Jövőre harcolni fogok az aranyért!

A Speedway Európa Bajnokság utolsó fordulója előtt, a cseh Vacláv Milík volt az, akinek Lebedevs mögött az egyik legnagyobb sansza volt arra, hogy Európa Bajnok legyen. Ehhez képest a cseh versenyző csak a 6. helyet szerezte meg Lublinban, ami azt eredményezte, hogy az ezüstérem is elszállt, meg kellett elégednie a bronzéremmel idén.

Ennek ellenére a következőket nyilatkozta:

"Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel. Gratulálok a srácoknak, hatalmas show műsort csináltunk a versenyeken. Sajnálom a kizárást a last change futamban. Szerezhettem volna egy ezüstérmet. "

Mint azt tudjuk az "utolsó esély" futamból csak két versenyző jut a döntőbe, ez mindig nagyon kiélezett küzdelmet hozott mindezidáig. Nem történt ez másképpen Lublinban sem, ahol az első kanyarban Milík, persze nem szándékosan, de nekiment Przemek Pawlickinak, mindketten elestek. A bírói döntés értelmében Milík kizárásra került a futamból.

"Úgy gondolom nem kellett volna kizárni." - mondta az esetről az ifjú cseh versenyző. "Kívül mentem és Przemeket tolta Kasprzak a palánkra. Przemek belassult, de én nem tudtam.

Szeretnék köszönetet mondani a One Sportnak a kiváló szervezésért mind a négy fordulóban. Tavaly ezüstöt nyertem, idén bronzot. Már csak az aranyérem hiányzik, ezért fogok harcolni a következő szezonban." - zárta a beszélgetést Vacláv Milík.

Milík statisztikája:

Vaclav Milik (Cseh Köztársaság)
Helyezés a szezonban: 3
Futamok: 22
Pontok: 44
Futamonkénti pontátlaga: 1,91
Pontátlaga versenyenként: 11,00
Helyezések:
1. hely: 8
2. hely: 9
3. hely: 2
4. hely: 4

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi