News
Loading...

Még négy-öt van benne


Miskolc – A miskolci licensszel versenyző Magosi Norbert lett idén az egyéni salakos magyar bajnok.
Az ország vaspapucsosai három futamban döntötték el az elsőség sorsát, a miskolci színekben induló Magosi Norbert Debrecenben harmadik lett, aztán Nagyhalászban győzött, míg a záró viadalon, Gyulán újfent a harmadik pozíciót kaparintotta meg – s lett így összesítésben, 29 ponttal a legjobb. A honi kiválóságot először arról faggattuk, vajon mi a története annak, hogy a borsodi megyeszékhely motorosaként indult a sorozatban?
– Először úgy volt, hogy gyulaiként fogok majd rajthoz állni, ám az végül nem jött össze, így megkerestem Jacsó Tibort, akit nagyon jól ismerek, hiszen sokat dolgoztunk együtt, többek között akkor, amikor a Speedway Miskolc a lengyel ligában szerepelt, és ő azonnal segített, kiváltotta a licencet – sorolta mindezt Magosi Norbert.

Nehéz előzni

A 39 esztendős salakszóró ezt követően részletezte a három viadalt, a történéseket.
– Debrecenbe elég fáradtan érkeztem, mert előző nap Németországban, Teterowban volt egy esti, villanyfényes verseny, amit végül az ausztrál Chris Holder nyert meg. 1400 kilométert kellett autózni hazafelé, csupán tankolásra álltunk meg, szóval éppen csak beestem az első fordulóra – részletezett Magosi Norbert. – Nagyhalászban új pályán mentünk, azt a ringet nemrég adták át. Kemény, egynyomos, ami azt jelenti, hogy nem könnyű rajta előzni. Itt történt egy sajnálatos baleset, Tabaka Józsi bukott a negyedik futamban, a mentők kórházba is vitték, mert a lapockája és a válla is eltört. Ő a legnagyobb riválisom, aki nemhogy ezt a viadalt nem tudta folytatni, hanem a harmadikra, a gyulaira sem tudott kiállni. Ott már tisztában voltam vele, hogy egy viszonylag biztonságosabb motorozással megnyerhetem a bajnoki címet, de a végére a motorom is ,,befáradt”, így ezt a versenyt a szlovén Aleksander Conda hozta Fekete Sanyi és előttem.

Fiatalok kellenek

Mennyi az értéke ma Magyarországon annak, hogy valaki a legjobbnak mondhatja magát a sportágban? – vetettük fel mindezt a vaspapucsosnak.
– Őszintén? Nincs már akkora presztízse, mint tizenöt-húsz éve, vagy még régebben… – mondta Magosi Norbert, aki 2011 után második alkalommal lett egyéni magyar bajnok. – Emlékszem, annak idején volt első és másodosztály, mind a kettőben tizenhat-tizenhat salakossal, mindenki magyar volt, most viszont már külföldieket kell meghívni, hogy meglegyen a megfelelő indulói létszám. Nem tudom mi lesz, ha mi, „öregfiúk” visszavonulunk… Az egyik út, amely felfelé vinné a sportágat az az lenne, hogy sok fiatalt kellene bevonni. Amikor kinn voltam Argentínában, a gyerekek úgy néztek rám, mint egy istenre, ott megőrültek a salakmotorért, mert szép, mert látványos, többen csak azért jöttek ki egy versenyre, hogy nekem drukkoljanak. Valahogy én is így nőttem fel gyerekként, láttam a régi nagyokat, ami engem megfogott, ezt akartam csinálni, talán ezért sem kallódtam el. Huszonhét éve motorozok, s most úgy érzem, hogy körülbelül még négy-öt szezon van bennem.
A pilótának feltettük azt a kérdést is, hogy vajon mikor nyer, nyerhet ob-t miskolciként, miskolci pályán?
– Remélem, minél hamarabb, akár már jövőre, de legkésőbb 2016-ban – válaszolta minderre Magosi Norbert. – Jacsó Tibor évek óta azon dolgozik, hogy a városnak legyen egy olyan új pályája, amely nem csupán a sportágat szolgálná ki, persze elsősorban azt, de más eseményeknek is helyszíne lehetne. Hallottam, hogy kívülállók milliárdokról beszélnek, de 300 millió forintból már egy igazán jó salakos stadiont lehetne felépíteni.
ÉM-MI

A bajnokság végeredménye

  1. Magosi Norbert (Track Racing Miskolc) 29 pont (9+11+9)
  2. Fekete Sándor (Gyulai Speedway Club) 23+3 pont (4+9+10)
  3. Tihanyi Sándor (Track Racing Miskolc) 23+2 pont (8+8+7)
  4. Tabaka József (Debrecen Speedway SE) 15 pont (11+4+0)
  5. Benkő Roland (Gyulai Speedway Club) 15 pont (0+7+8)
  6. Kovács Roland (Nagyhalász Motorsportjáért Egyesület) 15 pont (5+6+4)

Az ezüstérem sorsáról külön futam döntött, amelyen Fekete Sándor legyőzte Tihanyi Sándort. Zárójelben a bajnoki fordulókban szerzett pontok. Az első a szeptember 6-i, debreceni, a második a szeptember 20-i, nagyhalászi, míg a harmadik az október 11-i, gyulai pontmennyiség.
Megosztás Google Plus

About V.Laci

This is a short description in the author block about the author. You edit it by entering text in the "Biographical Info" field in the user admin panel.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!