Gyémánt Kupa első forduló

Fotó: facebook.com/SpeedwayDiamondCup
Ma veszi kezdetét Franciaországban, Lamothe Landerronban egy alapjaiban teljesen új és egyedi kezdeményezés, a Speedway Diamond Cup, melynek kitalálója és promotere egy lengyel klub, a Stal Rzeszów elnöke, Ireneusz Nawroczki.

Az eredetileg öt fordulósra tervezett sorozat  (Tomek Jedrzejak halála miatt tolódott az első forduló időpontja) ma kezdődik el a francia Lamothe Landerronban, a második fordulót szeptember 29-én Svédországban, Motalában, a harmadikat a szlovéniai Krskoban október 12-én, míg a záró fordulót október 14-én Rzeszówban rendezik meg.

Az egyedülálló sorozatnak sok különlegessége van. Elsősorban az, hogy egyedülálló módon itt 1000 eurót kell befizetnie, ún. belépési díjként, annak a versenyzőnek, aki részt kíván venni a versenyeken. Ez azonban eltörpül a nyereményekhez képest. A fordulók során az első helyezett pl. 3000 euróval lesz gazdagabb, de minden versenyző álma a fődíj, amit a fordulók során a legtöbb pontot összegyűjtött versenyző zsebelhet majd be. Az pedig nem más, mint egy minimum 500 000 zl értékű gyémánt. Magyar forintra ez átszámítva árfolyamtól függően közel 40 millió forint. Az összesített második helyen 350ezer zl értékű lesz a gyémánt, a harmadikon 200ezer, míg a negyedik helyezett egy 100ezer zl értékű gyémántot vihet haza. Az 5-16-on helyen zárt versenyzők nyereménye a szervezők szavaival élve meglepetés lesz, míg a sorozatban részt vevő összes versenyző között kisorsolásra kerül egy személygépkocsi.

Kíváncsian várjuk a sorozat első versenyét ma este 8 órai kezdettel, melyről az interneten az alábbi linken láthatnak élő streamet:
https://www.youtube.com/watch?v=BtOXzRE6r5U

Rajtlista, Gyémánt Kupa 1. forduló:

1. Niels K. Iversen
2. Linus Sundström
3. Grzegorz Zengota
4. Jakub Jamróg
5. Wadim Tarashenko
6. David Bellego
7. Krystian Pieszczek
8. Edward Mazur
9. Timo Lahti
10. Norbert Kościuch
11. Michael Jepsen-Jensen
12. Tomasz Gapiński
13. Luke Becker
14. Ondrej Smetana
15. Greg Hancock
16. Zdeněk Simota

17. Nicolas Vicentin
18. Stéphane Tresarrieu

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi