Milliók repkednek az Extraligában.


Elszálltak a bérek a lengyel Extraligában,emiatt a kluboknak milliókat kell kifizetni szerződéskötésekért.Nehéz lenne most ebben a pillanatban azt megmondani,hogy az idei bajnokságban szereplő PGE Rzeszównak éppen emiatt lett-e 2 millió złoty tartozása.Tény,hogy a jövőre nézve több klub bércsökkentést vezetett be,erre nagyon jó példa Chris Holder 20 százalékos bércsökkentése is.

Visszatérve a jelen állapotra a 2016-os szezonra már hat csapat is milliós szerződéseket kötött,viszont a másik két csapat sem panaszkodhat a pénz kiadást illetően. A legnagyobb összeget éppen a címvédő Unia Leszno csapatánál lettek kifizetve,ugyanis Emil Sayfutdinov,és Nicki Pedersen fejenként 1.7 millió zlotyt kaptak az aláírásukért.Rögtön a harmadik milliomosnak az újoncként érkezett Peter Kildemand számít,akinek 1.2 milliót fizetnek.A csapatnak 8 millió zloty volt erre a célra biztosítva.Csak hozzávetőlegesen említenénk meg a Torun,és Gorzów fejenként csak 6 milliót költ.

Komoly összeget költ a Falubaz Zielona Góra is,bár itt Jaroslaw Hampellel olyan szerződést kötöttek,hogy 200 pontot kell szereznie a szezon során,és akkor 1.6 millió fogja ütni a markát. Azonban az újonnan érkező Jason Doyle,és Kenni Larsen nem közelítik meg majd a milliós összeget szerződéseikkel.

A Betard Sparta Wroclaw garantálja Tai Woffinden,és Maciej Janowski milliós bérét,viszont ha nyerik a bajnokságot akkor 1.5 millióval fognak gazdagodni.

Az új névvel szereplő KS GetWell Torun csapatában a kereseteket illetően Greg Hancok ,és Martin Vaculik számítanak favoritnak majd.Herbie,és a szlovák motoros fejenként 1.4 milliós szerződést kötöttek.

Az Unia Tarnówban a legjobban keresőnek Janusz Kolodziej számít majd,és az előzetes szóbeszédek szerint ő kapja a legtöbb pénzt a csapatban.Bőven 1 millió fölött keres majd,és a csapatból távozó Martin Vaculik után neki fizették ki eddig a legmagasabb összeget .

A legjobban kereső versenyző a Rybnik csapatában Grigorij Laguta lesz,aki 950 ezer zlotynak írt alá .A többi újoncnak a rybniki csapatban ez az összeg csak álom marad.

A Grudziadz tetején Tomasz Gollob áll ,akinek 990 ezret fizetnek ,ami aligha meglepő hiszen Gollob az elmúlt szezonban is bizonyította a pályán fantasztikus tudását.A legjobb bizonyíték erre,hogy az NC+ csatorna különdíjban részesítette a legszebb,és legizgalmasabb futam produkálásáért.

Legnagyobb kifizetett bérek csapatonként
Fogo Unia Leszno→1,7 millió zloty
Falubaz Zielona Góra→1,6
Betard Sparta Wrocław→1,5
KS Toruń→1,4
Unia Tarnów→1,3
Stal Gorzów→1,250
MrGarden GKM Grudziądz→0,990
ROW Rybnik→0,950

 przegladsportowy.pl

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi