News
Loading...

SEC Challenge: Kubera helyett Smolinski

Május 25-én kerül sor Nagyhalászban a Salakmotoros Egyéni Európa Bajnoki döntőkbe kerülésért folytatott küzdelem utolsó állomására. Ma megérkezett a startlista is, mely egy helyen módosult.

Az Unia Leszno két junior versenyzője is választási kényszerbe került, mivel a Challenge dátuma és az U21-es Világbajnoki kvalifikációs versenyek időpontja egy napra esik, így Dominik Kubera és Bartosz Smektała döntést kellett, hogy hozzon. Dominik Kubera úgy döntött, hogy inkább a junior világbajnoki küzdelmek során próbál szerencsét, hiszen nyilatkozata szerint, van még bőven ideje a felnőttek között bizonyítani. Bartek Smektała viszont valószínűleg úgy gondolkodott, hogy ő már tavaly junior világbajnoki címet szerzett, ideje a felnőtt mezőnyben is helyt állni. Persze még így is reménykedhet, hogy kap a világbajnoki sorozatra egy szabadkártyát tavalyi eredménye illetve a mostani helyzet miatt.

Mivel Dominik Kubera visszamondta az indulást, így abból az elődöntőből, ahonnan kvalifikálta magát (Gorican) az ottani 5. helyezett Martin Smolinski léphet a helyére május 25-én.

A Challenge rajtlistája az alábbi lesz:

Megosztás Google Plus

About Edit Piroska

This is a short description in the author block about the author. You edit it by entering text in the "Biographical Info" field in the user admin panel.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!