Ma rendezték meg Lesznoban a csapat világkupa döntőt,mely egy igazán igzalmas versenyt hozott.A Race Off után jól szembe tünt biztosan sokaknak,hogy a mai viadalon hatalmas léptékkel megnőtt a szinvonal.A verseny elejétől fogva a lengyel ifjú titánok vezettek,és káprázatos futamokat mutattak be motorosaik.Nem csalódhattunk most sem csapatvezetőjük összetételében,hiszen Marek Cieslak most is egy álom csapatot rakott össze.
A verseny mezőnye szinte ketté szakadt,és az első két helyért a lengyel-svéd duó csatázott,míg a bronzért vívó harcban a britek,valamint az oroszok küzdöttek egymással. A lengyeleknél mindenki kitett magáért,és csodálados versenyzést mitattak be kivétel nélkül.A svédeknél Antonio Lindback volt csúcsformában,valamint Fredrik Lindgren mutatott még jó formát.
Lengyelország ismét megvégte világbajnoki címét,és már a 18.etap után világbajnokként folytathatták versenyüket.Ennek a futamnak a győztese Maciej Janowski volt,és az Alfred Szmoczyk stadionban összegyült közel húszezer ember egyként ünnepelhette ismét Lengyelország világbajnoki címét.A svédek ezüstérmesek lettek idén,viszont ennek ellenére elmondhatják magukról ,hogy Partiban voltak az aranyéremért szinte egészen a végéig.
A viadal 19.futamától viszont igazáncsak elkezdődött a bronzcsata,ami egy káprázatos futamot mutatott. Antonio Lindbäck rajt-cél győzelmet aratott,viszont ami mögötte történt csodálatos jeleneteket hozott. Chris Harris mintha az életéért küzdött volna ,szinte oroszlánként küzdött Nagy-Britannia becsületéért. Harris gyünyörű pillanatai ellenére nem tudta maga mögé utasítani orosz vetélytársát,de a huszadik futamban még reménykedhettek a britek.
Ebben a küzdelmes futamban viszont az orosz Emil Sayfutdinov keményen megküzdött az oroszok bronzáért,és neki köszönhetően Öröszország szerezte meg a világkupa harmadik helyét a britek előtt.
Végeredmény 2017 Speedway Csapat Világkupa Leszno
1.Lengyelország- 50
1. Patryk Dudek - 10 (3,3,2,2,0)
2. Maciej Janowski - 14 (3,3,2,3,3)
3. Piotr Pawlicki - (2,3,2,3)
4. Bartosz Zmarzlik - 13 (2,3,2,3,3)
5. Bartosz Smektała - (N)
2.Svédország- 42
1. Antonio Lindbäck - 20 (3,2,6!,3,3,3)
2. Fredrik Lindgren - 11 (3,2,3,2,1)
3. Linus Sundströem - (1,1,-,2)
4. Andreas Jonsson - 7 (2,2,0,1,2)
5. Joel Kling - (N)
3.Oroszország - 18
1. Emil Sayfutdinov - (2,1,3,2!,1)
2.R/R
3. Vadim Tarasienko - 3 (1,0,0,-,0,2)
4. Andriej Kudriaszov - 1 (0,0,-,0,1)
5. Gleb Chugunov 3 - (0,1,1,1,d)
4.Nagy-Britannia - 15
1. Steve Worrall - 6 (T,1,1,2,0,2)
2. Chris Harris - 7 (1,2,1,2!,0,1)
3. Robert Lambert - (0,0,0,-)
4. Craig Cook - 1 (1,0,0,-,0)
5. Adam Ellis - ()
Megjegyzés küldése
Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!