Debrecen - Teljes a Barátság Kupa mezőnye

Ezen a hétvégén elkezdődik a 2017-es debreceni salakszezon, s nem is akárhogy, hiszen a télen életre hívott Barátság Kupának köszönhetően egyből két összecsapást rendeznek a cívisvárosban. Szombaton öt alakulatos csapatversenyt, míg vasárnap egyéni összecsapást láthatnak azok, akik kilátogatnak a Gázvezeték utcai salakmotor stadionba.



A viadalon öt ország: Csehország, Szlovákia, Ukrajna, Lengyelország valamint Magyarország vaspapucsosai szállnak harcba szombaton és vasárnap egyaránt. A hétvége első összecsapásán az öt ország öt klubcsapata méri össze erejét köztük a vendéglátó Debrecen Speedway SE. A hazaiakat Tabaka József, Magosi Norbert, Jurica Pavlic és Bárány Márk fogja képviselni.

Az ellenfelek pedig nem mások mint a cseh Pardubice, az ukrán Rovnó, a szlovák Zarnovica valamint a lengyel Swietochlowice lesznek. Több olyan motoros is érkezik, aki már korábban járt a Gázvezeték utcán mint például a cseh Tomas Suchánek, az ukrán Stanislav Melnicsuk - Andrij Kobrin kettős valamint a szlovák alakulat, akik tavaly szeptemberben húzták utoljára a gázt a debreceni oválon. A lengyelektől egy, a salakos közegben ismertebb név is érkezik Hubert Legowik személyében, aki jelenleg a lengyel I. osztályban szereplő Wybrzeze Gdansk oszlopos tagja.




A két napos versenyhétvége másnapján ugyan ezen versenyzők állnak startszalag mögé, ám nem egymásért, hanem egymás ellen, s húsz futamos, 16 fős egyéni szisztéma alapján küzdenek meg a pontokért valamint a dobogó helyezésekért.

A május 27-én és 28-án megrendezendő Barátság Kupa nyitófordulója mindkét napon 15 órakor kezdődik, melyre egy napos valamint két napos belépőjegy is váltható. Egy versenyre 2500 ft-ba míg két versenyre 4000 ft-ba kerül a beugró. A VIP jegy egy versenyre 4500 forintba míg két versenyre 8000 forintba kerül. A 14 éven aluli ifjú szurkolók továbbra is díjmentesen tekinthetik meg az összecsapásokat.

Startlista:
Debrecen Speedway SE
1. Tabaka József
2. Magosi Norbert
3. Bárány Márk
4.Jurica Pavlic

MS Slask Swietochlowice
5. Lars Skupien
6. Mateusz Pacek
7. Krystian Stefanów
8. Hubert Legowik

Rovno City Sports And Technical Club
9. Sztaniszlav Melnicsuk
10. Viktor Trofimov
11. Marko Levisin
12. Andrij Kobrin

AMK ZP Pardubice
13. Tomás Suchánek
14. Josef Novák
15. Martin Mejtsky
16. Patrik Mikel

Speedway Club Zsarnovica
17. Ján Mihálik
18. Patrik Búri
19. David Pacalaj
20. Jakub Valkovic

debrecenspeedwayse

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi