista, hiszen a néhány versenyzőnek nem volt megfelelő az új időpont egyéb elfoglaltság miatt.

Idén nem igazán a nem tudtak előrukkolni a szervezők egy ütős mezőnnyel, hiszen az igazi nagyágyúk egyéb kötelességüknek tettek eleget. Emiatt a mezőny nem a legütősebbre sikerült és a külföldi meghívottak sem tudtak sok mindent kezdeni magukkal a lesznoi oválon.

Talán a legszerencsétlenebbül Daniel Kaczmarek járt akinek a verseny előtti éjszakán kigyulladt a műhelye és a teljesen leégett minden. A lesznoi fiatal motoros pályafutása legtragikusabb napját élte át, hiszen az összes létező versenymotorja és versenyfelszerelése teljesen megsemmisült. Emiatt ő sem lehetett jelen ezen az eseményen, csak nézőként.

Végeredmény 65. Alfred Szmoczyk emlékverseny Leszno

1. Patryk Dudek - 15 (3,3,3,3,3)
2. Tobiasz Musielak - 13 (3,3,2,2,3)
3.
Bartosz Smektała - 11+3 (3,2,1,2,3)
4.
Mateusz Szczepaniak - 11+2 (2,3,1,3,2)
5.
Sebastian Ułamek - 10 (1,2,2,3,2)
6.
Krystian Pieszczek - 10 (2,2,3,1,2)
7.
Dominik Kubera - 7 (3,d,3,0,1)
8.
Damian Baliński - 7 (d,1,3,3,R)
9.
Marcin Nowak - 7 (2,d,2,2,1)
10.
Piotr Świderski - 6 (0,1,0,2,3)
11.
Norbert Kościuch - 6 (R,3,1,0,2)
12.
Kacper Woryna - 5 (2,0,2,1,0)
13.
Krystian Rempała - 5 (1,2,1,0,1)
14.
Viktor Trofimov jr (Ukrajna)- 3 (1,0,0,1,1)
15. Ricky Wells (USA) - 2 (0,1,0,1,0)
16.
Rafał Konopka - 1 (1,0,0,0,0)
17.
Marek Lutowicz - N


Futamról-futamra:
1.
(61,08) Dudek, Nowak, Rempała, Baliński (F/d)
2.
(60,36) Smektała, Pieszczek, Trofimov, Świderski
3.
(60,93) Musielak, Woryna, Konopka, Wells
4.
(61,46) Kubera, Szczepaniak, Ułamek, Kościuch (R)
5.
(60,24) Dudek, Ułamek, Wells, Trofimov
6.
(61,21) Kościuch, Rempała, Świderski, Konopka
7.
(60,75) Musielak, Smektała, Nowak (F/d), Kubera (F/d)
8.
(61,65) Szczepaniak, Pieszczek, Baliński, Woryna
9.
(61,29) Dudek, Musielak, Szczepaniak, Świderski
10.
(61,54) Kubera, Woryna, Rempała, Trofimov
11.
(61,94) Pieszczek, Nowak, Kościuch, Wells
12.
(62,01) Baliński, Ułamek, Smektała, Konopka
13.
(60,99) Dudek, Smektała, Woryna, Kościuch
14.
(62,20) Ułamek, Musielak, Pieszczek, Rempała
15. (61,14) Szczepaniak, Nowak, Trofimov, Konopka
16.
(62,73) Baliński, Świderski, Wells, Kubera
17.
(62,55) Dudek, Pieszczek, Kubera, Konopka
18.
(62,71) Smektała, Szczepaniak, Rempała, Wells
19.
(63,11) Świderski, Ułamek, Nowak, Woryna
20.
(62,29) Musielak, Kościuch, Trofimov, Baliński (R)
Külön-futam a 3.helyért:
21.
(63,79) Smektała, Szczepaniak

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi