Paco Castagna nyerte az argentin bajnokság 1.fordulóját


Elkezdődött Argentínában a nemzetközi egyéni bajnokság,melyre idén két külföldi motoros kapott meghívást.Az egyik a jól ismert olasz Paco Castagna aki első szezonját tölti a dél-amerikai országban,míg a másik a fiatal német vaspapucsos Mario Niedermayer.

Castagnanak nem okozott nagy gondot az első forduló megnyerése Bahía Blancaban,ugyanis hiba nélkül teljesítette a versenyét,és végül maximális pontszámmal tudott a legjobbnak bizonyulni.A németek ifjú tehetségének viszont az első két jó futama után melyben öt pontot szerzett,a technika ördöge szakította félbe pontszerzését,ugyanis motorhibák miatt nem sikerült már neki eredményesnek lennie.

Az argentin motorosok évről-évre fejlődnek és a nagy ágyúik nélkül is tudnak meglepetéseket szerezni,ezt a verseny győztese Castagna vallotta be aki a brit másodosztályban jeleskedik ,valamint nemzetközi szinten is jól ismert motoros.

Az olasz mögött végül a fináléban Cristian Zubillaga végzett míg a harmadik helyen Miguel Sánchez.Az érdekesség a harmadik helyen végzett Sánchezt illetően aki a második futamában bukott és kézfájdalommal tudta csak folytatni a versenyt.Mint utóbb kiderült a fiatal argentin alkartöréssel motorozta fel magát egészen a dobogóig.



Végeredmény 1.forduló:
1. Eber Ampugnani; Julio Romano ,Facundo Cuello.

2. Mario Neidermeider; Gustavo Curzio , Luciano Goycochea.

3. Paco Castagna; Alex Acuña ,Cristian Zubillaga.

4. Miguel Sánchez;  Alejandro Polenta , Claudio Rojas.

5. Paco Castagna; Miguel Sánchez , Fernando Olivera.

6.Alex Acuña; Eber Ampugnani ,Alejandro Polenta.

7.Sebastián Clemente; Mario Neidermeider ,Damián Boyero.

8. Cristian Zubillaga; Facundo Cuello ,Luciano Goycochea.

 9.Damián Boyero; Fernando Olivera ,Diego Eleno.

 10.Sebastián Clemente; Cristian Zubillaga ,Eber Ampugnani.

11.Paco Castagna;Luciano Goycochea , Julio Romano.

12. Alex Acuña; Facundo Cuello ,Miguel Sánchez.

13. Cristian Zubillaga ,Fernando Olivera.

14. Eber Ampugnani; Damián Boyero .Miguel Sánchez.

15.Alex Acuña; Julio Romano . Claudio Rojas.

16. Paco Castagna;  Facundo Cuello , Diego Eleno.

17.Alex Acuña; Luciano Goycochea. Gonzalo Racosta.

18.Paco Castagna; Eber Ampugnani, Claudio Rojas.

19. Cristian Zubillaga;Julio Romano, Miguel Sánchez.

20.Facundo Cuello; Damián Boyero , Alejandro Polenta.

1.Elődöntő: Paco Castagna; Miguel Sánchez ,Damián Boyero.

2.Elődöntő:Alex Acuña;  Cristian Zubillaga,Facundo Cuello.

Döntő:  Paco Castagna; Cristian Zubillaga  Miguel Sánchez,Alex Acuña.(F)





Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések