A második fordulóhoz érkezett az amerikai csapatbajnokság,ahol négy csapat volt érintett.A verseny lebonyolítása szerint két csapat 11.futamban mérte össze erejét.Az első párosításban a Wolves a Heathens ellen csapott össze és végül a farkasok 42-25 arányban bizonyultak jobbnak.A másik ágon a hazai csapat képviseletében a Perris Pirates a Bakersfield Bandits ellen csapott össze.Ez a találkozó sokkal kiegyensúlyozottabb volt mint az előző ,de végül a házigazdák 29-32 arányban veszíttettek.
A csapatverseny befejeztével a legjobb nyolc motoros egyéni szisztémában csapott össze.Az első kisdöntőben Max Ruml verte meg Giovanni Manzarest,és hatalmas meglepetésre a mindösszesen 15.esztendős Wilbur Hancock harmadik helyen robogott célba a jóval rutinosabb Austin Novratil előtt .Ne feledjük Wilbur Hancocknak ez volt csak a harmadik versenye az 500-as géposztályban.
A második elődöntőben Broc Nicol érkezett elsőnek a célba , Dillon Ruml, Sebastian Palmese, Michael Wells előtt.Ebből a futamból is az első két pilóta kvalifikálta magát a fináléba.A döntőben viszont egy iszonyatosan jó rajtot kapott el Giovanni Manzares és végül így ő lett ennek a versenynek a hőse a Perris Speedway stadionban. Második helyen Max Ruml,harmadik helyen Broc Nicol,míg utolsóként Dillon Ruml végzett.
Team SOS Wolves - 42:
1. Broc Nicol 8 (3,3,2)
2. RR
3. Dillon Ruml 9 (3,3,3)
4. Michael Wells 8+3 (2*,2*,1*,3)
5. Kyle Cunningham 4 (1,2,1)
6. Lawrence McNutt 5 (2,0,3,0)
7. Aidan McNutt 8+3 (1*,3,2*,2*)
Huntington Beach Heathens - 25:
1. Austin Novratil 9 (F/d,6!,3)
2. Mike Miller 1 (F/d,0,1)
3. Sara Cords 0 (f,f,0)
4. Mark Fillebrown 2 (1,0,1)
5. Sebastian Palmese 6 (2,2,2)
6. Rohn Zellner 5+1 (3,1*,1)
7. Royal Adderson 2 (0,2,0)
futamról-futamra:
1. Nicol, Wells, Fillebrown, Cords (f) 5:1
2. Zellner, L. McNutt, A. McNutt, Adderson 3:3 (8:4)
3. D. Ruml, Wells, Miller (ex), Novratil (ef) 5:0 (13:4)
4. Nicol, Palmese, Cunningham, Fillebrown 4:2 (17:6)
5. A. McNutt, Adderson, Myers*, Moreau (ef)* 3:2 (20:8)
6. Novratil (6!), Cunningham, Wells, Miller 3:6 (23:14)
7. D. Ruml, Palmese, Zellner, L. McNutt 3:3 (26:17)
8. Wells, A. McNutt, Fillebrown, Cords (f) 5:1 (31:18)
9. L. McNutt, A. McNutt, Zellner, Adderson 5:1 (36:19)
10. Novratil, Nicol, Miller, L. McNutt 2:4 (38:23)
11. D. Ruml, Palmese, Cunningham, Cords 4:2 (42:25)
Perris Pirates - 29:
1. Gino Manzares 12 (3,3,3,3)
2. Rees Todd 2 (0,0,1,1)
3. RR
4. Wilbur Hancock 6+1 (1,1,2*,2)
5. David Newsham 2+2 (0,1*,1*)
6. Ron Davis 4 (2,2,0)
7. Brad Moreau 3 (2,d,1)
Bakersfield Bandits - 32:
1. Max Ruml 8 (3,2,3)
2. Brad Sauer 2+1 (2*,0,0)
3. Rheten Todd 5 (2,2,1)
4. Robbie Sauer 1+1 (1*,0,0)
5. Rudy Laurer 6 (3,0,3)
6. Blake Cronkrite 8+1 (3,3,2*)
7. Jake Myers 2 (1,1,0)
Futamról-futamra:
1. Manzares, Rh. Todd, R. Sauer, Re. Todd 3:3
2. Laurer, Moreau, Myers, Newsham 2:4 (5:7)
3. M. Ruml, B. Sauer, Hancock, Re. Todd 1:5 (6:12)
4. Cronkrite, Davis, Newsham, Laurer 3:3 (9:15)
5. A. McNutt*, Adderson*, Myers, Moreau (ef) 0:1 (9:16)
6. Manzares, M. Ruml, Re. Todd, B. Sauer 4:2 (13:18)
7. Manzares, Rh. Todd, Hancock, R. Sauer 4:2 (17:20)
8. Cronkrite, Davis, Newsham, Myers 3:3 (20:23)
9. Manzares, Hancock, Rh. Todd, B. Sauer 5:1 (25:24)
10. Laurer, Cronkrite, Moreau, Davis 1:5 (26:29)
11. M. Ruml, Hancock, Re. Todd, R. Sauer (29:32)
Top 8 egyéni eredmény:
Semi 1: Max Ruml, Gino Manzares, Wilbur Hancock, Austin Novratil (R)
Semi 2: Broc Nicol, Dillon Ruml, Sebastian Palmese, Michael Wells
Finálé: Gino Manzares,Max Ruml,Broc Nicol,Dillon Ruml
speedwaybikes.com
Megjegyzés küldése
Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!