Izgalmasnak ígérkezik az OB 2. fordulója

Szombaton Nagyhalászban kerül sor a Magyar Bajnokság 2. fordulójára, melynek versenyzői névsorát is tudjuk immáron. Az összesített tabellát jelenleg Magosi Norbert vezeti jelenleg 17 ponttal.

Mögötte következik Benkő Roland 10 megszerzett pontjával. Közöttük két olyan versenyző van, aki nem lesz jelen Nagyhalászban. Tabaka József 14 pontot szerzett a debreceni 1. fordulóban, ő azonban befejezte pályafutását, míg az akkori harmadik helyezett Patrik Búri (9 pont) egy nagyon súlyos sérülés után lábadozik.

Új szereplők lesznek, a lengyel Stanisław Burza, aki megfordult már az Extraligában is, de megjárta a svéd, cseh és brit ligát is. Josef Pepe Franc is rajthoz fog állni a szombati fordulóban, róla is elmondható, hogy több ligát megjárt, ráadásul évek óta szereplője a hosszúpályás GP sorozatnak, kétszeres bronzérmes a speedwaynak ezen vállfajában. Láthatjuk majd Jakub Jamrógot is, akit már jól ismernek a magyar szurkolók, hiszen többször is járt már hazánkban, tegyük hozzá, nem is eredménytelenül.

A lebonyolítási szisztéma alapján 12 futamot láthatnak az alapszakaszban, majd következik az első elődöntő, ahol az alapszakasz 1.,3.,5 és 7. helyezettjei csapnak össze, majd a második elődöntőben a 2.,4.,6. és 8. helyezett csatázik a döntőbe kerülésért. A döntőbe a két elődöntő első két helyezettje jut.

A versenyzők a verseny alatt megszerezett összes pontjukat viszik tovább, tehát az összesített elszámolás során számítani fog az elődöntőben és a döntőben megszerezett pontjuk is.

A szombati verseny első rajtjára 15:30-kor kerül sor, a jegyet 2.000.-Ft-ért válthatják meg, 14 éves kor alatt ingyenes a rendezvény.

A nevek mögött szereplő számok a versenyzők jelenlegi pontszámát jelzi. Ennek számát gyarapíthatják az elkövetkezendő két fordulóban.

Résztvevők:
Bárány Márk
Benkő Roland (10)
Fazekas Dennis (3)
Kovács Roland (8)
Magosi Norbert (17)
Stanisław Burza (Lengyelország)
Josef Franc (Cseh Köztársaság)
Jakub Jamróg (Lengyelország)
Andriy Kobrin (Ukrajna) (7)
Vitalii Lysak (Ukrajna) (5)
Milen Manev (Bulgária) (4)
Stanyslaw Melnyichuk (Ukrajna) (5)
Tartalék versenyzők: 
Andriy Rozaliuk (Ukrajna)
TBC (Ukrajna)

A következő és egyben záró fordulóra 2018. október 21-én kerül sor, 14:00 órai kezdettel. 

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi