News
Loading...

Újra Fogo Team győzelem


Ismét  nem találtak fogást a nagyszerűen teljesítő Fogo Team-en a tegnapi Speedway Best Pairs 2. fordulójában. A Hampel-Sayfutdinov kettős legyőzhetetlen eddig a sorozatban.

Fantasztikus versenyt láthattunk Rzeszówban tegnap. A pálya nagyon gyors volt, amit kezdetben az ismét remekül versenyző Leon Madsen igazán jól ki tudott használni. A társai most sem tudtak felnőni hozzá, hiszen Martin Smolinski egy második, egy harmadik és egy negyedik hellyel zárt, míg a regnáló Európa bajnok Lebedevs a verseny végére tudta csak elkapni a fonalat. Így be kellett érniük a negyedik hellyel.

A legnagyobb előrelépést az 1. forduló után az eKantor.pl Team tette meg, hiszen főleg Gregorz Zengotának köszönhetően második helyen zártak, a toruni 5. hely után.

A Monster Energy Team hullámzó teljesítménnyel megismételte a toruni eredményt és ismét harmadikok lettek, azonban összetettben a második helyen állnak.

Ismét csalódást keltett a Bauhaus Team, ahol ugyan Jacob Thorsell remekül kezdett, de a végére nagyon leeresztett, míg Andeas Jonsson futamot sem tudott nyerni.

Az utolsó fordulóra május 10-én kerül sor Landshutban, ahol a Fogo Team már biztos 8 pontos előnnyel várja kihívóit. Viszont a többi dobogós helyért nagy csata várható a német városban.

Eredmény:

1. Fogo Power - 28
11. Jarosław Hampel: 3,3,0,2*,2*,2,2*: 14+3
12. Emil Sayfutdinov: 0,1,3,3,3,1*,3: 14+1
18. Janusz Kołodziej: N

2. eKantor.pl Team - 24
9. Patryk Dudek: 1*,2,0,3,2*,2*,0: 10+3
10. Grzegorz Zengota: 2,1*,2,2*,3,3,1: 14+2
17. Piotr Protasiewicz: N

3. Monster Energy Speedway Team - 18
3. Greg Hancock: 2*,d,3,1,2,1: 9+1
4. Chris Holder: 3,2,1,3,0,0: 9
14. Paweł Przedpełski: N

4. Trans MF Pro Race Team - 19
5. Martin Smolinski: 0,N,2*,1,N: 3+1
6. Leon Madsen: 3,3,3,0,3,0: 12
15. Andzejs Lebedevs: 0,1,3: 4

5. Team Bauhaus - 14
7. Andreas Jonsson: 1*,2*,1*,2,1: 7+3
8. Jacob Thorssell: 2,3,2,0,0: 7
16. Wiktor Lampart: N

6. Starkom Racing Team - 5
1. Edward Mazur: 1,N,0,N,0: 1
2. Gleb Czugunow: 0,1,N,1,1: 3
13. Hubert Łęgowik: 0,1,0:1

Összetett állás:

1. Fogo Power Team:  10+10: 20 pont
2. Monster Energy Team:  6+6: 12 pont
3. TRANS MF Pro Race Team: 8+4: 12 pont
4. ekantor.pl Team: 2+8: 10 pont
5. Starkom Racing Team: 4+1: 5 pont
6. Team Bauhaus: 1+2: 3 pont
Megosztás Google Plus

About Edit Piroska

This is a short description in the author block about the author. You edit it by entering text in the "Biographical Info" field in the user admin panel.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!