Jonathan Iturre nyerte a 3 fordulót Bahía Blancaban (videó)


Tegnap este rendezték meg Bahía Blancaban az argentin nemzetközi egyéni bajnokság harmadik fordulóját,amit az argentin Jonathan Iturre nyert meg.Hatalmas csatában tornázta fel magát a második helyre a lengyel Dawid Stachyra,míg a harmadik helyen Nicolas Covatti végzett.

A döntő futam negyedik helyezettje Facundo Albin volt ,aki egyébként magabiztos futamgyőzelemmel került a döntőbe.Itt már nem sikerült neki nagyot villantani,és így tegnap este be kellett érnie a negyedik hellyel.

Nem volt zökkenőmentes ez a verseny sem,hiszen a viadal 16.futamában történ egy iszonyatosan nagy négyes bukás.Ennek az incidensnek a résztvevői Nico Covatti,Pawel Miesiac,Vitalij Lysak,és Dawid Stachyra voltak.A bukás után azonnal két mentő érkezett a pályára,hiszen úgy nézett ki nagy a baj. Rövid ápolás után viszont mind a négy versenyző talpra állt,és tovább tudták folytatni versenyüket.Egy fura döntés viszont született ezt a futamot illetően,ugyanis nem ismételték meg.Mind a négy versenyző tehát pont nélkül maradt ebben a futamban,ami előtt kicsit értetlenül állunk,viszont Argentínában nem ez az első,és számításaink szerint nem az az utolsó különös eset.

16 futam a bukás után,Stachyra,Covatti,Miesiac,és Lysak



Végeredmény 3.forduló :
1. Jonathan Iturre - 18 (3,2,3,3,2,2,3)
2. Dawid Stachyra - 14 (3,3,3,F,-,3,2)
3. Nicolas Covatti - 15 (3,3,3,F,3,2,1)
4. Facundo Albin - 15 (2,2,3,2,3,3,0)
-------------------------------------------
5. Maximiliano Westdorp - 12 (2,2,2,3,2,1)
6. Guglielmo Franchetti - 10 (1,2,2,1,3,1)
7. Milen Manev - 7 (2,1,-,3,1,)
8. Pawel Miesiac - 6 (3,3,d,F,-)
9. Santiago Martinez - 6 (1,0,1,1,3)
10. Vitalij Lysak - 5 (0,3,2,F,-,)
11. Fernando Garcia - 5 (2,0,1,2,2)
12. Julio Romano - 5 (0,1,2,2,-)
13. Sebastian Clemente - 4 (1,1,0,1,1)
14. Nicolas Torresi - 3 (0,0,1,0,2)
15. Facundo Cuello - 3 (1,1,1,0,0)
16. Gustavo Curzio - 1 (0,0,0,0,1)

Futamról-futamra:
  1. Iturre,Westdorp,Clemente,Lysak
  2.  Covatti,Albin,Franchetti,Romano
  3.  Stachyra,Manev,Cuello,Torresi
  4.  Mesiac,Garcia,Martinez,Curzio
  5.  Stachyra ,Westdorp ,Romano,Garcia
  6.  Covatti,Iturre,Manev,Martinez
  7.  Mesiac,Albin,Clemente,Torresi
  8.  Lysak,Franchetti,Cuello,Curzio
  9.  Covatti,Westdorp,Torres,Curzio
  10.  Iturre,Romano,Cuello,Miesiac(d) -kizárva
  11. Stachyra,Franchetti,Martinez,Clemente
  12. Albin,Lysak ,Garcia,ManenWestdorp 
  13. Westdorp,Albin,Martinez,Cuello
  14.  Iturre,Garcia,Franchetti,Torresi
  15.  Manev,Romano,Clemente,Curzio
  16. NEM rendezték meg a 4-es bukást követően
  17.  Franchetti ,Westdorp ,Manev
  18.  Albin,Iturre,Curzio,Carreron
  19.  Covatti,Garcia,Clemente,Cuello
  20. Martinez,Toressi
1.Elődöntő:  Stachyra,Iturre,Westdorp,Garcia
2.Elődöntő:  Albin,Covatti,Franchetti,Manev
Döntő: Iturre,Stachyra,Covatti,Albin


Döntő-futam videó


speedway plus / speedwaytotal

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi