Junior Csapat világbajnoki döntő startlista - Mildura


Október 31-én rendezik meg Ausztráliában a 21-éven aluliak csapat világbajnoki döntőjét, melynek a startlistáját mutatjuk most be. A hazai ausztrál válogatottnak nem lesz könnyű dolga az már biztosan borítékolható, mert a lengyel és a dán csapat nagyon komoly csapattal érkezett Milduraba. Természetesen nem szabad leírni a német csapatot sem, hiszen a dobogós helyezésre is komoly esélyük van.

Ausztráliában igazából most kezdődik az igazi versenyszezon és már egy fantasztikus Grand Prix fordulón vannak túl. Most a következő nagy verseny a junior csapat világbajnoki döntő, ahol nem lesz egyszerű nekik annak ellenére, hogy ők lesznek a házigazdák. A kenguruknál a csapatvezető Mark Lemon a legerősebb keretüket állította össze és a csapat dobogós helyezéssel lehetne igazán elégedett. A fiatalok otthoni környezetben bizonyíthatnak majd október 31-én hazai közönség előtt és ez biztosan jól fel spannolja majd őket. A keretben a következő négy pilóta kapott lehetőséget: Nick Morris, Max Fricke, Jack Holder valamint Brady Kurtz. Mind a négyen Angliában húzzák a gázt a nyári szezon során, ennek köszönhetően ott nagyon sok rutint tudnak szerezni. Max Fricke és Brady Kurtz egyébként benne volt a legjobb nyolcban az U/21 egyéni világbajnoki sorozatban is.

A  lengyelek számítanak a titkos favoritnak sokak szerint, akik a következő kvartettel érkeztek: Maksym Drabik, aki az Extraliga hősének számít, fiatal kora ellenére. A Betard Wroclaw színeiben húzta a gázt és a csapat egyik legjobb pontszerzője volt a szezon során. Piotr Pawlickit nem kell bemutatni senkinek, ő volt már egyéni világbajnok is az U/21-es korosztályban és mindezek felett a lengyel és a svéd bajnokságban is igazi hősnek számít. Idén a lesznoi bikákkal aranyérmet szerzett a lengyel Extraligában. Bartosz Zmarzlik a lengyel gorzówi hős, aki fantasztikus versenyzőnek számít. Több csapat-világbajnoki arany is íródik már a neve mellé és idén a junior korosztályban is aranyérmes lett. Nagyon céltudatos és a lengyel lapoknak úgy nyilatkozott, hogy csak az aranyérem megszerzése a cél. A lengyelek negyedik motorosa Pawel Predzpelski a toruni fenegyerek. Óriási tehetség, bárkit képes legyőzni. Idén szépen letette a névjegyét a SEC küzdelemsorozatban is, ahol szabad-kártyásként volt résztvevő. Hazája bajnokságában a KS Torunnal bronzérmes volt és a csapatuk legeredményesebb sportolója volt a hazai meccseiken.

Dánia az elmúlt évekre visszatekintve nagyon pozitív irányba lendült el az utánpótlás nevelést illetően, emiatt nagyon tehetséges motorosaik vannak. Mildurában a következő négy fiatal fog csatába szállni: Nikolai Busk Jakobsen, Anders Thomsen, Mikkel Bech Jensen és Mikkel Michelsen. Mind a négy motoros nagyon ismert a junior világ és Európa bajnoki versenyeken. Tavaly a második helyet szerezték meg a lengyelek mögött Slandgerupban hazai pályán. Most minden bizonnyal szeretnének visszavágni a polákoknak. Az egyéni világbajnokságon nagyon jól teljesítettek idén egyébként. Anders Thomsen ezüstöt, míg Mikkel Michelsen bronzérmet szerzett. Mikkel Bechnek a 4-5hely, míg Nikolai B.Jakobsennek a 9.hely jutott.

A németek egy nagyon fiatal csapattal érkeztek, de ettől függetlenül már jól ismert neveknek számítanak a juniorok mezőnyében. Talán a legismertebb közölük Erik Riss, aki tavaly világbajnoki címet szerzett hosszú-pályán, idén pedig ezüstöt. Emellett sikerült neki a Premier Ligában aranyérmet szerezni az Edinbourg Moranchs csapatával. Rajta kívül még ott lesz testvére Mark Riss, Valentin Grobauer és a Németországban legtehetségesebbnek tartott Michael Härtel is. Härtel mindössze 17 éves de rövid és hosszú-pályán is komoly sikereket ért már el. 250 ccm kategóriában már világbajnoki címet is sikerült szereznie, emellett idén szavad-kártyásként megnyerte Németországban a hosszú-pályás egyéni világbajnoki GP fordulót. Ráadásul a jövő évi világbajnokságon  teljes szereplőnek számít majd.




Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi