Tisztelt szurkolóink! 2020-ban az életünk a koronavírus járvány következtében teljesen megváltozott. Meg kellett barátkoznunk azzal, hogy a korábbi kézfogást, ölelést, puszit felváltotta a maszk, a 1,5 méteres távolságtartás és a bezárkózás. Nem járhattunk színházba, moziba, nem találkozhattunk szeretteinkkel, és nem mehettünk sportrendezvényekre, így salakmotor versenyekre sem.
Most viszont a vakcináknak köszönhetően van remény, hogy ha nem is teljesen, de részben visszatérjen a régi életünk!
Májusban ismét felbőghetnek a salakmotorok. A jövő sztárjai érkeznek a Nagyhalász Speedway Ringre.
Az oltásoknak köszönhetően enyhíthettek a korlátozásokon, kinyithattak a kávézók, és újra felbőghetnek a motorok a Nagyhalász Speedway Ringen is! Nem is akármilyen versenyeken! Május 22-én az U19-es EB, június 19-én pedig GP-kvalifikációs viadalt rendezhetünk.
Szenzáció – Salakmotoros GP kvalifikációs verseny a Nagyhalász Speedway Ringen, a legjobbak érkeznek júniusban!
De hiába a nívós versenyzők, a szinte garantált izgalom, ha a lelátók nem telnek meg. Ezeket a rangos nemzetközi versenyeket ugyanis önöknek szervezzük, hogy Magyarország salakmotort szerető közönsége élőben láthasson igazi sztárokat. Ki ne emlékezne az EB Challenge versenyre, amikor telt ház előtt együtt nézhettük a motorosokat, akik a döntőbe jutásért harcoltak. Most is megtehetjük mindezt már május végén, illetve június közepén! De ehhez önök is kellenek!
Az előírások értelmében csak azok jöhetnek be a Nagyhalász Speedway Ringre, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, illetve azok a 18 év alattiak, akik ilyen igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében érkeznek. Most még van idő, hogy mindenki beoltassa magát, és az igazolványt megkapja! Kérjük éljen az oltás lehetőségével, és találkozzunk a versenyeken!
Tisztelettel:
Albók József tulajdonos, Nagyhalász Speedway Ring
forrás/nagyhalaszspeedwayring.hu
Megjegyzés küldése
Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!