News
Loading...

EL: Swindon Robins - Poole Pirates 50:42 Ward ismét nagyon jó volt


Hétfőn este a Swindon Robins fogadta hazai pályán a Poole Porates együttesét.A házigazdáknál  Charles Wright gyűjtötte a legtöbb pontot,de ennek ellenére  Darcy Ward volt a legmagabiztosabb pontszerző  a vörösbegyeknél.

A swindoni csapat rögtön az első futamban magabiztosan mutatkozott be,de ehhez Chris Holder motorhibája is hozzájárult.A második félkörben a Poole csapatkapitányának felmondta  motorja a szolgálatot,emiatt komoly pontokat veszítettek már az elején a vendégek.A második etapban egy fantasztikus csatának lehettünk szemtanúi,hiszen a második helyért igazán látványos csatát mutattak be a versenyzők. Charles Wright a befutóban egy szenzációs előzést mutatott be,ami után viszont egy hatalmas bukást láthattunk. Wright miután elment  Paul Stark mellett a pooli versenyzőnek elemelte gépe,és egy hatalmasat esett.A mögötte haladó Lewis Rose megpróbálta kikerülni Starkot,ami sikerült is neki viszont ezt követően a swindoni versenyző belecsapódott a kerítésbe.Sajnos ennek következtében ő húzta a rövidebbet,és az első jelentések alapján kéztörést szenvedett.

A verseny folytatásában is láthattunk még jó pár bukást,talán a legérdekesebb momentum a hetedik futamban történt.az etapot háromszor kellett újra indítani,mivel a két pooli versenyző bukással fejezték be futamukat.Mindketten kizárásra kerültek,és ezt követően a két ausztrál a Batchelor-Ward kettős 5-0 arányban hozták a pontokat a hazaiak konyhájára.

A verseny folytatásában már nem engedték ki a kezükből a vezetést a házigazdák,és végül 50-42 arányban verték nagy riválisukat. A vendégeknél Maciej Janowski,és Davey Watt voltak a legeredményesebbek.

Swindon Robins - 50
1. Darcy Ward - 11+1 (3,2*,3,3,0)
2. Eduard Krcmar - 2 (1,1,0,0)
3. Hans Andersen (vendég) - 6 (R,R,3,3)
4. Grzegorz Zengota - 10+2 (3,3,1*,2*,1)
5. Troy Batchelor - 8 (3,3,1,1)
6.  Charles Wright - 12 (2,1,3,2,1,3)
7. Lewis Rose - 1+1 (1*,-,-,-)

Poole Pirates - 42
1. Chris Holder - 5+2 (d,1*,2,0,2*)
2. Davey Watt - 10 (2,2,6!,0)
3. Dakota North - 2+2 (1*,d,1*,F)
4. Kacper Gomólski- 4 (0,d,3,1)
5. Maciej Janowski - 11 (2,2,2,2,3)
6. Paul Starke - 2 (d,R,2)
7. Kyle Newman - 8+2 (3,2,0,2*,1*)

Futamról-futamra:
1. Ward, Watt, Krcmar, Holder (R) 4:2
2. Newman, Wright, Rose, Starke (F/d) 3:3 (7:5)
3. Batchelor, Janowski, North, Andersen (R4) 3:3 (10:8)
4. Zengota, Newman, Wright, Gomólski 4:2 (14:10)
5. Wright, Watt, Krcmar, Starke (R4) 4:2 (18:12)
6. Zengota, Janowski, Holder, Andersen (R4) 3:3 (21:15)
7. Batchelor, Ward, Gomólski (F/d), North (F/d) 5:0 (26:15)
8. Watt(6!), Wright, Zengota, Newman 3:6 (29:21)
9. Gomólski, Newman, Wright, Krcmar 1:5 (30:26)
10. Andersen, Holder, Batchelor, Watt 4:2 (34:28)
11. Ward, Janowski, North, Krcmar 3:3 (37:31)
12. Wright, Starke, Newman 3:3 (40:34)
13. Ward, Janowski, Batchelor, Holder 4:2 (44:36)
14. Andersen, Zengota, Gomólski, North (F) 5:1 (49:37)
15. Janowski, Holder, Zengota, Ward 1:5 (50:42)

Tabella 2015

Elite League
1. Coventry Bees 20 47 +93
2. Poole Pirates 17 40 +126
3. King's Lynn Stars 16 32 +23
4. Belle Vue Aces 17 25 -19
5. Swindon Robins 14 22 -15
6. Lakeside Hammers 20 22 -45
7. Leicester Lions 16 18 -71
8. Wolverhampton Wolves 16 18 -92


Megosztás Google Plus

About V. Laci

This is a short description in the author block about the author. You edit it by entering text in the "Biographical Info" field in the user admin panel.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!