News
Loading...

Németországi hétvége:Cloppenburgban Smolinski,míg Vechtaban Riss volt a hős!


Szombaton rendezték meg Cloppenburgban egy egyéni meghívásos versenyt,ahol a viadalt telt házas közönség fogadta.Ezen igazából nem is nagyon lehetett csodálkozni,hiszen a szervezők igazán kitettek magukért,és a rajtlistán pár világsztár is rajthoz állt. Ennek ellenére a német közönség kettős német győzelemnek örülhetett a finálét követően,amely egy igazán izgalmas kis futammá sikeredett.

A verseny egyénként egészen az elejétől parádés futamokat hozott,és az alapszakasz után a helyi sztár Tobias Kroner állt a legjobban. A dohreni salakos maximális pontszámmal nyerte meg az alapszakaszt,de ezt követően már nem bírt a bayerni motorossal sem a kisdöntőben,sem pedig a fináléban. Martin Smolinski annyira jól összeszedte magát a verseny végére,hogy bravúros motorozással nyerte meg végül a döntőt Tobias Kroner,és Peter Kildemad előtt .A finálé negyedik helyezettje a francia Bellego volt .

A verseny nagy sztárja az amerikai Greg Hancock kénytelen volt megelégedni az ötödik hellyel,hiszen a világbajnoki ranglista vezetőnek nem sikerült beverekednie magát a fináléba.

Végeredmény Cloppenburg :
1. Martin Smolinski D (1,1,2,2,3,3,3) 15
2. Tobias Kroner D (3,3,3,3,3,2,2) 19
3. Peter Kildemand DK (2,2,3,3,1,3,1) 15
4. David Bellego FRA (3,3,2,1,d,2,0) 11

5. Greg Hancock USA (2,2,3,3,0,1) 11
6. Timo Lathi FIN (1,2,0,3,3,1) 10
7. Steve Worrall GB (2,1,3,1,2,R) 9
8. Kai Huckenbeck D (1,2,2,2,2,0) 9

9. Josef Franc CZ (3,1,0,2,1) 7
10. Nicolas Covatti ITA (1,3,1,0,2) 7
11. Mikkel Bech DK (2,0,1,2,2) 7
12. Miroslaw Jablonski PL (3,0,2,0,Fd) 5
13. Bjarne Pedersen DK (0,1,1,0,3) 5
14. Rene Deddens D (0,3,1,1,0) 5
15. Theo Pijper NL (0,R,0,1,1) 2
16. Lukas Fienhage D (0,0,0,0,1) 1

1 Elődöntő: Smolinski, Kroner, Lathi, Worral (d)
2 Elődöntő : Kildemand, Bellego, Hancock, Huckenbeck
Döntő: Smolinski, Kroner, Kildemand, Bellego

A verseny után azonnal Vechtaba utaztunk,ahol szombaton a Long Track Egyéni világbajnokság ötödik egyben záró fordulójára került sor. Ezen a versenyen lenyűgöző versenyzéssel biztosította be magának a 2016-os évad világbajnoki címét a fiatal Erik Riss.A német hosszúpályás matador maximális pontszámmal nyerte meg a vechtai versenyt,és ezzel bebizonyította ,hogy méltán léphet édesapja nyomdokaiba.Erik Riss így pályafutása során második világbajnoki címét zsebelhette be,a szépszámú német közönség előtt. A szombati finálé második helyezettje a holland Jannick de Jong lett,aki ezzel idén az összetett tabella ezüstérmese is lett egyben.A vechtai forduló harmadik helyén szintén egy holland ,mégpedig Theo Pijper végzett ,de neki idén csak a negyedik hely jutott ugyanis a francia Mathieu Tresarrieu egy ponttal megelőzte őt.


Vechta Long Track GP 5.forduló :
1. Erik Riss D (4,4,4,4,4,4,4) 28
2. Jannick de Jong NL (4,4,2,3,4,3,3) 23
3. Theo Pijper NL (4,2,3,2,3,4,2) 20
4. Josef Franc CZ (3,3,3,1,3,1,1) 15
5. Jesse Mustonen FIN (2,2,1,4,4,3,0) 16

6. Andrew Appleton GB (2,3,2,3,1,2) 13
7. Glen Phillips GB (2,1,0,4,2,2) 11
8. Mathieu Tresarrieu FRA (3,3,4,F,N,N) 10
9. Richard Hall GB (1,1,4,1,3,R) 10
10. Michael Härtel D (3,4,d,d,N,N) 7

11. Aki-Pekka Mustonen FIN (0,0,2,3,2) 7
12. Matthias Kröger D (1,1,3,2,0) 7
13. Dimitri Berge FRA (1,2,0,0,2) 5
14. Theo Di Palma FRA (0,0,1,2,1) 4
15. Alessandro Milanese ITA (0,0,1,0,0) 1
16. David Pfeffer D (1,0) 1
17. Kai Dorenkamp D (1) 1

1 Elődöntő: Riss, Mustonen, Phillips, Franc, Hall (d)
2 Elődöntő: Pijper, De Jong, Appleton, Tressarieu (N), Härtel (N)

Döntő: Riss, De Jong, Pijper, Franc, Mustonen

Long Track GP összetett Tabella
1. Erik Riss, 122
2. Jannick de Jong, 101
3. Mathieu Tresarrieu, 84
4. Theo Pijper, 83
5. Dimitri Bergé, 81
6. Richard Hall, 61
7. Josef Franc, 55
8. Glen Phillips, 46
9. Akki Pekka Mustonen, 43
10. Jörg Tebbe, 38
11. Jesse Mustonen, 34
12. Matthias Kröger, 29
13. Andrew Appleton, 28
14. Martin Smolinski, 25
Megosztás Google Plus

About V. Laci

This is a short description in the author block about the author. You edit it by entering text in the "Biographical Info" field in the user admin panel.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!