Jepsen Jensen nyerte a Diamond kupa első fordulóját

MJJ
A dán Michael Jepsen Jensen nyerte a Diamond Cup 1.fordulóját a lengyel Gzegorz Zengota,valamint a francia David Bellego előtt.A finálé negyedik helyezettje Krystian Pieszczek volt.

Nem úgy indult ez a sorozat,mint ahogy azt várhattuk volna,ugyanis Lamothe Landerronba öt versenyző nem érkezett oda .Emiatt természetesen a verseny lebonyolítási szisztémáján is változtatni kellett ,és ez igazán ronbolt a viadal szinvonalán...

A stadinonban több mint négyezer kilátogató volt kiváncsi ,de sajnos a mezőny hiányossága miatt nem azt kapták a jelentősen borsos jegyárért (25.euró) megérdemeltek volna. Vontatott volt az egész verseny,őszintén szólva teljesen unalmas.Sajnos a két legnagyobb sztár Greg Hancock,valamint Niels Kristian Iversen mélyen az elvárás alatt szerepeltek.

Az egyik érdekesség a verseny hetedik futamában történt,amikor az amerikai négyszeres világbajnok a negyedik helyre esett vissza. Hancock mindent megpróbált megtenni azért,hogy az előtte haladó olasz Vincentint megelőzze,ám ez nem sikerült 



Diamond Cup 1.forduló végeredmény
1. Michael Jepsen Jensen DK - 9 (3,1,2,3) + 1 hely az A döntőben
2. Grzegorz Zengota PL - 11 (2,3,3,3) + 2 hely az A döntőben
3. David Bellego F - 10 (1,2,2,3) + 3 hely az A döntőben
4. Krystian Pieszczek PL- 8 (2,2,2,2) + 4 hely az A döntőben
*******************
5. Greg Hancock USA - 7+3 (2,0,2,3) + 1 hely az B döntőben
6. Niels Kristian Iversen DK - 7+2 (1,3,3,0) + 2 hely az B döntőben
7. Vadim Tarasienko RUS - 6+1 (1,0,2,3) + 3 hely az B döntőben
8. Linus Sundstroem S - 7+0 (3,3,0,1) + 4 hely az B döntőben
--------------
9. Jakub Jamróg PL - 3+3 (1,1,1,d) + 1 hely az C döntőben
10. Luke Becker USA - 6+2 (0,3,2,1) + 2 hely az C döntőben
11. Tomasz Gapiński PL - 4+1 (0,1,1,2) + 3 hely az C döntőben
12. Stephane Tresarrieu F - 1+0 (0,0,1,0) + 4 hely az C döntőben
13. Nicolas Vicentin ITA - 1 (0,1,0,d)

futamról-futamra
1. Sundstroem, Zengota, Jamróg, Tresarrieu
2. Jepsen Jensen, Pieszczek, Tarasienko, Tresarrieu
3. Sundstroem, Hancock, Bellego, Tarasienko
4. Zengota, Bellego, Jepsen Jensen, Gapiński
5. Zengota, Tarasienko, Iversen, Becker
6. Iversen, Bellego, Tresarrieu, Vicentin
7. Zengota, Pieszczek, Vicentin, Hancock
8. Iversen, Pieszczek, Gapiński, Sundstroem
9. Becker, Jepsen Jensen, Sundstroem, Vicentin
10. Jepsen Jensen, Hancock, Jamróg, Iversen
11. Hancock, Becker, Gapiński, Tresarrieu
12. Tarasienko, Gapiński, Jamróg, Vicentin R)
13. Bellego, Pieszczek, Becker, Jamróg (R)
C döntő :Jamróg, Becker, Gapiński, Tresarrieu
B döntő:. Hancock, Iversen, Tarasienko, Sundstroem
A döntő:Jepsen Jensen, Zengota, Bellego, Pieszczek (d)

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi