Sportowefakty interjú Magosi Norberttel

A legnagyobb lengyel salakmotoros hírportál, a sportowefakty.pl számára készített egy nagy lélegzetű interjút a lap újságírója, Wiktor Balzarek, Norbi otthonában még tavaly októberben. Ezt az interjút olvashatják az alábbiakban:

"A magyar pokolban, ahol mindenki haragszik mindenkire, ahol az évekkel ezelőtti sérelmek és állítólagos sérelmek uralkodnak, egyetlen ember van, akiről nem szólnak egy rossz szót sem. Magosi Norbertnek hívják, bár egyre gyakrabban nevezik "legendának" . Magosi egy testvér, minden speedway depó jó szelleme és rendes, kedves ember. Ha más lenne, valószínűleg sokkal, de sokkal többre vihetné a tehetségével.

Wiktor Balzarek : Norbi, 1996-ban szerepeltél a lengyel bajnokságban Krosnóban, de csak kétszer versenyeztél. Öt év után ismét visszatértél Krosnóba, ezúttal egy meccs erejéig. Később volt Krakkó és Opole, de még mindig csak epizódok. Miért versenyeztél olyan ritkán?

Magosi Norbert: Lehet, hogy nem voltam olyan jó, mint gondolod? (nevet)

W.B.: Miskolcon bizonyítottad, amikor lehetőséget kaptál egy teljes szezonban, és azonnal meghaladtad a versenyenkénti 2 pontátlagot.

M.N. Komolyan mondom, sosem volt elég jó felszerelésem a lengyel bajnoksághoz. A jobb versenyzők kaptak pénzt, hogy felkészüljenek a versenyekre, én nem. Szezon előtt mondjuk tizenötezer márkát fektethettek volna, én meg másfél ezer márkát. Mert csak ennyi volt, a többit pedig a pályán kellett összeszednem.

W.B.: Egyébként honnan szerezted a motorokat? Szegedi vagy, a helyi központ az 1990-es évek elején megszűnt, így nem volt klubfelszerelésed.

M.N.: Az első motorkerékpáromat a klubtól vettem, amikor az csődbe ment. Később vettem újabbakat, amikor csak tudtam. Magyarországon mindig is nagyon nehéz volt szponzorokat találni. A lengyel bajnokságról kérdezed – próbáltam bekerülni, három motorral. Vagy talán inkább kettő, mert csak kettő volt alkalmas versenyzésre.

W.B.: Milyen motorok voltak? Jawa, Godden?

M.N.: Én, mint itt mindenki más Jawán kezdtem. Soha nem versenyeztem Goddennel. Aztán GM-re váltottam, mint mindenki más.

W.B.: Mikor volt ez?

M.N.: Ó srác.... az öregedő magyarok nem emlékeznek! (nevet) tényleg nem tudom. Körülbelül húsz évvel ezelőtt?

W.B.: És először? Mikor ültél először salakmotorra, és hogyan jött ez létre?

M.N.: 1988-ban volt. Erre emlékszem. Korábban egy évig a depóban tébláboltam, kenegettem Csillik vagy Kócsó láncát, míg végül az edző megkérdezte, hogy kipróbálnám-e. Csak a szüleidtől kellett engedélyt kérned és... kész!

W.B.: Sokan voltatok tanulók?

M.N. Körülbelül húsz gyerek. De ezeknek csak a fele edzett  komolyan.

W.B.: Emlékszel az első edződre?

M.N.: Persze. Hargitai Sándor volt.

W.B.: Mit jelentett számodra a speedway?

M.N.: Ugyanazt, ami ma is van – nagy szerelem. Könnyű. De tudod, akkoriban ez k@rva fantasztikus volt! Befizettél a klubba nevezési díjat, nevetséges pár forintot, és addig tekerhettél, amíg nem fáj. Néha szó szerint. Minden elérhető volt, motorok, ruha, gumik, olaj... Oké, lehet, hogy nem a legjobb minőség, de ott volt. Adrenalin és érzelmek tomboltak bennem, gyakorlatilag ingyen.

W.B.: Te voltál az utolsó szerencsések egyike. Hamarosan beköszöntött a kapitalizmus, és a salakmotoros Eldorado a kluboddal együtt összeomlott. Mond, meddig volt a Szegeden verseny, mert ellentmondó információkat láttam. A leggyakrabban emlegetett évad a '92-es, néha a '93-as.

M.N.: Nem... Az utolsó versenyre 1996-ban került sor. A pálya pedig 1970-ben épült, talán kicsit később. Nehéz megmondani, mert akkor még meg sem születtem (nevet). Korábban volt egy másik, sokkal hosszabb és más helyen. Itt versenyeztem a végéig, majd Debrecenbe igazoltam.

W.B.: Hogyan kerültél a lengyel bajnokságba?

M.N.: Volt egy ilyen ember Nyíregyházán, Bolanowski. Nem igazán tudom, ki volt ő, versenyző, szerelő...? Nos, mindegy, megkérdezte, nem szeretnék-e elmenni ligázni Krosnóba. Így debütáltam 1996-ban.

W.B.: Pályafutásod elején főleg hazádban, illetve egyéni világbajnoki versenyek selejtezőin versenyztél. Nem vonzott Anglia? Szerelőként ott voltál a legjobb szegedi versenyzővel, Kócsó Antallal, így ismerte a feltételeket.

M.N. Persze, de tudnod kell, hogy akkoriban nem volt olyan egyszerű. A '90-es évek elején még sok versenyünk volt Magyarországon, és ahhoz, hogy engedélyt kapjunk egy másik bajnokságban való indulásra, minden eseményen itthon kellett lenni. Egy igazolatlan hiányzás, és egy évre elvesztettem volna a licencemet. Túl nagy volt a kockázat.

W.B.: Voltak versenyzők, akik megtették. Ne nézz messzire, Nagy Róbert, a szomszédod.

M.N.: De ki volt akkor Nagy és ki voltam én? Idősebb volt, sajátos pozíciót töltött be Európában, és jó eredményeket ért el, és másképp tudott szervezni. Tinédzser voltam, aki belép ebbe a világba. Felszívtam ebből, amennyit csak tudtam.

W.B.: Magasra tetted a lécet? Láttad már magad a világbajnoki dobogón?

M.N.: Persze! Amikor tinédzser vagy, és belépsz a sport világába, nem látsz korlátokat, egyszerűen bármit megtehetsz. Ráadásul beléptünk a kapitalizmusba, szóval nem volt gond. Háromszor sikerült bejutnom a junior világdöntőbe, így minden okom megvolt, hogy higgyek magamban. 1996-ban a legjobb helyemet értem el, tizenegyedik voltam. Mögöttem egy olyan rosszfiú volt, mint Nicki Pedersen.

W.B.: Vagy Grzegorz Walasek. Útközben sok olyan játékos esett ki, akik évek óta megadták az alaphangot a világversenynek. Magyarország becsületét elsősorban te és Szatmári László védtétek. Ő volt a legjobb barátod?

M.N.: Miből gondolod?

W.B.: Hasonló korúak voltatok, mindketten a vasfüggöny mögött indultatok, később pedig a szocializmusban harcoltatok a pályafutásotokért. Ugyanazon selejtezőkön vettél részt, és gyakran együtt versenyeztetek jó eredménnyel.

M.N. Talán úgy tűnt, de nem voltunk barátok. Elsősorban riválisok voltunk. Azt akarom, hogy világosan megértsenek: nem folyt vér, nem voltak konfliktusok. Nyerni akartam vele, ő velem. Ha a barátságról kérdeznél, Fekete Sanyit mondanám. Vele lovakat lehetett lopni.

W.B.: És milyen volt később, amikor a Miskolc versenyzője voltál a lengyel ligában? A legjobb magyar aktív versenyzőkből összeállított csapat volt. Volt csapatszellem?

M.N.: Nos, csalódást fogok okozni, mert nem igazán. Mindenki profi volt, mindenki vigyázott magára. Nem voltak az előszezonban edzőtáborok, nem laktunk Miskolcon és nem volt sok edzés sem. Az idők változtak és már nem volt ugyanaz, mint amikor elkezdtem a pályafutásom. Akkoriban a szegedi fiúk összetartottak, a debreceniek is külön csoportot alkottak, Nyíregyházának is megvoltak az emberei és Miskolcnak is. A szezon előtt minden klub edzőtáborokat, közös edzéseket, közös versenyeket szervezett. Mikor a Miskolc a lengyel ligában versenyzett, az egészen más volt. És rosszul is végződött, mert hatmillió forintot a mai napig nem kaptam meg. 

W.B.: A lengyel bajnokságban a Miskolc mellett feltűnt Janusz Ślączka, akivel a feljutás lett az eredmény. Ez volt a szög a koporsóban, mert minden hitelre volt?

M.N.: Igen, de Janusz igazi menedzser volt, azt el kell ismerni. 

W.B.: Ő volt az, aki Poznańba vitt?

M.N.: Nem nem. Ślączkának semmi köze nem volt hozzá. Visszatért Rzeszówba, én pedig egyedül kerestem klubot.

W.B.: Poznańba költöztél, és az első ligában maradtál. Miért pont ott?

M.N.: Egyszerű, Miskolc csődbe ment, csődöt jelentett, én pedig még mindig ezen a szinten akartam versenyezni.

W.B.: És megint nem versenyeztél túl gyakran...

M.N.: Mert nem gyakran fizettek. Örök ígéretek: gyere, lesz pénz. Egyszer, kétszer, háromszor. Minden meccsen ott lehettem volna, de versenyző akartam lenni, nem szponzor. Kevesebbet versenyeztem, így kevesebbet költöttem el. Ezúttal 4 millió PLN-t nem fizettek ki.

W.B.: Így volt, de a speedway a fő bevételi forrásod, igaz?

M.N.: Ez már három éve nem így van. Saját vállalkozást vezetek, autókozmetikai vállalkozásba kezdtem, ami az időm nagy részét lefoglalja. Ilyen kevés versennyel nem lehetett lépést tartani.

W.B.: Hány versenyen sikerül a szezon során részt venni a munka és a motorozás ötvözésével?

M.N.: Körülbelül nyolc-tíz verseny és körülbelül ugyanennyi edzés.

W.B.: Kevés. Norbi, nem hamisíthatod meg az anyakönyvi kivonatodat – miért csinálod ezt még mindig?

M.N.: Röviden és lényegre törően: mert szeretem! Ez az egész életem.

W.B.: Tudod, hogy vannak-e nálad idősebb motorosok, akik rendszeresen versenyeznek?

M.N.: Várj, várj... itt van! Ez a pardubicei srác - magas, kopasz... Hogy hívják, elfelejtettem a nevét, de biztosan idősebb!

W.B.: Jaroslav Petrak.

M.N.: Így van, Jarda Petrak!

W.B. Ott van Rune Holta is.

M.N.: Igen, ő is idősebb! De dobogós vagyok?

W.B.: Szerintem te vagy a harmadik.

M.N.: Végre egy dobogó, tetszik (nevet)!

W.B.: Volt belőlük néhány az életedben. Emlékszel valamilyen konkrét sikerre vagy eseményre ennyi éves pályafutásod során?

M.N.: Volt ilyen futam Argentínában. Utolsóként rajtoltam el, de gyorsan felértem a harmadik, majd a második helyre, és elkezdtem üldözni az élen haladó Gomólskit. Többször változtattunk az élen, és bár centikkel veszítettem, a fua, remek volt. Nyolcezer ember ujjongott állva néhány percig. Megvan a YouTube-on, készen állsz, hogy megmutassam. Akarod?

W.B.: Komolyan kérdezed? Gyerünk!

* Norbi megnyomja a lejátszást a távirányítón, és lesüpped a kanapéra. Ezt a versenyt korábban láttam, felkészültem is. Sokkal jobban érdekel a főszereplő reakciója. Ez egy olyan pillanat, ami örökre az elmédben marad, a legszebb jutalom több száz megtett kilométerért, és az útközbeni állomásokon az összes sz@r hot dogokért. Norbi kényelmesen ül, de önkéntelenül meghajlik, mintha ismét kedvenc versenyén indulna, öntudatlanul is a kanapéversenyző pozícióját öltve. Egy pillanatra a mosoly átadja a helyét a koncentrációnak, aztán rájövök, hogy ennek az örök vidám fickónak egy pillanatra el kell komolyodnia, amikor felveszi a sisakot. Nem tetszik a gondolat, de a szemem sarkából nézem őt 60 másodpercig. Amikor másodikként lépi át a célvonalat, dühében a combjára csap. És újra mosolyog.

M.N.: Na milyen? Menő?

W.B.: Csodálatos!

M.N.: Valójában fantasztikus időszak volt. Argentína, Szlovákia és Magyarország bajnoka lettem – mindezt egy szezonban.

W.B.: Argentínában helyi bálvány lettél. És te? Volt salakmotoros példaképed?

M.N.: 1992-ben Angliába mentem Kócsó Antalnak szerelni, aki a Bradfordnál versenyzett. Ott láttam először Gary Havelockot akcióban. Hogy versenyzett, micsoda sziluett, micsoda technika! Különben egy normális, laza srác. Ő volt a példaképem.

W.B.: Tehát nemzetközileg, Havy. És ha meg kellene nevezni a három legjobb magyar salakversenyzőt?

M.N.: Nos, tudod, Adorján Zolly, kétségtelenül az első. A többi helyen gondolkodnom kell. A második... talán Matej Ferjan?

W.B.: Várj egy percet! A magyarokról kérdezem, nem a magyar licenccel rendelkező versenyzőkről.

M.N.: Ebben az esetben legyen a második az, aki amúgy is mindig második volt: Tihanyi Sándor. Harmadik Petrikovics. És különdíj Kócsó Antalnak a hosszú pályán elért eredményeiért.

W.B.: Mivel a ti magyar salak-világotokról beszélünk, Stefáni Attila nemrégiben ellentmondásosnak és irigykedőnek minősítette ezt a világot nekem. De csak pozitív dolgokat mondott rólad. Miért, mit gondolsz?

M.N.: Ezt mondta? Szép, főleg mert karakteres srác, mindig kimondja, amit gondol. Tavaly egy jó edzést csináltunk Nagyhalászban, még egy bemutatót is tartottunk a közönségnek. Talán ezért?

W.B.: Norbi, ne szerénykedj. Mi az, ami miatt mindenki kedvel téged?

M.N.: Nem tudom. Próbálok önmagam lenni és normálisan élni. Nem keresem a konfliktusokat. Kedves tőled, hogy ezeket mondod.

W.B.: Térjünk vissza a speedway-hez. A pályákon eltöltött sok év alatt lehetőség nyílt különféle felületeken versenyezni. Felkészítésük sokat változott. Ma általában kemény, tegnap csúszós vagy sáros volt. Te melyiket preferáltad?

M.N.: Irreleváns. Minden pálya, amelyen a motor jól muzsikált, rendben volt.

W.B.: Mi Magosi Norbert legnagyobb értéke?

M.N.: Perverzül válaszolok. Azt hiszem, az a tény, hogy elég jól haladtam a felszerelésem mennyiségével.

W.B.: Hogy érted?

M.N.: Harminc éves pályafutásom során körülbelül tizenöt motorom volt. Ez körülbelül annyi, mint amennyit a világ legjobbjai vásárolnak egy szezonra. Erről beszélek. Kihoztam a legtöbbet ebből a felszerelésből.

W.B.: És magadból? Mindig mindent beleadtál? A súlyoddal összefüggésben kérdezem, mert - minden tiszteletem mellett - soha nem volt lenyűgöző a karcsú alakod. Diétáztál valaha?

M.N.: Nem soha. Mindig azt ettem, amit akartam, és jól éreztem magam a testemben. Pályafutásom elején 65 kilogramm voltam, most 75. Szerintem ez normális.

W.B.: A holtszezonban szoktál edzeni?

M.N.: Dolgoztam, versenyeztem, és télen a motorokat készítettem elő. A napom csak 24 órából áll. Ráadásul a szauna a legjobb a szervezetnek, én ennek a fanatikusa vagyok. Nos, talán néha kocogok. Nem értem ezt a rögeszmés súlymozgatást az edzőteremben, a test gyötrését. A szauna többet ad, ráadásul kellemesen ellazít. Erőben és kondiban a mai napig nincs hiány.

W.B.: Több mint harminc éve versenyzel, tizenöt motort koptattál el, tíz kilót híztál. Emlékszel, hány sérülés történt ezalatt?

M.N.: Tizenegyszer vittek el traumatológiára. Annyiszor volt már csonttörésem.

W.B.: Az sok?

M.N. Szerintem ez is a normálison belül van. Egy ilyen extrém sportban nem volt rossz.

W.B.: Meggyógyult már az utolsó vállsérülésed, minden rendben?

M.N.: Én voltam az, aki vállsérülést szenvedett? Nincs vállammal bajom.

W.B.: Szeptemberben nem vettél részt a nagyhalászi páros Európa-bajnokságon, mert edzés közben megsérült a vállad, és vizsgálatra volt szükséged . Ezt mondták nekem.

M.N.: Nem mentem el, mert a nagyhalászi elnök nem fizette ki nekem, amit kértem a versenyért, csak ez az oka. Minden rendben van az egészségemmel.

W.B.: Egy hónappal később kihagytad Zlata Prilbát Pardubicében, és ez volt az első verseny, amióta az eszemet tudom, magyar nélkül a keretben. De az ok prózai volt, mert közvetlenül az indulás előtt elromlott a buszod. Igaz, hogy több mint 700 000 kilométer van benne?

M.N.: Pontosan 777 ezer (nevet)! Az én Mercedes Sprinterem, a világ legjobb autója! Hűséges útitárs, barát. Valóban, a sebességváltó meghibásodott, de már megjavították. Nos, ez a legjobbakkal is megtörténik. Együtt fejezzük be a pályafutásunkat: ő és én.

W.B.: Mit fogsz csinálni, ha eljön ez az idő?

M.N.: Ha maradnék ennél a sportnál, akkor csak egy versenyző egyéni edzőjeként tudnám elképzelni.  Csak itt van egy másik probléma - a távolság. Szegedtől minden messze van, általában 500 kilométer egy út oda-vissza. Nehéz lenne összeegyeztetni egy ilyen munkát a jelenlegi munkámmal.

W.B.: Nehezen tudom elképzelni a magyar speedwayt Magosi Norbert nélkül. Te vagy az utolsó mohikán.

M.N.: Ez a sportág óriási válságban van. Állami finanszírozás nincs. A pénz valójában csak a futballra megy. És ha néhányan akik a motorsportot választják , azok nem a speedwayre szavaznak. A szülők sem engedhetik meg maguknak, hogy szponzorálják a gyerekeket, mert a speedway gyakorlásának költségei abszurdak.

W.B.: Mióta van ez így?

M.N.: A rendszerváltás óta. A szocializmus idején nem kellett befektetni, minden elérhető volt a klubokban. Az 1990-es évek elején volt egy Volán cég, amely szponzorálta a salakmotort, de amikor kezdett elfogyni a pénze, minden szétesett. Nincsenek szponzorok, nincs politikusi érdeklődés, a költségek pedig évről évre nőnek.

W.B.: Egy dolgot magyarázz meg nekem. Harminc évvel ezelőtt a legjobb versenyzőitek - Adorján, Tihanyi, Petrikovics és Kócsó sokkal többet ért a speedway világában, mint a legjobb lengyelek. Ma magyar speedway szinte nem is létezik, a miénk pedig egy erőmű. Mi romlott el?

M.N.: A rendszerváltás után a speedway hazánkban állami támogatás nélkül maradt. Ez a különbség. Senki sem használta ki a benne rejlő lehetőségeket, amikor Adorján és a többi sikerei elfogytak.

W.B.: A szocializmus bukása után induló magyar versenyzők közül senkinek sem sikerült karriert csinálnia. Miért?

M.N.: Főleg pénzhiány miatt. A második pedig az, hogy időnként hiányzik a motiváció és a kitartás, aminek óriásinak kell lennie a pénzproblémákkal szemben. Többet kell akarnod.

W.B.: Volt, aki átlagon felüli tehetséggel rendelkezett? Volt valaki, aki akár  te vagy Szatmári szintjére tudta fejleszteni a karrierjét?

M.N.: Fekete Sándor, kétségtelenül.

W.B.: És Fazekas Dennis ? Ő jó versenyző anyag volt? Volt szponzora, Albók, a nagyhalászi klubelnök képében, így az anyagi gond, amiről beszélsz, megszűnt.

M.N.: Nem nem. Albok üzletember, csak a saját érdekeit nézi. Nem edzhetsz egy fiút anélkül, hogy ne adnál neki saját felszerelést, ne építs csapatot, ne küldd el külföldi versenyekre.

W.B.: A fiúnak van licence?

M.N.: Nagyon ígéretes volt, de megsértette a speedway. Albók sikeresen kigyógyította a sportból.

W.B.: Egy másik név - Benkő Roland. 2010-ben tizenöt évesen a magyar bajnoki második lett. Te negyedik voltál. Aztán csak rosszabb lett...

M.N.: Aztán Albók a szárnyai alá vette. Nincs vele tárgyalás – fizet és követel. Például bizonyos motorbeállítások használatát követeli meg, mert valahol hallotta, hogy ezek működnek a legjobban. És nem tűri az ellenkezést, mert a saját pénzéből fizet. Az pedig, hogy egy versenyző az életével fizethet egy ilyen hülyeségért, nemigen érdekli. Így ér véget a románc  Benkő Rolandnak ezzel a férfival.

W.B.: Durva. Most Albók veszekszik a szövetséggel és a pálya bezárásával fenyeget. Te hiszel ebben?

M.N.: Nem. Véleményem szerint, ez egy baromság. Nem hiszem, hogy bezárná.

W.B.: Mit csinálnak valójában? Két pálya van : Nagyhalászon és Debrecenben. És a halálos a küzdelem. Mi a fene?

M.N.: Mert az egyik bizonyítani akar valamit a másiknak. Ahelyett, hogy jól kijönnénk és megosztanánk az eseményeket, mindenki a saját útját akarja járni. Debrecen hagyományokkal, hűséges szurkolókkal rendelkezik, potenciális nagyváros.

W.B.: Nagyhalász azonban modern létesítményekkel rendelkezik és Európa egyik legjobb versenypályája. 

M.N.: Még inkább nem értem, hogy lehet egy ilyen pályát bezárni.

W.B.: Norbi, szálljunk be egy időgépbe és 5 évet ugorjunk előre.Van még speedway Magyarországon?

M.N.: Rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban. Nem sok fiatal hajlandó kipróbálni. Nincs kínálat és nincs pénz. Nézd, Debrecenben idén mintha elindult volna valami a junior programmal, de az sem megy. Nos, hogyan kell ésszerű szintre nevelni egy gyereket, ha évente három-négy edzést szervezel?

W.B.: Van esély arra, hogy valami megváltozzon? Talán ha a kormány jó szemmel nézne a salakmotorra?

M.N.: Igen. Csak ez menthet meg minket, csak a politikusok gondolkodásának változása vagy a politikusok változása. Az elmúlt tíz évben mintegy harminc stadion épült Magyarországon, de egyikben sem volt salakmotor-ovál. Labda, labda, labda –  más itt nem létezik. És valószínűleg nem is fog létezni.

W.B.: De a politikusok segítsége nélkül is három stadiont építettek az elmúlt évtizedben: Mórahalmot, Vasadot és Nagyhalászt.

M.N.: Három stadion, három különböző történet. De a közös nevező ugyanaz. Ez nem valósítható meg politikusok segítsége nélkül. Nem vagyunk olyan nagy ország, mint Lengyelország, nincs annyi emberünk, és ezért ennyi rajongónk és szponzorunk. Bizonyára van itt érdeklődés a kormány részéről. Nézd Vasadot. Tulajdonosa, Szilvasi Péter sok szívet és egy zsák pénzt tett bele. De még mindig nem elég. Nem kell sok a stadion hivatalos megnyitásához, de senki sem akar segíteni rajta. Ez a hely olyan potenciállal rendelkezik, amelyet egyetlen fontos politikus sem lát.

W.B.: Ez milyen jelenség. A Speedway haldoklik, és három új stadiont építenek, de egyikben sem lesz verseny. Minek? Senki nem tud válaszolni.

M.N.: Mert ez egy nagyon jó kérdés! én sem válaszolok, mert nem tudom, nem tudok.

W.B.: De az utolsó kérdésemre tudni fogod a választ.

M.N.: Mond!

W.B.: Norbi, hány éved van még a pályán?

M.N.: Vesztettél, mert ezt én sem tudom (nevet)!

W.B.: De találkozunk tavasszal Debrecenben?

M.N.: Igen, a 2024-es szezonban biztosan motorozom. Talán tényleg ez lesz az utolsó év... Vagy talán mégsem? Meglátjuk!"