2.liga Nyert a Daugavpils a Landshut ellen 47-42 arányban




Elkezdődött a lengyel 2.liga bajnoki sorozat is,melynek az első találkozójára Daugavlisben került sor.A hazai csapat öt pontos előnnyel nyert a német Trans MF Landshut Devils ellen és így sikerült a hazaiaknak győzelemmel indítani a szezont.

A versenyt egyébként két órás késéssel tudták csak elkezdeni,mert az időjárás közbeszólt,de ezt követően egy gyors gördülékeny versenynek lehettünk szemtanúi.A házigazdáknál a legeredményesebben Jevgenyij Kostygov szerepelt ,míg a csapatuk két egykori Grand Prix versenyző közül Hans Andersen volt ponthatékonyabb.A svéd Thomas H.Jonasson számára ezen a napon nem fűződött sok siker. A daugavpilsi fiatal csapat egyébként egy igazán jó kis kerettel rendelkezik a lett fiatalok ugyanis nagyon ügyesen mozognak a pályán.


A Trans MF Landshut Devils csapata idén debütált a lengyel bajnokságban,de kénytelenek voltak nélkülözni ezen a fordulón Martin Smolinskit,aki még a tavalyi sérülése miatt nem érezte magát annyira fittnek,hogy ma a csapatban részt vegyen.A németek keretében a legjobb pontszerző Kai Huckenbeck volt aki a verseny végére 14+1 pontot motorozott össze.Szenzáció viszont ahogyan a mindösszesen 16 esztendős Norick Bloedorn szerepelt ezen a találkozón.Mondhatni egy fantasztikus debütálást produkált ,ugyanis 12 pontot motorozott össze .

Norick Blödorn az ifjú titán Landshut Devils

Opibet Lokomotiv Daugavpils: 47
9. Jevgienij Kostygov (2, 2*, 3, 2*, 2) 11+2
10. Thomas H. Jonasson (1, 3, 0, 1) 5
11. Hans Andersen (1*, 3, 1, 2, 2) 9+1
12. Ernest Matjusonoks (1, 2*, 0, 3, 0) 6+1
13. Oleg Mihailov (3, 2, 1, 3, 1*) 10+1
14. Francis Gusts (2, 3, 0) 5
15. Daniils Kolodinskis (d/2min, 0, 1*) 1+1


Trans MF Landshut Devils: 42
1. Kai Huckenbeck (3, 3, 1*, 1, 3, 3) 14+1
2. Tobias Busch (0, 1, 2) 3
3. Valentin Grobauer (0, 0, 3, 0) 3
4. Nick Skorja (0, 1, 2*, 0) 3+1
5. Michael Härtel (2, 1, 2*, 2) 7+1
6. Norick Blödorn (3, 2, 3, 3, 1, 0) 12
7. Marius Hillebrand (d, 0, 0) 0


futamról-futamra

1. Kai Huckenbeck, Jevgienij Kostygov, Hans Andersen, Valentin Grobauer 3-3 (3:3)
2. Norick Blödorn, Francis Gusts, Daniils Kolodinskis (d/2min), Marius Hillebrand(d) 2-3 (5:6)
3. Oleg Mihailov, Michael Härtel, Ernest Matjusonoks, Tobias Busch 4-2 (9:8)
4. Francis Gusts, Norick Blödorn, Thomas H. Jonasson, Nick Skorja 4-2 (13:10)
5. Hans Andersen, Ernest Matjusonoks, Nick Skorja, Valentin Grobauer 5-1 (18:11)
6. Kai Huckenbeck, Oleg Mihailov, Tobias Busch, Daniils Kolodinskis 2-4 (20:15)
7. Thomas H. Jonasson, Jevgienij Kostygov, Michael Härtel, Marius Hillebrand 5-1 (25:16)
8. Valentin Grobauer, Nick Skorja, Oleg Mihailov, Francis Gusts 1-5 (26:21)
9. Jevgienij Kostygov, Tobias Busch, Kai Huckenbeck, Thomas H. Jonasson 3-3 (29:24)
10. Norick Blödorn, Michael Härtel, Hans Andersen, Ernest Matjusonoks 1-5 (30:29)
11. Ernest Matjusonoks, Jevgienij Kostygov, Kai Huckenbeck, Nick Skorja 5-1 (35:30)
12. Norick Blödorn, Hans Andersen, Daniils Kolodinskis, Marius Hillebrand 3-3 (38:33)
13. Oleg Mihailov, Michael Härtel, Thomas H. Jonasson, Valentin Grobauer 4-2 (42:35)
14. Kai Huckenbeck, Hans Andersen, Norick Blödorn, Ernest Matjusonoks 2-4 (44:39)
15. Kai Huckenbeck, Jevgienij Kostygov, Oleg Mihailov, Norick Blödorn 3-3 (47:42)

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi