Magosi 8.helyen,Kovács a 9.helyen végzett Zarnovicaban.


Szlovákiában a nyílr egyéni bajnoki cím volt a tét ,melyet szerdán Zarnovicaban rendeztek meg.Nagyon hosszú szünet után újra motorra ülhettek a magyar salakosaink. Magosi Norbert,és Kovács Roland néhány hazai edzés után is örömmel vállalták ezt a megmérettetést,hiszen eddig nem volt lehetőségük motorozni. A versenyen a cseh salakosok szerepeltek a legjobban,akik nagy szerencséjükre a koronavírus ellenére nem sokat kellett kihagyniuk,és már több verseny is a hátuk mögött van.

A szlovák bajnok végül Josef Franc lett aki maximális teljesítménnyel fejezte be  a versenyét.A dobogó második fokára Petr Chlupac állhatott fel,míg a dobogó harmadik helyezettje Daniel Klima volt.

A finálé negyedik helyén a szlovák Jakub Valkovic végzett,míg a fináléban a fiatal cseh tehetség Jan Kvechet kizárták bukás miatt.

A két magyar vaspapucsosnak sikerült az elődöntőig menetelni,ám itt sajnos véget ért számukra a verseny,ugyanis mindketten a negyedik helyen értek célba,és csak az első kettő került fel a nagy-döntőbe.

Végül Magosi a nyolcadik ,Kovács Roland pedig az összetett kilencedik helyen fejezte be a versenyét a huszonegy fős mezőnyben. Remélhetőleg mindkét magyar salakszóró hamarosan újra motorra pattanhat majd versenykörülmények között,és sikerül minél több versenyen részt venniük.

Szlovák nyílt egyéni bajnokság 2020 Zarnovica végeredmény:
1. Josef Franc (CZ) - 16(4,4,4,4) - 1. hely a döntőben
2. Petr Chlupac (CZ) - 14 (3,4,4,3) - 2. hely a döntőben
3. Daniel Klima (CZ) - 15 (4,4,3,4) - 3. hely a döntőben
4. Jakub Valkovic (SLK) - 10 (3,3,2,2) - 4. hely a döntőben
5. Jan Kvech (CZ) - 7 (d,3,4,d) - bukott,kizárva a döntőben
*******************
6. Ondrej Smetana (CZ) - 14 (4,3,3,4)
7. Martin Malek (CZ) - 13 (4,2,4,3)
8. David Pacalaj (SLK) - 13 (2,4,3,4)
9. Ricards Ansviesulis (LV) 11 (3,3,2,3)
10.Magosi  Norbert (H) - 8 (3,1,2,2)
11.Kovács  Roland (H) - 6 (2,0,3,1)
12. Zdenek Holub (CZ) - 6 (1,2,d,3)
13. Jan Mihalik (SLK) - 6 (1,2,2,1)
14. Daniel Silhan (CZ) - 5 (2,T,1,2)
15. Jan Macek (CZ) - 3 (0,0,1,2)
16. Martin Gavenda (CZ) - 3 (2,R,1,R)
17. Jaroslav Petrak (CZ) - 3 (0,1,1,1)
18. Milen Manev (BG) - 2 (0,2,0,d)
19. Vjaceslav Monachov (RUS) - 2 (1,1,R,0)
20. Rastislav Cifersky (CZ) - 2 (1,F,0,1)
21. Anton Wannasek (A) - 1 (1)


futamról-futamra::
1. Franc, Magosi, Gavenda, Mihalik, Pacek
2. Malek, Valkovic, Silhan, Monachov, Petrak
3. Klima, Chlupac, Pacalaj, Holub, Manev
4. Smetana, Ansviesulis, Kovacs, Cifersky, Kvech (w/2min)
5. Franc, Kvech, Holub, Petrak, Kovács
6. Chlupac, Ansviesulis, Malek, Magosi, Macek
7. Pacalaj, Valkovic, Mihalik, Wannasek (Silhan - T), Cifersky (F)
8. Klima, Smetana, Manev, Monachov, Gavenda (R)
9. Franc, Klima, Ansviesulis, Silhan, Cifersky
10. Malek, Kovács, Mihalik, Gavenda, Manev
11. Kvech, Pacalaj, Magosi, Petrak, Monachov (R)
12. Chlupac, Smetana, Valkovic, Macek, Holub (F/d)
13. Franc, Chlupac, Valkovic, Mihalik, Kvech (R)
14. Klima, Malek, Macek, Cifersky, Monachov
15. Pacalaj, Holub, Silhan, Kovacs, Gavenda (R)
16. Smetana, Ansviesulis, Magosi, Petrak, Manev (d)


Elődöntők:
17. Valkovic, Mihalik, Smetana, Kovács, Ansviesulis (F)
18. Kvech, Klima, Malek, Magosi, Pacalaj (R)

Finálé:
19. Franc, Chlupac, Klima, Valkovic, Kvech (F/d)


speedwaylive.eu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések