Woffy nyert, de a lengyelek döntősök

Ma a Salakmotoros Csapat Világkupa Reményfutamát rendezték meg Vojensben, ahol a foggal-körömmel harcoló lengyel válogatott diadalmaskodott és jutott a szombati döntőbe. A verseny hőse a minden futamát nyerő Tai Woffinden volt, csapattársai azonban nem találták a helyes utat a vojensi pályán.

Az Elődöntő során combcsonttörést szenvedett Jarek Hampelt nélkülöző lengyel csapat elszántan küzdött, aminek meg is lett a gyümölcse, hiszen bejutottak a döntőbe. Bár az utolsó előtti futamig partiban voltak a britek is, számukra nem termett ma babér, hiszen hiába volt Tai Woffinden maximális teljesítménye, a csapattársak nem tudtak felnőni a feladathoz.

Az amerikai csapat végzett ma a harmadik helyen. A csapatban ismét sikerült minden versenyzőnek pontot szereznie, azonban a háromszoros világbajnok Greg Hancock a ma nagyon nem találta önmagát.

Az orosz válogatott csak három versenyzővel vágott neki a küzdelemnek, de így is sikerült egyszer-kétszer sikerült borsot törni a két rivalizáló gárda orra alá.

A döntőben így Dánia, Svédország, Ausztrália és Lengyelország csapata szállnak harcba a Csapat 
Világkupa elhódításáért szombaton este szintén a dániai Vojensben.

Race-Off végeredmény:


I. Lengyelország: 48
1. Maciej Janowski 2,3,3,3,3: 14
2. Przemysław Pawlicki 3,3,d,2,3: 11
3. Krzysztof Buczkowski 3,3,2,2,3: 13
4. Bartosz Zmarzlik 2,1,3,2,2: 10

II. Nagy Britannia: 43 
1. Daniel King 1,2,2,0,2: 7
2. Tai Woffinden 3,3,3,6!,3,3: 21
3. Robert Lambert 3,1,N,3,1: 8
4. Chris Harris 2,2,0,1,2: 7

III. USA: 22

1. Gino Manzares 1,0,1,1,0: 3
2. Ryan Fisher 1,1,2,1,0: 5
3. Greg Hancock 2,2,2!,1,3,2: 12
4. Max Ruml 0,1,N,0,1: 2

Oroszország: 11

1. Renat Gafurov 0,d,0,2,R: 2
2.
3. Vitalij Bełousov 0,2,0!,1,1,1: 5
4. Andrej Kudriaszov 1,0,2,0,0,1: 4

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi