Már több, mint két esztendő telt el azóta, hogy az ausztrálok tehetsége, Darcy Ward súlyos balesetet szenvedett és kerekesszékbe kényszerült. Ugyan nem érkeztek most olyan hírek, hogy csoda történt és Darcy újra járni tud, de az intenzív rehabilitációnak köszönhetően egyre könnyebben megy neki a civil élet.
Az ausztrál versenyző a bukását követően mellkastól lefelé lebénult és a kezeit sem tudta mozgatni. Mára már az a vágya is teljesült, hogy autót tud vezetni. Menyasszonyával, a brit Lizzy Turnerrel az esküvőjüket tervezik, melyre 2019. február 1-jén kerül sor Ausztráliában. Lizzy elárulta, hogy a szertartás szűk körű lesz, csak a közeli barátok és a család vesz részt rajta, de este egy nagyobb baráti társaság is csatlakozik hozzájuk, hogy megünnepeljék a neves eseményt. Már a nászutat is tervezi a pár, Hawai az úticél, mely arról ismert, hogy a kerekesszékesek nagyon könnyen tudnak ott boldogulni. Természetesen Pearl Harbourbe is ellátogatnak, ahol szintén könnyedén közlekedhetnek, hiszen a mozgáskorlátozottak számára elektromos autókat biztosítanak.
|
A lánykérés pillanata |
Lizzie azt is elmondta a przegladsportowy.pl oldalnak, hogy Ward nagyon komolyan veszi a rehabilitációt. Egyben arról is beszámolt, hogy mivel látható javulások vannak, ezek tovább ösztönzik vőlegényét. Nemrégiben otthonukban is kialakított egy edzőszobát, ahol naponta legalább egy órát eltölt. Ennek köszönhetően nem kell ingáznia a mindennapos rehabilitáció miatt. Ezenkívül hetente legalább kétszer egy futópadon is sétál, ami 4-5 órát is eltart. Ehhez speciális hevedert használ. Annak érdekében, hogy ösztönözzék az izmait egy speciális stimulátort alkalmaznak, ez hatással van rá, és lassan tér vissza az ereje. Már kényelmesen tud mozogni az ágy, a kanapé az autó között. Egyre többet mozog a kerekesszékében anélkül, hogy Lizzie segítségére szorulna. "Nagyon boldog vagyok, hogy gond nélkül vezeti az autót, mert ez volt az álma a kezdetektől."-mondta menyasszonya.
|
Az otthoni edzőterem |
Ez azonban nem azt jelenti, hogy jelentős áttörés mutatkozott volna a 25 éves exversenyző állapotában. "Sajnos a testi állapotában nem változott semmi. Még mindig nincs érzés mellkas alatt és a kezeivel is vannak problémák" - nyilatkozott Lizzy Tuner.
Amellett, hogy egyre jobban mutatkoznak a rehabilitáció kedvező hatásai, még a napi munka, a gyönyörű menyasszonyának látványa és az esküvő tervezése is motiválja Darcyt. Kívánunk neki további erőt, kitartást!
Megjegyzés küldése
Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!