Az orosz jégmotor bajnokság finalistái


Szombaton,és vasárnap rendezték meg az orosz egyéni jégmotor bajnokság elődöntőit,ahol nem kisebb volt a tét mint a fináléba jutás. Három helyszínen bonyolították le az elődöntőket,ahol 48 jéggladiátor kapott lehetőséget ahhoz,hogy kiharcolja a továbbjutást. Összetettben végül a szardinski ágon Dimirtij Koltakov volt a legjobb,aki mind a két versenynapot maximális pontszámmal tudta megnyerni. Az Ufában megrendezett versenyeken Daniil Ivanov bizonyult a legjobbnak,akit igencsak megdolgoztatott a fiatal újdonsült sztár Ivan Cziczkov .A mindösszesen 19-éves jégmatador simán nyerte az első ufai napot,viszont ma már két pontot is hullajtott.Ennek ellenére másodikként kvalifikálta magát a fináléba.

A harmadik elődöntőnek Neftiekamsk adott otthont,ahol 2016 egyéni világbajnoka Dimitrij Khomichevich parádézott.A Kamiensk-Uralski klub versenyzője mindkét napon fantasztikus formában versenyzett,és hiba nélkül teljesítette a hétvégéjét.

A jégmotor egyéni bajnokság két fordulós lesz majd aminek az első fordulóját Togliattiban rendezik majd meg december 24-25.én. A záró fordulóra január 05-06-án kerül majd sor Szardinskban

Végeredmény Szadrinsk:
1. Dmitrij Koltakov  - 30 (15+15) - (3,3,3,3,3)
2. Igor Kononov  - 28 (14+14) - (3,3,3,2,3)
3. Nikita Toloknov  - 23 (12+11) - (2,3,2,3,1)
4. Eduard Krysov  - 22 (10+12) - (3,2,1,3,3)
5. Vasilij Niesytych  - 20 (11+9) - (d,3,2,2,2)
---------
Végeredméy Ufa:
1. Daniil Ivanov  - 29 (14+15) - (3,3,3,3,3)
2. Ivan Cziczkov  - 28 (15+13) - (2,3,2,3,3)
3. Dinar Valejev  - 27 (13+14) - (3,2,3,3,3)
4. Vladimir Bobin  - 23 (11+12) - (2,3,3,2,2)
5. Andrej Shiszegov  - 20 (11+9) - (R,2,1,3,3)
-----
Végeredmény Neftiekamsk:
1. Dmitrij Khomichevich - 30 (15+15) - (3,3,3,3,3)
2. Maksim Korczemacha  - 27 (13+14) - (2,3,3,3,3)
3. Dmitrij Bulankin  - 24 (11+13) - (3,3,2,3,2)
4. Aleksej Ivanov - 20+3 (11+9) - (3,1,2,d,3)
5. Szergej Makarov  - 20+2 (12+8) - (d,2,1,3,2)

vk.ru

Post a Comment

Írd le véleményed a témával kapcsolatban. További kellemes böngészést kíván a speedwaylive.org szerkesztő csapata!

Újabb Régebbi