SEC: Madsen újabb diadala

Leon Madsen újra a döntőre tartogatta minden puskaporát, akárcsak Torunban, ma a Speedway Európa Bajnoki döntő 2. fordulójában Bydgoszczban is diadalmaskodni tudott.

Egy bizonyosan elmondható, ez a nap nem a lengyelek napja volt, hiszen még az első nyolcba sem tudták magukat beverekedni. A verseny legnagyobb csalódása egyértelműen Krzysztof Kasprzak szereplése, aki mindösszesen egyetlen pontot tudott gyűjteni. Az előző fordulóban 11 pontot gyűjtő Bartosz Smektala ma ma csak 7 pontig jutott, Kacper Woryna pedig megfelezte Torunban szerzett 8 pontját.  Továbbra is jól szerepelnek a dánok, illetve a brit Lambert és az orosz Grigoriy Laguta is. Kellemes meglepést a finn Timo Lahti szereplése is, hiszen az 1. fordulóban a 7. most pedig a 8. helyen zárt. Az alapszakaszt a szabadkártyás Emil Sayfutdinov nyerte meg, magabiztos motorozással.

A 20. futam után a szabadkártyás Emil Sayfutdinov és Grigoriy Laguta indulhatott egyenes ágon a döntőben, míg a reményfutamba 3 dán: Madsen, Michelsen, Pedersen és a brit Lambert állt rajthoz. A döntőbe a két orosz mellé két dán érkezett, Madsen és Michelsen személyében.

A toruni piros starthely után ma a kék dominált, Emil azt is választotta ki az elsőknek járó jutalomként, míg Madsen a pirosat választotta. A döntőben Madsen villámrajtot vett és vezető pozícióját be is tudta biztosítani, hiszen mögötte hatalmasat meccsel a három versenyző. Ebből a hármas csatából az utolsó pillanatban Michelsen jött ki a legjobban, centikkel végzett Laguta előtt a második helyen, míg a ma nagyszerűen menetelő Emil Sayfutdinov lemaradt a dobogóról. Összességében újra egy nagyon jó versenyt láthattunk. Folytatás jövő szerdán, a harmadik fordulóval Gnieznoból

Végeredmény: 

1. Leon Madsen (Dánia) 2,3,3,0,3,3: 14
2. Mikkel Michelsen (Dánia) 1,3,3,3,1,2: 13
3. Grigoriy Laguta (Oroszország) 3,2,2,2,3,1: 13
4. Emil Sayfutdinov (Oroszország) 2,3,3,3,3,0: 14
5. Robert Lambert (Nagy Britannia) 3,3,2,2,0: 10
6. Nicki Pedersen (Dánia) 3,2,2,1,2: 10
7. Andriej Kudriaszov (Oroszország) T,1,2,3,2: 8
8. Timo Lahti (Finnország) 2,2,1,2,1: 8
9. Bartosz Smektała (Lengyelország) 2,0,3,0,2: 7
10. David Bellego (Franciaország): 3,0,1,0,2: 6
11. Václav Milík (Cseh Köztársaság) 1,2,0,3,0: 6
12. Peter Ljung (Svédország): 0,0,1,1,3: 5
13. Michael Jepsen Jensen (Dánia): 0,1,0,2,1:4
14. Kacper Woryna (Lengyelország): 1,1,1,1,0:4
15. Kai Huckenbeck (Németország): 0,1,0,1,1: 3
16. Krzysztof Kasprzak (Lengyelország): 1,0,0,0,0: 1
17. Kamil Brzozowski (Lengyelország): 0: 0

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi