Junior Csapat EB Krosnoban




2017. augusztus 19-én 17 órai kezdettel kerül lebonyolításra, négy csapat részvételével, az idei Junior Csapat Európa Bajnokság döntője.


2008-ban rendezték az első ilyen eseményt, melyen azóta a lengyelek dominálnak, hiszen hétszer nyerték meg a rangos versenyt. Rajtuk kívül az oroszoknak és a svédeknek sikerült aranyérmet szerezniük. Ebben az esztendőben is a lengyelek a favoritok, talán a dánok, akik ősi riválisaik, tudják majd megszorongatni Rafał Dobrucki kapitány ötös fogatát. A lettek nagyon fiatal, de tehetséges gárdával rukkolnak elő, míg a németeknél is láthatunk majd egy-két ígéretes tehetséget.


Bár hivatalos rajtlista még nem áll rendelkezésre, csak a hazai gárda hirdette ki mindezidáig keretét, valószínűleg az alábbi csapatösszeállításokat láthatjuk majd.


Piros sisakban: Dánia
Jonas Jeppesen, Andreas Lyager, Patrick hansen, Mikkel B. Andersen, Fredrik Jakobsen.

Kék sisakban: Lettország
Jevgenij Kostygov, Artem Trofimov, Oleg Michailova, Davis Kurmis, Danil Kolodinski

Fehér sisakban: Lengyelország
Dominik Kubera, Bartosz Smektała, Kacper Woryna, Maksym Drabik, Rafał Karczmarz

Sárga sisakban: Németország
Lukas Fienhage, Dominik Moeser, Richard Geyer, Daniel Spiller, Michael Hartel


Az idei szezonra teljesen kicserélték a krosnoi stadion anyagát, és a jól megszokott, sokak által nehezen motorozható, fekete salak helyére kőzúzalék került, ami sokkal könnyebben versenyezhetővé tette a pályát.


A jegyek a főtribünre 40 zlotyba, a pálya többi részére 25 zlotyba kerülnek.

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi