News
Loading...

Magosi nyerte a karneváli versenyt

Vasárnap rendezték meg a Gázvezeték utcai stadionban a hagyományos augusztus 20-i viadalt, idén immár 42. alkalommal.

A verseny elején az időjárás nem fogadta kegyeibe a kilátogató szurkolókat, akik az első jónéhány futamot esernyőjük alól voltak kénytelenek végignézni. A későbbiekben szerencsére kitisztult az ég és a nap is előmerészkedett.

A verseny csapatverseny volt, azonban az utolsó futam volt hivatott eldönteni, hogy személy szerint idén kié lesz a Nagydíj. Ebben a futamban az 5 magyar csapatkapitány kapott lehetőséget. A futam elég hosszadalmasra és fájóra sikeredett, hiszen az első rajtnál Tabaka József kapott egy 20 méteres büntetést, a második indításnál Kovács Roland bukott és került kizárásra, míg a harmadik indítás során, fél körrel a futam leintése, előtt Tihanyi Sándor csúszott el, lábtartója beleakadt a lufipalánkba, ennek okán hatalmasat bukott. Subit kórházba szállították, ahol megállapítást nyert, eltört a lapockája, két bordája és tüdőzúzódást is szenvedett. Portálunk és olvasóink nevében is mielőbbi gyógyulást kívánunk!

Eredmény:

Csapatverseny:

T-Bútor Outlet: 63 pont
Tabaka József: 4,3,3,3,3,2: 18
Valentin Grobauer: 4,3,3,4,4,3: 21
Ernest Koza: 4,4,4,4,4,4: 24

Grand Casino: 37+4
Magosi Norbert: 1,0,1,2,2,4: 10+4
Paco Castaga: 0,2,1,2,N,1: 6
Nicolas Covatti: 3,1,1,6!,3,4,3: 21

AVE Ásványvíz: 37+R
Benkő Roland: 3,4,4,1,0,3: 15
Stanislav Melnychuk: 0,2,3,4,F/d,4: 13
Facu Albin: 3,1,0,4,1,0: 9+R

Duna House: 33 pont
Kovács Roland: d,2,3,1,F/d: 6
Jakub Bukhave: 2,2,R,1,2,2: 9
Hubert Legowik: 2,4,4,3,3,2: 18

Csapókerti Időskorúak Gondozóháza: 11 pont
Tihanyi Sándor: 1,0,2,0,0,F: 3
Adorján Zoltán: 1,0,2,0,1,0: 4
Zdenek Simota: 2,1,0,0,R,1: 4


Debrecen Város Nagydíja:
1. Magosi Norbert
2. Benkő Roland
3. Tabaka József
4. Tihanyi Sándor (F)
5. Kovács Roland (F/d)



Megosztás Google Plus

About Edit Piroska

This is a short description in the author block about the author. You edit it by entering text in the "Biographical Info" field in the user admin panel.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!