Olasz egyéni bajnokság 1. forduló - Terenzano

A végső győztes, Covatti.
📷: Jenny Percotti

Ma rendezték az olasz egyéni bajnokság első fordulóját Terenzanoban, ahol Kovács Roland is starthoz állt.
A 13 hazaiaknak holland, lengyel, német, magyar és szlovén vaspapucsossal kellett felvennie a küzdelmet a végső győzelemért.
A startlistán a fiatal olasz, Matteo Boncinelli neve ismerős lehet, hiszen a tavaly ősszel Debrecenben megrendezett FIM Flat Track vb fordulót ő nyerte meg.
A verseny 11 vaspapucsos részére - Boncinelli, Casalin, Grmek, Kovács, Kowalski, Liebmann, Meijer, Omerzel, Santinelli, Vicentin, Vinante- kvalifikációval indult, mely arra volt hivatott, hogy eldőljön ki lesz fő versenyző és kinek marad a tartalék szerep.
Roland ezt az  akadályt remekül vette, hiszen az első futamot megnyerte, így elsőkén lépett a "főtáblára".
A debreceni motoros számára a folytatásban nem sikerült a futamgyőzelem, három alkalommal másodikként intették le, kétszer nem szerzett pontot. Végül az összemotorozott 6 egysége a 11. helyre volt elegendő. 
A verseny egyik esélyesének számító Bartlomiej Kowalski - aki az Extraligában szereplő WTS Sparta Wrocław motorosa - az alapszakasz 3. futamában bukott és nem folytatta a viadalt.

Futamról-futamra:
1: Covatti, Grmek, Boncinelli, Cocco
2: Tessari, Battaglia, Liebmann, Franchetti (D)
3: Castagna, Omerzel, Vezzaro, Kowalski (F)
4: Percotti, Vicentin, Meijer, Kovacs
5: Tessari, Kovacs, Boncinelli, Vezzaro
6: Vicentin, Battaglia, Cocco, Casalin (Kowalski helyett)
7: Covatti, Percotti, Franchetti, Omerzel
8: Grmek, Castagna, Meijer, Liebmann
9: Battaglia, Meijer, Omerzel, Boncinelli
10: Castagna, Percotti, Tessari, Cocco
11: Covatti, , Vicentin, Liebmann, Vezzaro
12: Franchetti, Kovacs, Vinante (Kowalski helyett), Grmek (F)
13: Vicentin, Boncinelli, Franchetti (D), Castagna (EX)
14: Liebmann, Kovacs, Omerzel, Cocco
15: Covatti, Meijer, Tessari, Casalin
16: Percotti, Grmek, Battle, Vezzaro
17: Liebmann, Percotti, Boncinelli, Vinante
18: Meijer, Franchetti, Cocco, Vezzaro
19: Covatti, Castagna, Battle, Kovacs
20: Grmek, Tessari, Vicentin, Omerzel

Döntő: 🏆 Covatti, Vicentin, Grmek, Percotti


📷: Giovanna Bellin Photosport

U21 végeredmény: 
🥇 Anze Grmek
🥈 Matteo Boncinelli
🥉 Omar Vezzaro
📷: Giovanna Bellin Photosport

Forrás: Tia Nilda



Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi