Rory Schlein: Ez volt életem legfélelmetesebb tapasztalata

Május 24-én szenvedett súlyos gerincsérülést a lengyel liga küzdelmei során, az Orzeł Łódź csapatát erősítvén, az ausztrálok 30 éves versenyzője, Rory Schlein. Egy brit riporter kérdezte a versenyzőt az átélt bukásról, a műtétről és a rehabilitációról, melyet az alábbiakban olvashatnak:

A népszerű salakmotor versenyző, Rory Schlein jó úton halad a gerincsérülése utáni felépülésben. Találkozott Gavin Caney-vel, hogy megossza vele a teljes a teljes sztorit.

Ahogy a mentősök az összetört testét körül állták, úgy érezte, hogy az élete örökre megváltozik. A King's Lynn Stars versenyzője, mint minden salakos, hozzászokott már a bukásokhoz, és az ezzel járó törésekhez, sérülésekhez. De ezúttal ez más volt. Az elviselhetetlen fájdalmat a hátában hamar felváltotta a teljes érzéketlenség. Átfutott az agyán, hogy talán ez volt karrierje utolsó balesete.

Miután vett egy nagy levegőt, Schlein így idézte fel a múlt havi lengyelországi eseményeket:

"Ahogy megtörtént, tudtam, hogy nagyon súlyos a helyzet, és hogy gond van a hátammal. A fájdalom más volt, egyszerűen borzasztó. Ki voltam ütve. Egy jó 10 percig a fájdalom igen intenzív volt. Tudtam, hogy valami nem stimmel. Persze nem tudtam, hogy pontosan mi. Aztán még rosszabb volt, mikor megfordítottak. Elmúlt minden fájdalom, és nem éreztem a lábam. Nem tudom, azt hiszem 10 percen át tartott.. Kezdtem bepánikolni - mint gondolom bárki más tette volna - és mérges lettem. Nem tudom szavakba önteni. 10 percig megértettem, hogyan érez Garry Stead (lebénult versenyző), de nyilván az én helyzetem távolról sem hasonlítható össze az övével. De azért ez egy olyan érzés volt, ami megváltoztatta az életem.

Tisztelem Őt, és minden olyan srácot, akiknek az élete megváltozott (a hátsérülésük miatt) a sport miatt, amit szeretünk. Én majdnem követtem őket. Nagyon sötét idők voltak."

Az ausszi eltörte az L2-es csigolyáját, és teljesen tönkrement az L5-ös, miután 60m/h-val lerepült a motorjáról. A csontszilánkok átszúrták a tüdejét és a veséjét is. A május 24.-én Lodzban történt szörnyű baleset után 1 órán belül már a műtőasztalon volt a kétgyermekes apa, és a sebészek reménykedtek, hogy megtudják menteni a lábát.

"Mondták nekem, hogy az L5 teljesen tönkrement, és a hátam nem stabil, sőt egyáltalán nincs egy vonalban. Majd úgy folytatták, hogy jól tönkre vágtam a gerincem. Azt mondták, hogy a szilánkokat el kell távolítani, és meg kell szüntetni a gerincoszlopra nehezedő nyomást. Azt mondtam, hogy: Oké, kockázatos ez? Teljesen őszintén feleltek. "Lehet, hogy úgy alszol el, hogy érzed a lábaid, de mire felkelsz, többé már nem fogod." Ez egy kicsit elbizonytalanított.

A feleségemmel beszéltem (Natalie), én is mérges voltam, ő is az volt. Nem tudta megmondani, hogy mit tegyek, szóval én döntöttem úgy, hogy végezzék el a műtétet. Azt mondta reggel az első járattal odarepül."

Hat órával később Schlein úgy érezte, hogy a műtét kifizetődő volt. 10 nappal később már Coventrybe repült, és így kevesebb, mint két héttel a súlyos sérülése után már otthon volt. Egy speciális merevítőt viselve, és fájdalomcsillapítókkal telenyomva visszatért a Lynn stadionjába csütörtökön, és elképesztő lelkierőt mutatva egyedül tett meg pár lépést. Míg a fizikai fájdalmak elmúlnak majd, a lelki sebek örökké vele maradnak.

"Minden orvosi szaktekintély mást mondott, hogy mennyire voltam közel a kerekesszékhez. Egyikük azt mondta, hogy ha csak egyet köhögtem volna a baleset és az operáció között, akár egy életre lebénulhattam volna. Ez volt életem legfélelmetesebb tapasztalata. Hülye dolgok futottak át a fejemen, ahogy ott feküdtem a pályán, és később a kórházban. Arra gondoltam, hogy soha többé nem emelhetem fel a gyerekeimet. Hogy minden megváltozik, és nem tudok normális apja lenni a gyerekeimnek. Ez nagyon elszomorított, mert folyton arra gondoltam, hogy én hoztam őket ilyen helyzetbe. Én tehetek róla. Ez nem egy autóbaleset volt. Én választottam, hogy salakmotor versenyző leszek. A nyaralások sem lettek volna ugyanolyanok. Nem tudtam volna őket a vállamra kapni többé, amit elég gyakran szoktam csinálni velük.

Tudom, hogy sokkal rosszabbul is alakulhatott volna. Akár kerekesszékben is lehetnék most itt. Azt nem tudom, hogy ez csak a szerencsén múlt-e. Minden a sebésznek köszönhetek. Ugyanannyi védőfelszerelés volt rajtam, mint másokon. Azt hiszem ezúttal szerencsém volt. Talán a kilenc életemből az egyik. Bizonyos értelemben szerencsés vagyok, hogy teljesen fel fogok tudni épülni - jelenleg 90 % az esélye a teljes felépülésemnek"

A boldog mosoly mindent elmondott - Rory Schlein elragadtatott volt, hogy visszatérhetett Norfolkba. 

A figyelemreméltó felépülése lenyűgözte a doktorokat, akik meglepődtek, hogy máris milyen mozgékony mindössze 5 hét után. De vajon milyen hosszú az út az ausztrál előtt? Miután lekerül a merevítő, és elmúlik a fájdalom, a fémlemezek pedig stabilan tartják majd a gerincét, vajon ez a szerethető figura távol tud maradni attól, hogy újra mosolyt csaljon a szurkolók arcára?

Egy hónappal azután, hogy a szezonja félbeszakadt, Roo-Boy így felelt erre:

"El kellett mondanom a családomnak, hogy a speedway a véremben van. Én mindig is ezt csináltam, és ezután is ezt fogom. A láng örökké ég bennem. Számomra csak az számít, hogy milyen hőfokon ég majd ez a láng. Ezt jelenleg nem tudom megmondani. Beszélgettem Busterrel (Buster Chapmen, a Stars tulajdonosa), és a családommal is. A részleteket egyelőre megtartom magamnak.

Azt hiszem, csak akkor fogom biztosan tudni, hogy akarom-e folytatni, mikor először felpattanok a motorra. Bárki képes rá egy cross motorral, vagy egy quaddal. De egy igazi verseny, három másik emberrel a pályán, az teljesen más. Ha még mindig érzem majd a bizsergést, akkor zöld a lámpa. Ha viszont nem, akkor azt hiszem itt az ideje feladni. Nem akarok úgy versenyezni, hogy félek attól, hogy nem csak magamat sodorhatom veszélybe. Hanem másokat is."

Miután szögre akasztja a vaspapucsát, már tudja, hogy lenne karrierje promóterként. Márciusban már sikeresen megrendezett egy versenyt, ami jó ajánlólevél lehet számára, és így továbbra is azzal a sportággal foglalkozhatna, amivel egész életében.

Meglepetésre azonban a májusban történtek nem vették el a kedvét attól, hogy salakmotor-versenyzőként továbbra is kockáztassa az életét.

"A lufipalánk egy jól bevált termék, sokszor nagyon jól működnek. Az egyik legjobb biztonsági találmány, amit bevezettek a sportágban. Sok esetben, mint például Chris Holderénél (amikor 2013-ban bukott), a motor csapódott bele először, és megemelte a palánkot. Mivel alul nincs rögzítve, így elmozdulhat. Talán ezt át kellene gondolni. A lynni palánk azon része nehezebb, amelyik nem tud elmozdulni. Ezt is talán át kellene gondolni. De mit lehet tenni? Nem akarjuk olyanná tenni a sportágat, mint a Forma-1. Tudjuk, hogy az milyen unalmas.

Mi továbbra is szeretnénk azt a bizonyos félelem-faktort megtartani. Ez teszi a sportot ilyen nyerssé. Nincs fék. Egy 500 ccm-es motor. Ezért imádjuk"

@edp24.co.uk, fotó: twitter