Hancock hagyományt tör



Greg Hancock nem fogja viselni az 1-es rajtszámot a jövő évi GP sorozatban, pedig elődei mindezidáig mindig ezt tették. Herbie szerint haladni kell a korral és állandó azonosítható rajtszámot kell a speedwayben is használni.

Az amerikai versenyző elmondása szerint az, hogy minden versenyző a saját rajtszámával indul, nem új keletű a motorsportban. Úgy gondolja itt az ideje annak, hogy a speedway is következetesebb legyen, és egyértelmű módon lehessen évről-évre a versenyzőket azonosítani, ezért megtartja ikonikus 45-ös rajtszámát. „Sajnálom, hogy megtöröm a hagyományt, de úgy gondolom ez egy fantasztikus ötlet.”

A regnáló világbajnok nem fiatal versenyző már, mégis nyitott az újdonságokra. Herbie Gregory Alan Hancock néven látta meg a napvilágot 1970. június 3-án Kaliforniában. Háromszoros világbajnok (1997, 2011 és 2014). A 2011-es világbajnoki címével együtt járt a legidősebb versenyzői rang is, aki speedway világbajnokságot nyert. Ezt a rekordját 44 évesen és 130 naposan döntötte meg idei világbajnoki címe megszerzésével. Nem mellesleg ő az első amerikai versenyző, aki háromszoros világbajnoki címet mondhat magáénak.

Az ikonikus 45-ös rajtszámot a kétszeres világbajnok Bruce Penhall-tól „örökölte”, aki egyben a legnagyobb példaképe, a mai napig mentora és ő az, aki még mindig inspirálni tudja.
Európai példaképe Erik Gundersen (akit dán apjának szokott titulálni), akire azóta felnéz, mióta Európába érkezett versenyezni. Ez a dátum pedig 1989. Ekkor kezdett el a brit ligában versenyezni az amerikai ikon. A svéd és lengyel ligákban 1992-től követhetjük nyomon pályafutását.

Eredményeit felsorolni is nehéz lenne, azért néhány momentumot megemlítünk pályafutásából. Nyolcszoros amerikai bajnok, háromszoros Csapat Világkupa győztes, Páros Világbajnok. Világbajnok pályafutása pedig egyszerűen parádés. Ez évben történt sérülése miatt hagyott ki egyedül GP fordulót Hancock, mióta 1995-ben megreformálták a salakmotoros világbajnoki sorozatot. 179 alkalommal vett részt GP fordulón, ebből 57-szer állhatott dobogón (18 első, 23 második és 16 harmadik hely fűződik nevéhez). A döntőben pedig 79 alkalommal sikerült bejutnia.


Népes rajongótáborral rendelkezik az amerikai versenyző, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen személyisége, a belőle áradó „amerikai” életstílus mindenkit magával ragad. Családjával, feleségével Jennie-vel és három kisfiával Wilbur-ral, Billel, és a másfél éves Karlal szezonon kívül a kaliforniai Costa Mesa-ban, a speedway szezonban pedig a svédországi Hallstavikban élnek. Herbie rendkívül családszerető, imádja a közösségi portálokat, kivéve a Facebookot, A Twitteren és a kép illetve videó megosztó Instagramon folyamatosan nyomon követhető azonban, hogy éppen hol jár, miben mesterkedik fiaival, barátaival. Mindamellett, hogy három ligában (cseh, lengyel és svéd) valamint a GP-ben versenyez időt nem sajnálva éli családi életét, hiszen komoly akadálypályát épített kertjükben a fiúknak, de a motoros felkészítés sem marad el sohasem, mint ahogyan azt a lenti videóban is megtekinthetik: 


Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi