SGP Challenge: teljes a mezőny

Augusztus 24-én, a hazai szurkolók által is nagyon kedvelt, goricani stadionban rendezik meg a 2020-as SGP-be kerülésért vívott harc utolsó állomását.

Borítékolható a fantasztikus verseny, hiszen a pálya kiváló és igazán jó kvalitású versenyzők jutottak be a négy elődöntőből.

Az este 7 órakor kezdődő versenyre a rajt előtti lelátóra 90 kunáért, az összes többi ülőhelyre pedig 70 kunáért vehetünk jegyet. Az érdeklődők számára VIP jegy is vásárolható 350 kunáért. Aki nem bízza a véletlenre és már jeggyel a kezében szeretne a versenyre érkezni az alábbi linken megvásárolhatja elővételben: Jegyvásárlás Ticket2Go

A mezőnybe 4 dán, 3 brit, 2 svéd és 1-1 ausztrál, francia, horvát, német, szlovák, szlovén, ukrán versenyző jutott be a négy elődöntőből. Érdekes, hogy egyetlen lengyel versenyzőnek sem sikerült a kvalifikációk során bejutnia a Challenge-be.

Startlista:
Craig Cook (Nagy Britannia)
Niels Kristian Iversen (Dánia)
Pontus Aspgren (Svédország)
Robert Lambert (Nagy Britannia)
Anders Thomsen (Dánia)
Martin Vaculik (Szlovákia)
Peter Ljung (Svédország)
Matej Zagar (Szlovénia)
David Bellego (Franciaország)
Chris Harris (Nagy Britannia)
Mikkel Michelsen (Dánia)
Max Fricke (Ausztrália)
Martin Smolinski (Németország)
Aleksandr Loktajew (Ukrajna)
Kenneth Bjerre (Dánia)
Jurica Pavlic (Horvátország)

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi